2018\07\25

Van jó is

Erről most szerencsére eszembe jutott az év legtürelmesebb buszvezetője is, aki csúcsforgalomban, pótlóbuszon, 38 fokban, nem működő szellőzés mellett, káromkodó utasok gyűrjében hidegvérrel hajtotta le a pallót a mozgássérült utasnak, majd amikor kiderült, hogy vaklárma volt az egész, az utas mégsem ott akarna leszállni, türelmesen visszaoldalazott az izzadt utasokkal eltorlaszolt kabinjába és folytatta az utat. Sehol egy kurvaanyátokbasszátok szájba, mentem volna a Hufnágel Pistihez, minek jöttem vissza, miért nem mentem el, akassza fel magát mindenki, aki él, szopja le az alvó bátyja faszát, aki utazni akar. Nem, szó nélkül vezetett tovább!

közlekedés

2018\07\25

Hazafelé pedig egy Tourette-szindrómás, nagyothalló buszsofőr utaztatott minket - ennél kényelmetlenebb kombinációt nehezen tudok elképzelni. Üvöltve mesélte az éjszakára odarendelt ellenőrnek mind a családi, mind a szakmai történeteit, az a szegény sárgamellényes meg csak alázatosan bólogatott, a fülkének tapadt, és már órák óta égett. Eleinte úgy tűnt, a sofőr csak azért ordít, mert a pirosnál megállt mellette egy kolléga a másik irányból érkező 950-essel, de amikor elcsitult a viszontlátás öröme, és továbbgördültünk, liluló fejjel folytatta, még a leghátsó üléseken utazók is torzult arccal hallgatták. Én is előbb szálltam le eggyel - lehet, hogy így akarta elintézni a műszak vége előtti garázsmenetet, vagy csak bosszút állt a sok büdös, problémás, Tourette-szindrómás utason, akiket egész nap szállít.

Hálás voltam a magányos sétáért, elég nehéz ebben a városban embernek maradni.

közlekedés

2018\07\25

Aztán meg a pályaudvaron megemelnek egy babát, hogy megnyomhassa a gombot és ki tudja nyitni a vonatajtót.

Ez nagy élmény: liftgombot megnyomni, ajtókat kinyitni, lépcsőre felmászni. Amikor kicsi voltam, még "gyermek leszállás jelző" is volt az ósdi buszokon, ez eltűnt. (Nehogy még a gyerekek is jelezzenek!)

közlekedés

süti beállítások módosítása