Európa mégiscsak egy közösség. Ma nem lehet* másról beszélni, csak a párizsi terrortámadásról. Minden jogcím megszűnt, hogy másról beszéljek. (Ezek szerint mégis egyben vagyunk, közös akaratunk, kétségbeesésünk, szabályaink, preferenciáink és tabuink vannak.)
*nem szabad / nem lehetséges / szociális és morális lehetetlenség
A budapesti gyászolók munkáját csak tovább nehezíti a Népszínház utcából kivezető villamosút egzisztenciális lehetetlensége. Elképzelhető az is, hogy ezt direkt halál-tudatosító útvonalnak tervezték - senkit ne érjen túl hirtelen, amikor véget ér minden.
Rákerestem a halálra. Hogy hányszor írtam le 11 és fél év alatt. Sokkal többre számítottam! Rá kellett jönnöm, hogy én alapvetően egy életigenlő, derűs és bolondos lány vagyok. Én ezt eddig is tudtam, csak volt, hogy hírbe hoztak.
Egy anyai tekintetű nő odajött a parkban, és megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Amikor mondtam, hogy igen, távozott, leült egy padra, és a kezébe temette az arcát.
Könyvespolc. Töltésre váró, fallikus morzsaporszívó a Képes Gyermekbiblia előtt.
Ne csináljatok magatoknak bálványokat.
Azt szeretem a filmkritikában, hogy esztétikai ítéletei kiterjednek mások halálközeli élményeire is.
Egy Csillogásról írt kritika szerint például Nádas Péter halálközeli élménye sokkal valamirevalóbb, mint az utána következő két, névtelen halálközeli élmény. Mert Nádas Péter sokkal jobban ki tudja fejezni magát, díjat is kapott korábban a halálközeli élményére. Míg annak a halála, akiről korábban nem tudtuk, hogy jól tudja-e kifejezni magát, ítéletünk szerint nem érvényes, mert ő azért mégsem egy Nádas Péter.
A PPK mikor lett a tudomány fellegvárából cserkészcsapat, napközi, naiv és lelkes keresztény közösség?
Mit gondol Buddha arról, amikor egy mélyen nárcisztikus ember elkezd jógát oktatni? Aki ebben a spirituálisan vezérelt mozgás- és tanulási formában is csak a nárcizmusát óhajtja fejleszteni? Jézus megbocsátana, Buddhát nem érdekli, csak én akadékoskodom. A sok félrevezetett tanítványnak meg legalább nem sorvadnak el az izmai.
Kemény István ápol, két apró törülközővel takargatom magam az ágyon, aztán Kemény István felesége vizsgáztat, szigorú, feketére festett hajjal a gyerekkori fotelben. Utána Kemény Istvánnal tengerre szállunk, aztán, amint lebocsájtja a csónakot, már Max ül benne. A tengerre kábelek vannak fektetve világszerte, sőt, óriás szennyvíz csatornák is kifelé ívelnek belőle, mint a melegvizes csövek Romániában, a Ceausescu-modell szerint. A csónakkal mind át kell ugratnunk ezek felett. Félek a tempótól, nem a gyorsaságtól, hanem ahogy ugratunk a világ szennyese fölött, a világ tempós mocskosságától.
Vannak itt emberek fürdőruhában, akik ennek a tengernek a partján jól érzik magukat, nyaralnak, telelnek. Vannak olyanok, akik életre termettek, akik a szennyvíz csatorna partján is elüdülnek.
Aztán Max-szal találunk egy szegletet Nagyanyám szekrényében, ahol együtt lehetünk. Közben megérkezik Sz., neki Papa íróasztala alatt biztosítok helyet, egy kis, melegen bevilágított, intellektuális zugban, hogy amíg Max-szal a szekrényben hetyegünk, foglalja el magát ott. De Max túl sok időt követel tőlem, teljesen el is feledkezem a vendégről. Max gonosz és szexuálisan kizsákmányoló, soha nem gondoltam, hogy ez lesz. Közösen egy CBA-ban találjuk magunkat, ennél rosszabbá már aligha válhat a kapcsolatunk. Sz. megbocsát az elhanyagolás miatt, de a szennytenger hömpölyög tovább.
Azok, akik márkás cipőt hordanak - és ugyanazt a márkát mind - honnan tudják, hogy így kell viselkedni? Honnan ez a biztonság és evidencia? Ezeket az osztályfőnöki órákat titokban tartották előttem.