A negyedóra csak azért van, hogy elteljen két gyógyszer között.
Szólj hozzá!
Tegnap én is legurultam egy lépcsőn, de ami érdekes volt, hogy közben nem a saját életem pergett le előttem, hanem a tiéd. Meg, hogy még van 7 évem a Nagy Legurulásig (az ötvenévesen történik), és hogy kár volt így sietni. Eközben kapaszkodtam az óriási festékesvödörbe, azt reméltem, az megtart - stabilnak tűnt -, és nem a májamba fúródik. Végül megúsztam egy horzsolással a térdemen, pont, mint gyerekkoromban. De a felnőttkori koordinációs szüzességemet elvesztettem.
Ha nem zavar, hogy az intim közelségben lévő szembeszomszédok belátnak a lakásba, és minden lépésemet követhetik, az exhibicionizmus vagy bizalom?
Vagy hasítás? Korábban is éltem már transzparens életet. Akkor az volt a téveszmém, hogy a szembeszomszédok szomszéd minőségben csak addig léteznek, amíg otthon vannak. Az utcán már más emberek, és én is az vagyok, (ahogy pénztárost is ritkán látni máshol, mint a pénztár mögött), így semmilyen körülmények között nem ismerhetjük fel egymást és semminek nem lesz soha következménye.
Pedig ha a valóság mégis az, hogy látható vagyok és felismerhető, ebben a régióban nagy rá az esély, hogy előbb-utóbb feljelentenek valamiért.
De még abban a mocsokban is, ott, a Kottbusser Tornál, még ott is volt mókus. És róka az Eisenacher Straßén.
"Na, most kéne, hogy jöjjél Te, a reménytelenségnek közepébe, utat törve a farkaddal"
[egy fakarddal]
félre
Már minden nővel összehasonlítottak, akinek két szeme van. Összeállítok lassan egy listát, kire nem hasonlítok.
Sok szenzitív információt bíztak rám az utóbbi hetekben (nem politikait, nem érdemes zsarolni), ha rám jön a Tourette-szindróma a halálos ágyamon, nem állok jót magamért.
Közben pedig azon is gondolkozom, hogy a '97-es titoktartási kötelezettségem elévült-e már. Sajnos nem felejtek, és nagy teher annak a mély kútnak lenni.
Gyanús, hogy tényleg rettenetes volt az előadás, de mivel körülöttem mindenki a hatása alá került, én is gyanús vagyok. Vajon ilyen jól hárítok? És a darab a húsomba vág? Vagy mindenki hülye és traumára éhes? Le fog csapni rám utólag az élmény? Vagy a többeikre csap majd le a jóízlés?