Itt vagyok, se nemem, se korom, csak egy mag, amíg van akaratom. Formátlan akarat az átvészelésre, jól elrejtve, nem láttam még én se.

Nem maga az egyetlen, aki ilyen lassan halad - mondta az oktatóm a hatodik ismétlés után, és azóta tudom, hogy lassabban haladok bárkinél. És vigasztalni kell és demonstrálni, hogy ez egy típus, gazdag és szerencsétlen, aki megengedheti magának, hogy lassan tanuljon, és utána ne használja a tudását semmire.

szívszorító irodalom

[szórakoztató irodalom]

Az a biztosíték, hogy nem halunk meg, hogy mi mondunk ítéletet másokról. Ha rólunk mondanak ítéletet, az azt jelenti, bármikor meghalhatunk, ráadásul váratlanul.

Nincs jobb bizonyítéka, hogy az idő természeti jelenség, mint hogy hömpölyög és mindent maga alá temet.

Elmentem akupunktúrára. Tegnap voltam először. Amikor kisétáltam a rendelőből, egy nagyon vidám, pattanásos kínai fiú szaladt el mellettem az utcán. Szedte a lábait és mosolygott. Ma volt a második alkalom. Amikor végeztem, kiléptem az utcára, és már jött is szembe a gyorsléptű kínai fiú, pattanásosan, boldogan. Azon gondolkozom, hogy ez az akupunktúra hatása-e.

Álmomban egy szép férfinak készültem felolvasni egy úttörővasúton, de ehhez a mozgó vonat hátán egy magaslatra kellett hágnom, és az állandó tériszonytól nem jól hangsúlyoztam. És ezt mindneki látta rajtam.

Nehéz elfogadni, hogy kis számú társsal, limitált számú élőhelyen éljük le az életünket. Ez a kevéssel fenyegetés figyelmeztet mindennek a végességére. Ezt jó lenne soknak tartani. Az érettség mérhető; ha valaki azt mondja, nem kell neki tíz ház, az a barátom, vagy egy életre a társam lehet. Figyelem, ez kitüntetés, nem büntetés!

Patológus utca

[Pattogós utca]

Azt álmodtam, hogy egy nagyobb társaság gyűlt össze, vendégek, akik rám vártak, köztük F. P. Amikor visszaérkeztem, és eleve számonkért a várakozó társaság a távollétem miatt, F. P. mindenki előtt azt mondta, hogy "Te meg mély árkot vájtál belém". Ami jobb napokon azt is jelenthetné, hogy "Hatással voltál rám", de sajnos azt üzente vele elég határozottan, hogy "Te mindenkit tönkreteszel". Még csak a szívemhez sem kaptam a megszégyenítés hatására, hiszen tudtam a lelkem mélyén, hogy az árok, amit másokba vájok, nemcsak mély, de ártalmas, fölösleges és ijesztő, és szükség volt rá, hogy ez közönség előtt is elhangozzon, hogy megértsem, mekkora volt a tét eddig is, és életem hátralevő részében esetleg fegyelmezzem magam, és ne vájjak sehova semmit, vagy ha nagyon muszáj, csináljam a négy fal között.