Semmi közöm hozzá, ki olvassa a nyitott könyvemet, 33, 30, 33, de nem vagyok nyers.  Egyébként amitől kell, nem féltem, olyan kemény szobor ez, a mienk, Isten segítségével.

(Nem illik ezzel foglalkozni, de a mellőzött hős értené, ő a legnagyvonalúbb.) "A szíve lángra lobbanhat egy régi kollégája iránt, de ne remélje, hogy ebből a kalandból tartós szerelem szövődhet. Kivételesen nem is ön, hanem a partnere ragaszkodik a függetlenségéhez." és "A sérelmeken emelkedjen felül, mert a hasznos munkától vonja el figyelmét." 
Főtt tésztát, otthagytak, hidegen, úgy is nézek ki. Adjál neki, szép, ahogy reszket hidegen. Könnyű fagyva is lehet, és valami biztos megnemesíti. Nem akarnék túlozni, de... annyira fáj tésztának lenni.

A történőket nem lehet családban tartani, csak, mint egy életrészletet, tisztességgel elvégeznünk.

"Szegénykém,  kibérelheti mára a vécét."

- Azonos vele nem lehetek, bűn vagy bűntudat, kívüle vagyok.

- Segítség kell neki, nem másolat.

A kőrepedés deltatorkolata, az ablaktáblák száma, a csempék vízszintesen, a csempék függőlegesen. Vaságy, vasszekrény, levegőben a tér végtelen lehetősége, szobor benne az erőnk.

"A legtöbb felület nem azért néz ki úgy, mert olyanra tervezték, hanem mert úgy sikerült."

(Papa)

Agyagból kiemeltem egy agyagkorsót. Fekete, megállt, sötét sárból anyagot. Feljebb vittem a szemem, állt a levegő, sűrű erőpohár nehezedett  egy helyben, az éjjeliszekrényemen. Mint az anyagformájú agyagból kiemelt, korsó formájú agyag. Úgy vágjad magadat tömbbe, a nagyágyra vodkával, háromkor, egyetlen, jól megfogott éjszakai pohárral.

Kis S. L.  stilisztika

Irónia: "Jancsi kiment a kertbe."

Jancsi kiment a kertbe. Én hovatenni szeretném, te meg besorolni a stílusorgiát, orgiát glédába, te úttörő, S. pajtás. Neked az üres helyre odakell a mégis, a de-t ki kell írni. A nemcsak...hanem... is összetett,  hogy háromfelé esik, a megalázott kisgyerek kurzus megalázott gyerekekről rendezett kurzus és úgynevezett. Esetleg gyermek. Idézőjelbe kellene idéznem, amit mondani nem akarok, mert - levegőben macskát kaparó ujjak odakaparják a jelentést, a tagadást egyértelműen,

tehát érthetően, azaz, hogy mindenki értse (mármint minden ember [mármint, aki olvassa <mármint ezt /mármint most - mármint itt - />]). Tehát, hogy világos legyen: "Az azt jelenti, hogy épp az ellenkezője". Kacsintsak a a sorok mellé, "érted!", írjam ki a margóra: "tudod!".

A verbális szabadságod korrektúrába fúlt, grammra gyűrt a sor, könnyű nekem most,  felmos  a megértés, engem megcsókol a jelentés.  Olyan kulturált vagyok, hogy minden mondatom csak kétszeresen összetett, de kétszeresen összetett, látszólag szelíden szót ismételek, úgy szeretek!, mégis nem írok mondat közepére fekete felkiáltójelet! neked! helyetted! csak értelmeset mondatot. Éssel nem kezdünk, azonban a hét a hétfővel kezdődik, reggel nyolc órakor a mondat nem végződik egyszerűen vasárnap éjfélkor, ha közbeékelhetek.

"Szia te...! Mikor mensz agödörbe? Egyaltalan hol még vagy? En itt ne, a könyvtarban. Csokol verzö szivü szalamandrad."

Van játékunk az őszinteségben.

mennyi keresetlen pillanat, itt is egy

kopogtat az ajtón, beszökik az ablakon

amikor a magány nem ölt száz női formát*

pattog a falakon

*Ismertem egy nőt, szőke volt a haja és piros ruhát viselt. Ismertem egy olyat még, aki barnahajú volt, fehér blúzt hordott sötétkék szoknyával. Láttam egy vörös hajú, szeplős nőt egyedül: tűsarkúban járt.

