"Magyarországon az orvoslás még korai stádiumban van, egyfajta értelmiségi szabadfoglalkozás."

Minden héten kialakul egy költséges szokásom.

Lehet, hogy a frissesség nem létezik? Soha életemben nem voltam még friss, csak izgatott, vagy nyugtalan.

Amikor tettrekész vagyok, akkor is rohadt fáradt vagyok. 

Ez a Kárpát-medencei szélcsendnek köszönhető? A pajzsmirigy alulműködésnek? Vagy ez privát?

Most, hogy lecseréltem a Papába csimpaszkodós gyerekkori képemet a telefonom képernyőjén egy durcás madárra, remélem, minden könnyebb lesz.

Ennyi idősen már nem kell  sem elmélyültnek, sem különösen érzékenynek lenni, hogy az embernek halálfélelme legyen.

Az miért elvárás az embertől, hogy egyedül legyen? Ez teljességgel természetellenes. Én imádtam iskolába járni! És nem volt csodálatosabb, mint egy jól sikerült gyerekbetegség után megkapni az igazolást: "Egészséges, közösségbe mehet."

Végre már nekem is úgy áll ki a csont a vállamból, mint anyámnak. 

Nem készülhet rólunk fotó. (Nagymama.)

Nem lehet 10 óra után bekapcsolva hagyni a tévét. (Nagypapa.)

Nem lehet virággal a kézben utcán mutatkozni. (Nagypapa.)

Nem lehet bizonyos, rendszeresen feltett kérdésekre egyszer más választ adni, mint korábban. (Nagymama.)

Nem lehet semmit megdicsérni. (Nagypapa.)

Nem hangozhat el hangos szó. (Nagymama és Nagypapa.)

Nem hangozhat el szó. (Nagymama és Nagypapa.)

Nem mondhatjuk el. (Nagymama és Nagypapa.)

Hát én inkább szeretnék most már fogyás közben aludni egy kicsit.

Sehol semmi, ami rám utal. Egy fehér kutya megy át a vörös szőnyegen, Lenin képe függ a falon, Rigában szavazáshoz készülnek.1989.

Az az érdekes, hogy csak pár órát aludtam, fájnak a szemeim és nyomorultnak érzem magam, a tükör szerint mégis kivételesen jól nézek ki ma, de ugye, mivel égnek a szemeim és homályosan látok, valószínűbb, hogy szarul nézek ki, csak a látásom is romlott.

Hívd projektnek, és lehet rá pénzt kérni. Legyen az szerelmi bánat, gyerekvállalás, vagy ebéd.

Ez a szülés céges számlára lesz, mondom a címet.

Walkmannel sétálok a Kálvin tér felé és a Korai Öröm egyetlen hallgatható számának egyetlen, hallgatható 3 percét élvezem a kazetta A oldalának végén, 1998 májusában, az iskolába menet.

A villamoson versenyeznek a fiúk, hogy ki meri hangosabban ordítani, hogy 

- Pénisz!

- Pénisz!

- Pénisz!

Ügyesek voltak, mindenki elég hagosan ki tudta mondani.

Amikor el kellett távolítani a fülem mögül egy púpot, de én úgy éreztem, hogy a fejemet távolítják el.

Szent.k. doktor tapasztalt, higgadt és egyszerre kedélyes ember, tiszta, megbízható és van tartása. Betegei életét lényeglátásával, megnyugtató hangszínével és empátiájával mindig megkönnyíti. Szakmailag is csak a legjobbakat lehet róla elmondani, kígyóznak a rendelője előtt a sorok. (Érthető, hogy Nataljához, az orosz barbárnőhöz senki nem akar kerülni, de Szent.k. doktor élesebb konkurenciaharcban is megállná a helyét.) Aki teheti, inkább egy teljes napot várakozik Szent.k. doktorra, akinek még a nyugdíjkorhatár fölött tíz évvel is sasszeme van és biztos kézzel fogja a szikét.

Amikor a keze alatt feküdtem, barátságos hangon beszélgetést kezdeményezett, hosszú percekig úgy éreztem magam a műtőasztalon, mintha csak fodrászhoz mentem volna. Miközben felinyitotta a fülem mögött a púpot, érdeklődött a szakmámról és sokat mesélt a családjáról. Három gyermek büszke apja, két fia és egy lánya van, de fordítva is lehetne, a gyerekek már felnőttek és szép egzisztenciát alakítottak ki, ugyancsak orvosként, illetve ügyvédként. Utána filmekről kérdezett. Szóba került a Saul fia. Mondtam, hogy a siker ellenére sokáig nem láttam, két évig tartott, mire rászántam magam. Nem bírom megnézni az ilyen filmeket. Azt mondta, hogy ő sem bírja, ebben egyetértettünk. Nem bírja - folytatta, miközben a harmadik öltést húzta át a fejbőrömön  - ezt a túlhajtott holokoausztmániát. Elég volt már ebből a zsidó témából. Mielőtt bátortalanul tiltakoztam volna a tűvel a fejemben, gyorsan áttért a migránsokra, akik terrorista-lavinaként söpörnek végig Európán, és veszélyeztetik a polgárok biztonságát és egzisztenciáját. Ugye egytértünk abban, hogy elveszik a munkánkat? Ugye.

Véleménytelen kis mókusként feküdtem tovább a ravatalomon. Nem vitatkozom. Már így is túl intenzíven hallom a saját koponyacsontom percegését.