Mindenki egy picit perverz.
Kicsi a világ illetve Nagy az Isten állatkertje
Kedves Zoltán,
először is ne haragudj, hogy ennyire hosszasan nem tudtam válaszolni. A másik, hogy nem tudom, emlékszel-e, de 10 évvel ezelőtt egyszer már felkerestél egy hasonló vállalkozással, és akkor az együttműködésünket nem találtad túl sikeresnek - legalábbis a nekem írt záró leveledből következtetve.
Az a kisfilmed a bábszínházban játszódott, és utána egy hosszú levélben részletezted, mennyire szörnyű volt velem dolgozni, hogy "üveges a tekintetem, mint egy barlangrajz" és "rongáltam a bábszínházban". Én tulajdonképpen nyitott vagyok mindenre, ezért most sokkal inkább a kapacitáshiány az, ami megakadályoz a közös munkában, mint ezek az emlékek. Csak gondoltam, számodra is felidézem őket, hátha már nem emlékszel.
Juli
Ahogy minden nap új jelentést nyer a fél nyolc, a nyolc meg a fél kilenc, attól függően, hogy hány ember szövi a gondolataimat.
Logika, te kurva
Állok egy ostorral a kezemben és lecsapok a cipőbolti eladóra, a gyógyszertári alkalmazottakra, az ügyfélszolgálatra, a munkatársakra, az utca népére, az anyámra, és az egyszerre két dolgot megfogalmazó és azt egynek állító barátaimra. Mindenkinek meg fogom magyarázni: amit mondanak, az egy grammatikai és szemantikai tragédia. Egymásnak ellentmondó dolgokat állítanak, téves pontokon sugalmaznak összefüggéseket, a szükséges helyeken pedig elhanyagolják. Nem jó helyen veszik a levegőt. Nem megfelelő kötőszavakat használnak, a mondat második felénél elfelejtik az elsőt, rosszul hivatkoznak, megcsalja őket a memóriájuk, nem fogalmaznak koherensen, ennek megfelelően biztosan a gondolataik sem koherensek. Nem értik egymást, folyamatosak az orrom előtt zajló félreértések, egymás mellett való elbeszélések és a beszélők mindennél könnyebben elvesztik a fókuszt.
Én közben mindent kézben tartok. Különös tekintettel az ostorra. Nem tűröm a divergenciát, amit az élet rám kényszerít.
SZFE, tabló fotó
És akkor ott figyel a képen a keresztény tökmarkoló. Médiahack? Optikai csalódás? Vagy egy klasszikus fogadás?
Hogy mi így négyen vagy öten, akkor, ott a nádasban
Már hatodikban észrevettem, hogy a belső poén segít a túlélésben, de mindig meglep, hogy még harmincon felül is vannak, akik erre építik fel az identitásukat. Ez a kirekesztés általi önmegerősítés egy teljesen elfogadott létforma, amelyet nyitott, morálisan fejlett, nem autoriter, magukat egalitáriánusnak valló, szexuálisan vonzó nők is boldogan gyakorolnak.
- Maga semmilyen szempontból nem átlagos.
- De normális vagyok? Csak azért, mert szerintem teljesen logikusan gondolkozom és kérlelhetetlenül pontos is vagyok. (Mondjuk ilyesmit tapasztaltam már pszichopatáknál is, de erről itt nincs szó, én jót akarok.) Szavazzuk már meg nekem, hogy normális vagyok! Ennyi év után!
- Én csak azt mondtam, hogy nem átlagos.
- Sosem vágytam a különlegességre, lapos gyerekkort akarok, legfeljebb történelmi izgalmakkal. Hasonló szeretnék lenni, egész életemben erre törekedtem. Talán valami extremitással közelebb kerülhetnék az átlag akolmelegéhez: egy tetoválás vagy egy ugrás a mélybe egy gumikötélen családtaggá tenne.
- Én drukkolni fogok. Ha sokat ül társaságban, talán még válhat olyanná, ami megfelelő.
A pszichológus az özvegy nyulával
Vannak élet napok és elbeszélő napok - valószínűleg a férfiaknál jobbak az arányok, kevesebbet beszélnek, többet fociznak.
Egy óriási betonkeverő állt a kapuban. Jellemző. A korábbi, hosszabb és reményteljesebb nyarakon ez nem fordult elő. Bár páros napokon ez a betonkeverő is nagyon ígéretes, időnként teljesen felkavaró.
Mindent megtesznek az emberek szórakoztatásáért, majd elhantolásáért
Fejedelmi vonatút az olasz-osztrák határon keresztül, hazafelé az apró, hegyi filmfesztiválról. Színes foltok, napra néző színek, foltos kövek - ezek még a meredek sziklaszirtre is vetítést szerveznek. Az olaszok aztán tényleg mindenhol jól tudják érezni magukat, csodákra képesek. Aztán elsimulnak a kövek: a vonatból kertmozinak tűnt, most már látható, hogy temető.