Valami idegen beköltözött az életembe, jött, hogy akkor itt alszik, és hozta a mackóját, a ruháit, egy heti mosatlant, befészkelte magát az ágyamba, használta  a fürdőszobámat, magabiztos volt, óvodás, terebélyes és ide nem illő. Hátrahőköltem ennyi önhitt intimitás láttán. Ki hívott? Elképesztő, kik tévednek be. Talán valamit ígértem a hájas idegennek? Egyszer, nem odafigyelve?

P. meg oldalt figyelt. P. hónapok óta mindig oldalt figyel, nem szól bele, de mindig jelen van, nyúlós gyászév, Isten hozott az álmaimban, P. mint egy kis puttó, elengedhetetlen a jobb alsó sarokban.

Míg más európai városokban a vonatállomást jelző piktogramok robogó járműrészlettel és lendületes félkörökkel utalnak a mindent legyőző sebességre, a pályaudvarok elhelyezkedését a budapesti metró menetrendje 2015 végén kicsi lokomotív ikonokkal jelöli.

- Tegnap voltam utoljára Karaknál.

- Milyen volt a búcsú?

- Semmilyen. Csak egy banális alkalom volt. Rövidebb is a szokásosnál.

- Nem összegzett?

- Nem. Ezért is hagytam abba. Mert nem voltak megfogalmazott célok, se mérföldkövek, se eredmények.

- De azért jó volt beszégetni vele, nem?

- Olyan volt, mintha kórusba járnék, csak nem énekelhettem.

Most olyan erősnek érzem magam! A következő másfél órában nem számítok olyasmire, hogy elveszíteném az önbizalmam.

Egyesek extrémsportolnak, mások patikában költekeznek.

Megszólal valahol a Viber-dallam, és felvillan lelki szemeim előtt Josh, a világra rácsodálkozó, kicsit elgyötört, mégis gyermeki tekintetű bagoly.

A NAV központi ügyfélszolgálatán elszáradt, szlovák terepszőnyeg, hiányos logikai készlet és csonkolt barbi várja a játszani vágyó csöppségeket.

Már sajnálom, hogy megfutamodtam.

Egyes lányok arcán a kétségbeesés - csodálatos, érzékeny világokat tár fel.

És nő korukban is úgy marad!

Sőt!

Ismét egy homályos biznisz.

Nem tudom, ingyen dolgoztam-e, de megkaptam érte a magamét: egy képzelgésekkel teli, majdnem teljes hetet. Energetizáló fantáziák!

Konfliktusba került bennem a ragadozó- és a kisnyugdíjas-szelf.

Állandóan a kokainról van szó. Akár ott van, akár nincs.

Azonnal megjelennek a véleménytípusok, még mielőtt bármilyen véleményem lehetne.

Azok már rögtön ott vannak, és a felhasználók tudják, melyik vélemény az övék, mindez szemérmetlenül gyors és evidens, mintha vallás lenne. A vélemény az, ami van, nem az, ami kialakul. Hirtelen összetett gondolatmenetek kerülnek elő, logikus következtetések mint mindenkortól létező tények, amelyekkel a nyilatkozók születésüktől fogva együtt éltek, csak még nem volt idejük elmondani. 

Mind felajánlott vélemények. A békítő is véleménytípus, az új vélemény is véleménytípus: mert ez az aspektus még nem volt. A véleménytelenségem is véleménytípus, egy olyan, amelyik biztosra akar menni, nem vállalja a kontrollálhatatlan valahova tartozás kockázatát. Nem hagyatkozik kétes forrásokból érkező részinformációkra, de nem motivált a hiteles források időigényes felkutatásában.

Kellene nekem is egy vallás. Az állam biztosíthatna egyet. Hamarabb megengedném magamnak, hogy véleményem legyen, felelős ember lehetnék.

Kristóffal még 2002-ben jöttem össze egy házibulin. Most kaptam tőle egy levelet.

"Szia Julia, 

Amikor találkoztunk, érdekesnek találtad, ami a házunk táján történik projektek, szervezeti kialakítás, céges kultúra és persze az elmaradhatatlan startup-ok terén. Ezért támadt az a gondolatunk, hogy rendszeresen adjunk neked hírt magunkról egy hírlevélben. Először is egy rövid szolgálati közlemény: elkészült az új website-unk, amin nagyon sokat dolgoztunk, reméljük tetszik neked is."

Volt tovább is: húsbavágó információk marketingtudatos bekezdésekbe szedve, a cég prosperál, megnyugodhatok. A fentin kívül volt benne további két vesszőhiba - még gondolkozom, megírjam-e egy válaszlevélben, amit az új honlap fölött érzett határtalan örömöm kinyilvánításával fogok kezdeni.

Se vége, se hossza. A tisztálkodást nem lehet befejezni, csak abbahagyni.

Apám egyszerre mindig csak az egyik lábát mosta meg, nem volt türelme ehhez az egészhez. Pedig ő még csak nő se volt.

Ha ő azt tudná.