Egyszer csak hallom a Jeneiné hangját a folyosóról, hogy szervusz, kiscsillag, és akkor kinyitottak egy csapot, és azóta nincs megállás, a kiscsillaggal és Jeneinével menthetetlenül / visszafordíthetetlenul elindult valami, Á. azóta naponta ontja az újabbnál újabb
A Tanács körúton kinyílt nekünk egy másik szoba, egy eddig ismeretlen, vadonat új. Mutatom Á.-nak. "Hiszen van itt valami nekünk! Egy új szoba, nézd!" És az új szobában meg van terítve egy nagyobb asztal meg egy kisebb, és a kisebbnél egy egészen kis, hisztérikus csecsemő ül: Erik. Hamvas bőrrel, rózsás arccal, és veri az asztalt. Végignézek a kis családon: mától itt fogunk élni, hárman, boldog hisztériában.
Miután az egyhetes turnéról hazajöttem, és valami praktikus apróságot kellett volna elvégeznem, egy kis türelmet kértem. Még kell egy kis idő, de a mai nappal, ígérem, visszailleszkedem a társadalomba. Anyám rám szólt, hogy ne siessek.
Ártatlanul és pártsemlegesen rákerestem a "dölyfös" szóra, mire a kereső egy csapat tyúkot, pulykát, aztán Orbán Viktor portréit dobta ki.
Vannak emlékeim! És csak egyre több jut eszembe. Tavaly is mennyi minden történt. Napról napra tudom a tartalmakat. Elfér, és annak az ellenkezője is, és még mindig van hely, még belefér egy-két
Az információ nem önérték, csak a melegebb érzelmi helyzetekhez vezető út. A 21. század inform szeretetéhes társadalma.
Az információ számomra nem önérték, csak a melegebb érzelmi helyzetekhez vezető út. Szeretetéhes társadalom.
Azt az usankás, csirkelábas nyomorult mindenit ennek a 114-es busznak. Azt hittem, azzal, hogy nyolcvankettőben születtem, megúsztam a hetvenes éveket. A Média Center felé menet azonban, nem sokkal Budafok kedélyes főtere után, következik egy megálló, amit én már csak Romániának becézek. Néha úgy érzem, hogy Uram, irgalmazz. Annyira egyedül vagyunk ezen a féltekén! Egy ennyire szépen visszafejlődő ország.
Már épp kezdtem lelkiismeret-furdalást érezni a felmenőimmel szemben, de most már elmúlt: szolidaritásból én is megnézem, milyen egy diktatúra.