K.
J.
E.
három monológ
Szólj hozzá!
a rokokó ráébresztett, hogy repülőjegyet kell vennem
mert rövid az életem
Petra:
"az égből döglött varjak estek,
igaz, nem láttam, csak kettőt,
de varjú1 a vállamra zuhant,
talán túlozhatok emiatt.
magasról eshetett,
mert súlya volt.
nem tudtam úgy fordulni, hogy ne lássam varjú2-t:
még élt, dühösen fuldokolva rángatta
az elszürkült időt.
torkára kell lépnem, ez arra vár,
ennek minden perc számít.
helyzete egyértelmű, ezért olyan magabiztos.
ez nagyon tudja, mit akar.
és ráremegett anyám arca, na még ez is.
miért kell fokozni a bűntudatot.
a véletlen persze nem mentesít,
hogy éppen én, és épp az én anyám,
és így a legtisztességesebb, amit tehetek,
(a taposáson kívül),
hogy megmondom nevem.
ez és ez volnék, varjú-anyám, a többit már tudod –
nyújtom felé jobbom, de csak saját nevemre figyelek,
tompa vagyok, nem látom: szárnya van.
ezen mindketten elnevetjük magunkat,
micsoda figyelmetlenség egy ilyen éles helyzetben.
meg egyáltalán, hogy így találkozunk.
de jön a happy-end: színre lép anyám,
és széttapossa varjú-önmagát.
megejtő harmónia: varjú1 most puffan a járdán."
Ismét érzelemgazdag éjszakám volt. A zeneterem fénypászmájába egy kisdisznó szemtelenkedett, halványra szívta szőrét a húszéves nap. Visítva rohant tovább, előhírnöke volt az aprószemű gyerekkórusnak. A kis, képlékeny fejek bepattogtak a fénybe, és két évtized fakulásban énekeltek időre. Ünneplő ruhájukon violinkulcs, repül utánuk a zene. Körjátékban lesznek benne, öregnő szökell előttük, kezében triangulum, csengi a ritmust és mutatja az utat.
G. és Á. és J. - egy padban húzódunk meg, káprázunk a gyerekeken. Továbbra is: együtt ülünk, kerekedő csíkszemekkel. Ahol nevetést hallottunk, tapasztalat bugyborékol. Megtisztulunk a változás fölötti döbbenetben.
Úgy szorítom magamhoz a bal lábam, mintha nemes történet részese lennék (alvó, beteg gyermekem ne vegyék el tőlem). Ez mindazonáltal csak az én bal lábam és az én álmatlan éjszakám, aminek még nincs vége.
Mértani formákkal tagolt terek tagolják az időm mértani formákkal, rendesen számolok, mérek előre. Most szerpentin- és konfetti maradékok hevernek, tagoltalan két hetünk, mögöttem, hasító fájdalom a bal karom, féloldali bénulás a vége. (Két csiga őrzi az álmát, szunnyad az ág sűrűjébe.)
Szegény barátom, azt hazudtam neked, hogy építésznek tanulok. De most már tudod, hogy színész vagyok. Felejtsd el a reformkori építészetet, micsoda modor, szeretem a modernet.
BLOODY KISSES
DRÁMA MONODRÁMA
ANGOL NYELVEN
INDOLENCIA KIADÓ 2007
Szereplők: Adonisz és a makákó, csak a makákó beszél, az viszont jó sokat és érzelmesen. Sokszor körbeugrálja Adoniszt, érzelmesen ugrál, ráébred saját szenvedélyes természetére, mely pusztító, mint a tűz. Elpusztítja magát és Adonisz lába elé veti kicsi bundáját, de az még mindig hallgat: he must 100% or more live his own life.
"Bőséges és igazán keserű tapasztalatai már régen megtanították arra, hogy minden közeledés, amely eleinte oly kellemes változatosságot hoz az életbe, s csak kedves, könnyű kalandnak ígérkezik, a tisztességes emberek - különösen a nehézkes, határozatlan moszkvaiak - számára rendkívül bonyolult üggyé növekszik, s a végén súlyos teherré válik. De valahányszor újabb érdekes nővel került össze, ezek a tapasztalatok valahogy kicsúsztak az emlékezetéből, élni akart, és minden olyan egyszerűnek és szórakoztatónak látszott."
"Műsorokhoz keresünk (hajlékony) kígyónőket. Törpe nőket és férfiakat.
Molett nőket, akik spárgázni tudnak. Nagyon izmos nőket."
Elfelejtettem mondani, hogy imádja őt mindenki, akinek a neve nincs beírva a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta.
Ha az emlékeimhez fordulok, poliészterben forgatom kicsi gyerektestemet, amit selyemnek hiszek. A keletnémet blúzok és aranyövek ölelésében megtalálom a boldogságom, Nagymama mellett - óarany ágyterítő - vissza nem térő nyugalmam. Bővirágos köpenyben megyek ajtót nyitni, nem lehet más, mint Derby keksz mézzel.
Amikor felbontjuk a piros bőrpuffott, a belsejéből filcszoknyák kerülnek elő. Ekkor a nemes anyagokat egyszerűekre váltom. Sohasem hiányzott belőlem a tisztelet, én olyan anyagokat szeretek. Dallas? Nagymama kétségbe vonja, hogy gyereknek való.
És szép, erős kezével a csúnya lány dereka alatt megpendíti a csúnya lány szép fehér bugyiját, atlaszselymet. És az én szüleim ágya szélén ülnek, és az én kenyerem eszik. És a csúnya lány természetességgel létezik - ki csodálkozik azon, ha ő kapja a nem széthasadt életet. Észre sem veszi, jól áll neki az atlaszselyem bugyi, nekem mindig nézelődnöm, mások ágya szélén ülnöm kell, de én is vágyódom egy szebb, egy boldogabb, egy eljövendő fehérnemű után.