P. derékig állt a vízzel telt ágyneműtartóban. Egy türkizkék harisnyanadrág volt rajta, ami nagyon jól állt neki, középen állt és terelgette a vizet a fakeretek között. Kérdeztem, hogy szokott-e ez így lenni, mondta, hogy igen. Átmentem a másik szobába, hogy megnézzem az ágy használati utasítását, de nem találtam benne vizet; egyáltalán, olvasni sem volt különösebb értelme, csak azt vettem észre, hogy kemény fedelű a könyv, részletes a használati utasítás, de nem az ágyra vonatkozik.

"Leányfalu strandja mellett haladtunk el, megdobbant a szívem, végre történt valami számottevő." (Egy nő került mellé a kocsiülésre, egy idétlen tárgy helyett. És ez tényleg ilyen, hogy megdobban az ember szíve, ha történik végre valami számottevő, minthogy a szemét helyett hirtelen egy másik ember van mellette.)

Jó éjt, drága! Kiélt rockénekesnő voltam, mehet-e több a pohárba? Látod, a fiatalok mind isznak.

Szedték ki a szálkákat a torkomból, pikkelyét vesztett, tátogó hal, egy fejszényi figyelem az érdektelenségben, amibe fulladni akar. Ami most van a házamban: fényesedő szálkasor, öreg halász meg a tenger, hideg, nyálkás tanulság.

Reggel a kékülő szobából felkeltem, a hársfateát feltettem és - minden kezdődik elölről - újra óhatatlanul derűlátó lettem, késsel meg vajjal a kezemben. Felvettem, átmentem - minden kezdődik elölről -  a derűm óhatatlanul, ha nem is végtelen, egy emberöltőnyi. A zuhany alatt ásítozom és nem csoda, ha tompa vagyok, mert olyan meleg a víz, hogy felszállnak a körvonalak, aztán mindenkit hidegen hagynak. Vöröslő fejjel a zuhany alól kiléptem, a vasárnapot elkezdtem.

Nézd, milyen tiszta a szobám! Sokat őröltem benne. Tiszta kék a paplanom, az ablakom, a szobám. Sötétkék az alakom, a csizmám, a kedvem is kék fényt vet a padlóra. Tompán kék az alakom, a paplan alatt, ahogy alszom.

A padlón zölden világítottak az egérszemek, a fotelben is, egy táska és egy pulóver között, kettő, épp egy pár. Jöttek a birkák és nekik is ilyen zöld szemeik voltak. Szóltam a szüleimnek meg a vendégemnek, hogy tereljék ki a bárányokat, mert innen, az ágyról nézve nyugtalanító ez a nagy állatjárás. Édesanyám majd szembesül a kádban egy zöldszemű egérrel. Istenem, ezt is megértük. Felé fordultam, fókuszáltam az útvonalra a lakásban meg az egérre a kádban, és  - Még jó, hogy nem patkány - gondoltam. - Annak piros lenne a szeme.

Megkaptam a feloldozást, gyógyító magatartásom nem erkölcstelen. (Segítség kell a betegnek, és nem másolat.) Seherezádé, mesélek az életemért éjszakákon át. A hallgató az elmesélt, és a mese gyümölcsöt hajt.

A napok sora most más ritmusát követi és nem szintetizál. Vonzó a más idegensége, szintetizálásra való képtelensége, rokonságunk hiánya és a hiány erotikája. Van, aki ellen meg lobogó konttyal tiltakozom és tiltakozásomnak sikere van. Van, aki meg eltűnik a kedd reggelben, sose látom. És van közben a más által meghatározott, rendet bontó ritmus.

Ezeket a holnap reggeli veszteségeket szinte már írni lehet, mi lett, ha nem volna, Kareszka, lesz-e várni értelme a diákszerelemre. Kettőt veszítek egyszerre.  Néztem már lépcsőházfalat, hogy jónak találtam, néztem  úgy, hogy rossznak. Most is rossznak találom, ha a lépcsőházfalat látom. Mert az jut az eszembe róla, hogy mit veszítettem, amikor nyertem, meg az, hogy mit nyertem. Olyan sokarcú a fal, hol a szerelem gyereke, hol pedig rosszat akar. Olyan sokat bír a fal, néha enged a szememben, aztán helyreáll és visszaver. 

Álmomban ma kis híján gyors kézzel kivégeztek, pedig nem csináltam semmit sem, csak megettem a szilvaresztet. Bevitték  Papát, és be a Nagymamát. Odesszai lépcsőn, üvegtető alatt keresgéltem őket, valaki keserűsót kavargatott, félúton kérdezte, hogy mik a kilátások. A félretett telefon családi nemtörődömségemet hányta a szememre, épp Sz.-szel beszéltem, és félre kellett tennem, mert meglepő dolgok történtek a családban, amiket eddig észre sem vettem. Bevitték Papát és Nagymamát az üvegtető alá, mi több: Papa maga ment be, bevonult az intézetbe. Meglepetésemben a telefont is félretettem. De én csak Sz.-re figyeltem, későn raktam félre, és csak lelkiismerettel. Anyácskám szólt, keserűsós kilátások. Miért is válaszoltam a kilátásra  nemmel, aztán két igennel, érteni nem értem. Hogy a kicsengése jó legyen, ötünk körül forgó elmeállapotban, koszos üvegfalú, magaslépcsős házban.

Hogy néz a macska az édes, kiömlött földre? Mindjárt kap érte. Macska, föld... világosságot, megyek, és csiholok, hogy feleannyi diát tiporjak, mint vakon. A vízesés zubog a falban, inog a lámpa és karc a tükör. Színtelen vodka, hangtalan tiszta, alszik a konyha, alszik a macska. A papucsban nehéz testtel, egészséges, ép a lélek, éber fejjel, égő szemmel, egyenesen, én is aludni térek. (P.-nek)

A dohányszagú szobáról, hogy milyen reménytelen, hogy itt valaha tiszta levegő legyen, hogy nem kell maximalistának lenni és hogy hogyan halad a vér az erekben, amikor olyan fáradt-lomha az ember. Hogy hogyan fog haladni a vér az erekben holnap, olyan lassan vándorol, nem fognak rólunk táncosnőt mintázni. Olyan nehéz lesz felállni, olyan lassan fog haladni a vér az erekben, de ha találkozunk, ezt is elfelejtem. Így rángatja ki az ajtón a társas lény.

 

a szerelem változik a harcosokkal csillagosok katonák hol itt van hol láthatatlan idegen szól a közös fal ha a lövő nincs a képben ha a lőtt a képenkívüliség  keret volt tegnapelőtt

Leesne a vajaskenyér, le a vajas felével. Elkapom, hirtelen magamhoz szorítom. Nem esett le, harapok hármat, az enyém, az enyém maradt.