Most már éltem és fogyasztottam annyit, hogy elkezdtek a szeretett emberek antropológiailag ismétlődni. A következő szeretőm emlékeztet az előző előttire, a következő utáni az előzőre, de ez nem mindig szabályos; egy biztos: kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, csak nekem. Sorminták is kialakultak, öröm- és csalódástípusok. Egy sima, egy fordított, egy barna, egy kék szemű, jó családból jött, bortányos szociális helyzetű. Kész az életmű. Ahogy magamat is egyre több fiatalban látom, ők is mind voltak már. Mindenki volt már, sőt, lesz; minden arcot és minden történet tragikus végét ismerem. Hiába, hogy ők nem.