Ezt az emléket megvizsgáltam minden szögből: az oldalamon fekve, hanyatt fekve, a másik oldalamon fekve, hason fekve. Utána tettem még egy kört, a képek fordultak velem, lapjával jött mindegyik: ez így volt, ez is így volt, ez is így volt, ez is volt és jó volt: így is jó volt, meg hason is jónak bizonyult ugyanaz.
Van a lojalitásnak az a szintje, amikor az endokrinológus asszisztens is olyan betegségben szenved, amit az endokrinológus tud gyógyítani. És semmi sem természetesebb ennél.
Tehát hogy felhívtam a takarítónőt (mindig lever a szociális veríték, hogy ilyet leírok), és sms-ben válaszolt, hogy temetésen van. Nem tudom, halványan úgy rémlik, hogy ilyen már volt: már a múltkor is előzékenyen visszahívást ígért, miután befejeződik a temetés. Mások nem a meetingekkel vannak így?
Csak egyszer halt meg, de akkor komolyan gondolta. Most éppen P.-re gondolok, de a többiekre is érvényes.
Ma töröltem a halott ismerőseimet a telefonkönyvemből.
Honnan jön ez a mérhetetlen tisztelet, hogy a Feldmárnak a szövegeit nem lehet megszerkeszteni?
Még a papok is szerkesztenek!
Mellettem egy tapintatlan elefánt ült, nála már csak Sz. volt tapintatlanabb, amikor háromszor is aggodalmasan megkérdezte, hogy elférek-e.
