Berlinben tulajdonképpen minden rendezvény egy kurvák és kalózok buli.

Megnyugtató, hogy nem számítanak a vágyaim, így aztán megölni sem tudok senkit gondolattal.

"Na, most kéne, hogy jöjjél Te, a reménytelenségnek közepébe, utat törve a farkaddal"

[egy fakarddal]

Az önszeretet összes, interneten látott formáját gyakorlom, lassan helyre áll a vérkeringésem.

Az a szöveg, hogy "You can't control me, You can't control me", de You can control me.

Már minden nővel összehasonlítottak, akinek két szeme van. Összeállítok lassan egy listát, kire nem hasonlítok.

Sok szenzitív információt bíztak rám az utóbbi hetekben (nem politikait, nem érdemes zsarolni), ha rám jön a Tourette-szindróma a halálos ágyamon, nem állok jót magamért.

Közben pedig azon is gondolkozom, hogy a '97-es titoktartási kötelezettségem elévült-e már. Sajnos nem felejtek, és nagy teher annak a mély kútnak lenni.

Gyanús, hogy tényleg rettenetes volt az előadás, de mivel körülöttem mindenki a hatása alá került, én is gyanús vagyok. Vajon ilyen jól hárítok? És a darab a húsomba vág? Vagy mindenki hülye és traumára éhes? Le fog csapni rám utólag az élmény? Vagy a többeikre csap majd le a jóízlés?

Ma új szemszöget választottam egy egy évvel ezelőtti emlékkép lejátszásához.

"Oh no, I guess that's irony haha" - német kommentár a normalitásra.

Norbert az én emberem. A Deutscher Konversationskurs tematikája:

Klímaválság

A magány mint népbetegség

A social media káros hatásai

Betegségek

Kudarc

Elmúlás

Az USÁ-ban, gondolom, feljebb hangolják kicsit a tematikát, de a németekhez még nem tört be a toxikus pozitivitás.

A halott kapcsolatban nincs játék. Ezek szerint ez a kapcsolat élő.

Foglalkoztat a kérdés, hogy hova tűntek a férfiak. Hónapok óta próbálom a német társadalmat feltérképezni. Az élet bizonyos területeiről - és itt most nem a háztartásra gondolok - teljesen kivesztek. És vannak területek (például nyelvtanulás), ahol ott lehetnének, mert ezek nem női tevékenységek, és nem is elnőiesedett tevékenységek, mint például a pedagógia maga, de nem több, mint 3%-ban képviseltetik magukat. Érthetetlen. Nekik nem kell beszélni? Akkor hol vannak? Nemrég elmentem falécet keresni a Holzposslingba, és ott voltak mind. A faáru mintaboltban. Az összes férfi.

A valamiben való reménykedést intenzív terápia váltja fel. Az intenzív terápiát őszinte reménykedés váltja.

Nem szeretem az ünnepeket. Talán az AIDS-es kisfiú anyukája élhetett át ilyen magányt a kilencvenes években, amikor a kisközösség tagjai minden rosszindulattól mentesen, egyenként elfordultak tőle.