Azt szeretem a filmkritikában, hogy esztétikai ítéletei kiterjednek mások halálközeli élményeire is. 

Egy Csillogásról írt kritika szerint például Nádas Péter halálközeli élménye sokkal valamirevalóbb, mint az utána következő két, névtelen halálközeli élmény. Mert Nádas Péter sokkal jobban ki tudja fejezni magát, díjat is kapott korábban a halálközeli élményére. Míg annak a halála, akiről korábban nem tudtuk, hogy jól tudja-e kifejezni magát, ítéletünk szerint nem érvényes, mert ő azért mégsem egy Nádas Péter.