Az egyetlen biztonságot adó tudat, hogy ez hálózat, ki lehet nyúlni mindig más irányba, eloszlatni a kapacitásigényt, senkitől sem túl sokat kérni, mégis mindig ellátva lenni, viszonylag szerénynek, igazságosnak tűnni, egy időben csak egy szögből, derengve látszani és sikerrel túlélni.
Ez az új divat, fiúk tök trén felöltözve, és akkor egyszer csak ledobják a ruhát, és ott van alatta egy tökéletes test meg egy megfizethetetlen alsónadrág. Low-key.
Amikor Jefta van Dinthert megyek nézni, mindig kifújhatom magam, végre valahol nem kell magyarázkodni, tökéletesen egy nyelvet beszélünk. Még ha ez a jelnyelv is. Sőt, ők le is mozogják helyettem, be is világítják, nekünk csak ünnepelni kell a végén, de azt is a jóízlés határain belül.
Hosszú böjt után megmostam a hajam, és azonnal integrálódtam a társadalomba. Összekacsintunk más, mosott hajú emberekkel a metrón, tudom, hogy ugyanonnan jöttünk, a hajtöveinktől fogva ugyanazt érezzük, ugyanolyan a belső világunk.
Nyugtalanító, hogy az emberek, ha tehetik, készségesen ráülnek egy számukra marketing célból odakészített trónra,
és fényképezkednek.
Nem nagyon engedi az életem, hogy unalmas rutinokat alakítsak ki, sokrétű akadályokat gördít elém minden percben. Így nem sorvadnak el a neurális kapcsolatok az agyamban, mindig friss, tettre kész és örökké ideges maradok.
Ha nem zavar, hogy az intim közelségben lévő szembeszomszédok belátnak a lakásba, és minden lépésemet követhetik, az exhibicionizmus vagy bizalom?
Vagy hasítás? Korábban is éltem már transzparens életet. Akkor az volt a téveszmém, hogy a szembeszomszédok szomszéd minőségben csak addig léteznek, amíg otthon vannak. Az utcán már más emberek, és én is az vagyok, (ahogy pénztárost is ritkán látni máshol, mint a pénztár mögött), így semmilyen körülmények között nem ismerhetjük fel egymást és semminek nem lesz soha következménye.
Pedig ha a valóság mégis az, hogy látható vagyok és felismerhető, ebben a régióban nagy rá az esély, hogy előbb-utóbb feljelentenek valamiért.
De még abban a mocsokban is, ott, a Kottbusser Tornál, még ott is volt mókus. És róka az Eisenacher Straßén.