Nehogy azt higgyük, hogy a vulgaritás újkeletű. Forró(!) István (#namedropping!), aki egyébként erősen jobboldali érzelmű történelem tanár volt, egy alkalommal helyettesített csak nálunk, de akkor a Székely himnusz mellett azt is megtanultuk, hogy az ókori Róma bordélyai sem voltak különbek, mint a mai iskolák: a Pompei romjai közül kiásott falakon olyan firkák voltak olvashatók, mint "Jól szopsz, kis vörös!".

A másik üzenet az ideggyenge, de irodalomhoz annál jobban értő magyar tanárnőnktől jött, aki az egyik órán ránk odított, hogy "Nincs olyan, hogy fejlődés! Aki azt hitte, hogy van, az most sürgősen számoljon le ezzel az illúzióval! Füzet kinyit, új oldal, írod: Nincs fejlődés. Mindenki otthon százszor, házi feldat." *

A középkor csak mindig más és más formában köszönt ránk.  

* "Nincsfejlőddés" ide vagy oda, ő persze tanárnak állt, de csak azért jött közénk, hogy bomlasszon, belülről rohassza szét a haladásba vetett hitünket és ezzel fejtse ki felelősségteljes pedagógusi munkáját.

Egy újabb homokmandala. Most már biztos lehetek benne, hogy az exhibicionizmus írmagját is sikerült kiirtanom magamból: félkész napló jegyzeteimet, amelyeket egy-másfél éve tárolok, befejezem, majd visszamentem az egy-másfél évvel ezelőtti dátummal. Így csak az olvashatja, aki újonnan talált ide, és érdekes neki 2016, vagy aki minden nap kiolvassa az egész naplót. A bejegyzések ráadásul jelentéktelenek és nem ütnek el különösebben a többitől sem, olyan keresőszavakra optimalizálva, mint van, nincs, tegnap, ház, ír, kéz, én, levegő. Így minden adott, hogy a világ és saját magam számára is örökre észrevétlen maradjak.

[Ezt a bejegyzést 1-en olvasták.]