Ezeket a holnap reggeli veszteségeket szinte már írni lehet, mi lett, ha nem volna, Kareszka, lesz-e várni értelme a diákszerelemre. Kettőt veszítek egyszerre.  Néztem már lépcsőházfalat, hogy jónak találtam, néztem  úgy, hogy rossznak. Most is rossznak találom, ha a lépcsőházfalat látom. Mert az jut az eszembe róla, hogy mit veszítettem, amikor nyertem, meg az, hogy mit nyertem. Olyan sokarcú a fal, hol a szerelem gyereke, hol pedig rosszat akar. Olyan sokat bír a fal, néha enged a szememben, aztán helyreáll és visszaver.