Új időszámítások, új kis szégyenek, újra kezdődő életek - mondjuk minden héten. Egyszer már azt hittem, elkezdődött az igazi élet, de mindig ott egy újabb pörsenés, egy újabb baleset, és kezdhetem elölről az egészet. Ez most tényleg olyan lesz. Csak én nem vagyok még olyan, én még kicsit ilyen vagyok, de talán így is jó lesz. Ez most megint olyan, mint én, saját, virágzó sikertelenségem, hazaértem. Jöhet az újabb újrakezdés, mindörökkön örökké, újabb ámen.
- A 95 éves, eltartási szerződésesem most bekavart.
- Mivel?
- Elkezdett potyogni. Tudod, kezdődnek a bajok. Most jön a feketeleves.
Megépült a harag cipős szekrénye, és itt maradt nálam. Szögletes, stabil krematórium, mellette a táncoló könyvespolcok olyan megszokottnak, olyan humánusnak hatnak.
Profizmusban megfáradt kollégáim gyakran fordulnak hozzám, mindig üdítően hat rájuk egy kis amatörizmus.
Voltak telített ötpercek, meg soványak és szomorúak, még nem is volt olyan rég, úgy egy fél órája, hogy volt egy jó ötperc, egészen sok minden történt alatta és feledtette ezeket a narancssárga keretes, kötelességszerű tízperceket.