- Szépek vagytok. - így a mikró tetején a három citromnak. A paprikát a szemünkbe dörzsöljük. Sz. J. indexe az asztalomon, holnap korán kelünk. Jobbra fönn egy kis csontelefánt, balra a telefonom. Szeretem a meggyes pitét. A kötelességemet nem tudom. A szabadság nem embernek való állapot. Még jó, hogy fogva vagyok. Segítek is valakinek, az Árpád-hídtól. Ideteszek, meg énekelek. Levelet kaptam. Fáj a torkom. Nincs vége a világnak, holnap folytatom.

- Mi a véleményed: retek. Te, ha a retek nem pudvás, szívesen fogyasztod.

- Igen, de pudvás.

- Pudvás.

- Ne frusztrálj ezzel a tál retekkel.

- Csak felvágom szeletekre.

- Na, pudvás.

Kidob egyet.

- De differenciáltan.

A fény felé tartja a retekszeleteket, és egyesével dugdossa őket a koszosfedelű szemetesbe.

Azt hittem, rosszul hallom, hogy a fejem  koppan a lépcsőfokokon, rosszul látom, hogy a csizmám sarka horzsolja a földet - Micimackó, akinek van neme, és Róbert Gida, aki csak ennyit lát. Kétszer két felé ágazó ambivalenciám orvosi bizonyítékot talált: ha Szűz Mária vagyok, nem blaszfémiagyáros, I. kell az atyaúristen legyen, na nem.

Zsebre vágom a szelet fényes sonkát, az abszurd csak fülönfüggő. Zsíros kézzel nyúlok az egér után, a nadrágon lekvárfolt. Rég eljárt zenék fölött az idő, hallgatom: ha szilánkosra tört logikai készletem a kottából kiemelem, a helyén kör lakú lyuk tátong. Lesz oly jó, és visszahelyezi oda azt a háromszöget?

Ha háború lenne, és elmennének harcolni a férfiak, a fiúk, mi lennénk itt nélkülük.

NAPLÓ

Hajnal. Egy kis testű, zömök kutyát szeretnék ledobni magamról, ami húsz körömmel kapszkodik belém és nehéz. Tudjátok, ki ez? (Nem, de nehéz.)

Az asztalon mászott reggel egy féreg, szinte összenevettünk már.

Nincs jobb az őszi napsütésnél, meg a jó levegőnél. A rossz levegő is jó, a gázszagú utca.

Filmeket láttunk, kedvtelésünkre.

Pironkodtam, aztán bevettem a gyógyszert (kettéhasadt a család testtudata bennem, most is csattog), fölöslegesen.

A családban estére volt még egy tudatos beteg, kiújult, legyen elég. 

Nem alhatom át a telet, nem az én telem lesz ez az én életem, átkozottul erős.

A Két Lotti elején a kanalak csörgése a táborban volt olyan megnyugtató, mert kezdődött a történetük, az mindig jó. Tavaly még mi is kanalaztuk a levest, semmit sem tudtunk, a gravitáció határozott meg, amit elrendezett - volt egyensúlyban egy  minden eleme idegen kezdőkép. A kezdőkép mindig megnyugtató, a vég is megnyugtató, a folytatódás, a vízesés, az riasztó. Lotte lázálma meg az elcserélt anya, elnyelt a történet közepe, ahogy a vég sem lett igazi vígasz, mert addigra elszállt a tábori ártatlanság, volt, már, ami volt, valóság.

Azt a kereket nem úgy érjük el, csak formálnak belőlünk tökéletes kört, a ferdeségünkből, a hiányosságunkból, a plusz szövetekből. Így lesz minden a rendben, nem a kezem nyomán, éljünk bár halkan vagy hangosan, kívül a körön. Félreismertem, Uramistenem, a sorsom, teljesen, tíz évvel idősebb lennék, olyan vagyok. Kereket, formálnak belőlünk tökéletes kört, ferdeségünkből, hiányosságunkból, kéretlen sejtekből. Látni az ívet felváltva vaksággal, minden elvont közelről mutatja meg magát, holnap az ív része, ma újabb  meglepetés, megint gyilkos

nahát