Eldobtam egy üveg céklát, nagyon drámai. Szó sincs róla, hogy ne tudnám szabályozni az indulataimat. Rájöttem, hogy csak arról van szó: szeretném, ha nyomot hagynának. Nem szégyen a pusztítás, de hasznos. Hiszen nem mehetünk el szó nélkül ezek mellett a dolgok mellett.

De hát neked olyan a ritmusod, mint nekem!

És akkor jött a rendőrség, és rajtaütött, egy elidegenedett, kortárs csoporton, benne rajtam, ahol még a barátokat se ismertem, mindenki fiatal volt, szexi és ellenszenves. Függelmi viszonyban voltunk, mondjuk munka-kapcsolat. És a rendőrök megtalálták nálam a borítékot, benne a "drogot", azt a pár zöldnövény-szemcsét, és egy használt kotont mint terhelő bizonyítékot. És ennek az egésznek olyan visszhangja volt, hogy áthatolt a pszichémen: miattam most emberek bűnhődni fognak. Ez a kevés tárgy, aminek a létezésével pár perce még senki sem foglalkozott, megváltoztatja az életet. Megismertet a felelősséggel, de visszafelé: vigyáznom kellett volna a többiekre.

Veszedelmes ez a lelkiismeret-furdalás.

"Ha csöndben maradtok, mindjárt nyaralunk."

Ma reggel egy papundekli dobozzal a kezemben léptem ki az ajtón, és a házmester, aki évek óta sandán néz rám a bunda miatt, fürgén ugrott elő az odújából, hogy kinyissa nekem a kaput. Meglátta bennem a népet.

A huszonkilencedik születésnapomra egy gyűrűt kaptam tőle és három üveg nemes bort - mint kiderült, azt hitte, hogy az a harmincadik.

A harmincadik születésnapomra egy világító zöld cicanadrágot kaptam - gondolom, azt hitte, hogy ez a huszonkilencedik.

A rokon N.-ban és Á.-ban valami fajta esztétikai humanizmus: hit a fogyasztásban, a szépségben és a külföldi oldalakról való rendelésben / az online vásárlásban, és a valóságunk és az e között tátongó szakadék csökönyös el nem ismerése. Egyfjta megalománia, gyakorlatilag nem más, mint a világ jobbításába vetett töretlen hit, amely azonban - sajnálatos és kevésbé humánus módon - az én életkörülményeinek jobbításában és élvezetinek fokozásában rejlik / ölt formát.

Minden beteg szeretné belopni magát az orvos szívébe.

Hogy fogok találkozni a szülőkkel?

Irgalmatlan, milyen hálátlan vagyok. Pedig világraszóló kelengyét kaptam: tányért, poharat, bögrét, evőeszközt, tálcát és egy óriási, almába szerelt rádiót. A koreográfia a következő: Fúj. Aztán: Ákosnak nem fog tetszeni. Aztán: (valójában nekem nem tetszik). Ákos nagyon hálás, látatlanban is minden tetszik neki, úgyhogy megbocsátom a tányért, poharat, bögrét, evőeszközt, tálcát és az óriási, almába szerelt rádiót. Hálával gondolok a szüleimre. Mivel voltam elégedetlen? Szerintem létezik szebb tányér, pohár, bögre, evőeszköz, tálca és óriási, almába szerelt rádió?

Mi legyen ennek az évnek a szlogenje?

2012 - "Százötven éves a debreceni zeneoktatás"

vagy

2012 - "A reformáció és a zene éve Németországban"?

Naiv, tudatlan évkezdetek! Decemberben kiderül, melyik volt.

Újabban nem járok el, egy másik életszakaszba léptem. Pénteken összeveszünk, vasárnap kipihenjük.

Remélem, érthető vagyok és nem szadista.