Túlságosan komolyan veszed a mellékösvényeidet.

Egy ponton elkezdünk kételkedni az öröm folytonosságában. Úgy érezzük, becsaptak minket, mert nem maradhatunk örökké az istenek világában.

Amennyiben a nyugalom után kutatunk, állandóan őrködnünk kell, nehogy lecsapjon ránk a nyugtalanság.

Egyfajta transzcendentális józan észt kell kifejlesztenünk. Olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek. Nem magasztaljuk fel a jelenségeket, és arról sem álmodozunk, hogy milyenek szeretnénk lenni.

Egyre lejjebb zuhanunk, míg végül földet érünk, és megértjük a talaj alapvető józanságát. A legalacsonyabbá válunk, a legapróbb porszemmé. Lelkesedésünk alapja a kiábrándulás, és a kiábrándulás kívül esik az ego vágyainak határán.