Kinyújtózó nyírfaszobrot, göcsörtösen, biztosan, de könnyen fektettek a folyópartra. Kiállítóteremben jártam körbe magam, narancssárga műanyagkör voltam, középen lyukasan, több voltam, mint illett volna, vagy nyolc egyszerre, szoborcsoportban. De a testtudatlanságot nem érdekli az illem, bármit megtesz velem: hiába tanultuk a háromszöget, a négyzetet, a kört és lyukas mindezeket, a felnőtt térben már nem szolgál minket a logikai készlet.
Egy óriási levél van a szobám közepén; hogy otthagyom, örököltem.
A fürdőszoba előtt találtam, pedig Isten a tanúm rá, nem nevelünk fát ott.
Körbeporszívóztam, körbesöpörtem, körbefelmostam, körberöhögtem,
viaszba öntöm.
(Fehér, oldalán aranykeresztekkel kivarrt selyemszalagra erősített urna ereszt két fekete öltönyös férfit a sírárokba.)
Küldve a ft és a szt, ezt írta: "Megkapod az egyetlen teknosbekamat... majd lesz nekem masik. Aztán szerzek neked egy elefantot is. itt meg kuldom a ct." Az utazási irodában ülve, a hullaszállítási díj árnyékában kötögetem a fotelben a biztosítást, tagokra szakadva, vállban elszabva, lecsuklott fejjel, vizet öntök a tetejére, erre kér a harminckilenc és a negyven fok, félhangosan lehelem : "teknősbékát", többször. Felnézek, kész is már a kötött életbiztosításom, megóv a hidegtől.
látványnak rossz:
Mit tesz egy-két humortalan éjszaka, amikor tányérmagasan ülök a bárszéken, egy rúd és az égig ér, jaj, nem akarok fönn lenni, ha te alulról nevetsz, és kihúzod a menekülőkötelet, ellibbented, hogy nyúlok utána, nem érem el, nevetsz, I., mert viccelsz, de én a toronymagas másik bárszék anyjára csüggeszkedem, múltanyjára tapadok, mert úgy félek, az ingó kötéltől, a méységtől és magasságtól. Lent és máskor a fehér köpenyes doktornő injekciót adna a torkomba, úgy kérem, hogy ne, mert mindig injekcióval fenyegetnek, mindig a torkomon akarnak lenyúlni, mit kell belőlem kihúzni? Ez elsikkad, mert valójában – még hidegvérrel sem kell, még unalomból sem kell – senkit sem érdekel. Nem a kegyelem tartotta vissza, a sötétben két medence, uszoda, úszómester kovács alexandra, nézem, ahogy elmerül a vízben, épp úgy, ahogy másnap nekem is kibomlik a hajam a valóságos, kegyelemteljes, világoskék medencében.
Mennyivel vidámabb volt, amikor hogy lovon ültem, azon a lovason ültem, csak a magasságot jelentette. Nem féltem fenn, mert békésen caplattunk, az embereket kikerültük, utcai közlekedést végeztünk, egy ló hátáról, azon a lovas hátáról olyan megnyugtató volt a felismerés, hogy ez csak egy tűsarkú szandáltól volt, amiben egész héten jártam.
látványnak jó:
Mit tesz egy-két humortalan éjszaka, amikor tányérmagasan ülök a bárszéken, egy rúd és az égig ér, jaj, nem akarok fönn lenni, ha te alulról nevetsz, és kihúzod a menekülőkötelet, ellibbented, hogy nyúlok utána, nem érem el, nevetsz, I., mert viccelsz, de én a toronymagas másik bárszék anyjára csüggeszkedem, múltanyjára tapadok, mert úgy félek, az ingó kötéltől, a méységtől és magasságtól. Lent és máskor a fehér köpenyes doktornő injekciót adna a torkomba, úgy kérem, hogy ne, mert mindig injekcióval fenyegetnek, mindig a torkomon akarnak lenyúlni, mit kell belőlem kihúzni? Ez elsikkad, mert valójában – még hidegvérrel sem kell, még unalomból sem kell – senkit sem érdekel. Nem a kegyelem tartotta vissza, a sötétben két medence, uszoda, úszómester kovács alexandra, nézem, ahogy elmerül a vízben, épp úgy, ahogy másnap nekem is kibomlik a hajam a valóságos, kegyelemteljes, világoskék medencében.
Mennyivel vidámabb volt, amikor hogy lovon ültem, azon a lovason ültem, csak a magasságot jelentette. Nem féltem fenn, mert békésen caplattunk, az embereket kikerültük, utcai közlekedést végeztünk, egy ló hátáról, azon a lovas hátáról olyan megnyugtató volt a felismerés, hogy ez csak egy tűsarkú szandáltól volt, amiben egész héten jártam.
- Asszonyom, szedermértékkel mérve maga kacér, gurulós játékos.- Haza lesz csak a fuvar, a gyümölcsöstálba.- Kit keres a cseresznyészacskóban?- Sötétpiros szemeket.- Mit szeret a legjobban?- Az epret.- Legyen az enyém!- Nem leszek.Így tűnt el minden mellőlem: nagy és nemes érzelmek meg egy kiló szeder.Maradtam egyedül, erdei gyümölccsel álmodó, félkarú zöldséges.(Szeretném, ha történne, még ebben az életben, ahol anyám halványan szedret kínál– várok, amíg várhatok, de szedres félkézzel sokáig nem ülhetek, rám szállnak a legyek.)
