várakozás valós időben
valós időben kommentált események (egyszer fenn, egyszer lenn) egyszer fontos, egyszer nem egyszer azt hiszem, mindent megtehetek ezerszer semmit nem, valós idő - értetlenség-tengelyem
mi lesz
velem nem
egyperceiddel az Isten sem számol el
még füstöl ez is én megmondom, ezt nem szereted, nem mondom csak égetem, parazsat a kezedbe messze vagy, nem fogsz fogom - megint nekem kell - valós idő, ilyenkor a kályhámban senki sem pihen őröl, engem éget el
Most hogy eszembe jutott a rémálom! pedig, ha segítesz, elfelejthetem.
Olyan rémálmom volt, hogy még most sem tértem magamhoz. Azt álmodtam, hogy meg fogsz halni, ülsz a kanapénkon, és az állandó hányingert (rák) jobban viseled, mint én, én imára kulcsolom a kezem és a sarokba szorulok, és nem értem, nem értem ezt a kegyetlenséget. Aztán egy fotellel melletted, akire ugyanez van kiróva. Neked pár napod van, ő meg láthatóan nagyon rosszul van - hatszor hányt, és én nem vettem észre -, fújtat. Ilyet én már évek óta nem éreztem.
03:45
A legjobb férfiparfümöt használja ez a nő, á, egy apáca, nejlonharisnyájában fekete keresztek. A remete is virágot cipel, repülőgép szántja a rétet. Ne felejtsen el, én ígértem ma a szépet, hívjon fel, legyen okos, harmatos a szemem.
Érdekes, hogy nem féltem a rengetegben, a halálfélelemben, a tenger közepén. Ha bejön a víz a hajóablakon, ellep. Előbb kellett volna kiszállni. Valahol itt lehet a családom, leszállhattunk volna a Március tizenötödike téren. Már ott is kinéztem, csak nem tudtam, hogy az állomás, előre kell jelezni, az utasnak kell érezni, hogy hol lehet megállni. Én most mulasztottam, a hajót épp vízre bocsátották, elvált a pallótól, narancsfelhők tolják majd a vizet a kabinba. Hason fekszem a tutajomon, valahogy lemegyek a Dunán, a családom valahol itt volt. Nem szálltam ki időben, hiába nyúlok visszafelé feltételesen, fölöslegesen. A víz tudja, hogy a haláltól mégis megmenekültem.
Különös szerkezetű hajóhidak a tengernek ellentmondanak, vizes, összetett falemezek, vasláncok, kikötőrészletek. Szabad folyást hagytak a víznek, a hajónk, a tutajom levonuló díszlet, értetlen butaság rajta az én. Különös szerkezetű kőzetek, szentélyek, erdők és vizek, erősek, gyökeresek, mélyek - érthető, megengedő csak a részlet -, létükkel mind egyetlen kijelentést tesznek.
Álmában beszél, és csodálatos dolgokat mond: "varjúbunda". "Ha a hollónak nem tolla volna, hanem szőre, ilyen bundája volna: varjúbunda. Vagy fekete a tolla?"
A tanárnő is olyan már, beleveri a fejünket a falba, aztán pezsgőt hozat tálcán. Olyan hálát tanúsítanék egy kiegyensúlyozottabb tempó iránt, hogy - ha teheti -, kérem, ígérje meg: legközelebb megfékezi ezt az időrohanást, a munka alatt horpadó omlást, akarást. Hát úgy elrohant velünk egy év, és máris itt a következő, áprilisra április, és csak a fejünket verik a legszebb falba. Hát hogy lehet így élni, ha mindennek állandóan vége van.
Úgy kacagtam álmomban, amikor Márkkal a bárányokat ugrottuk át! Megint egy fehér bárányakadály! Nézd, itt, a Marci jó példát mutat, hogy nyargal. Itt is egy féktelen bárányakadály, fehér vattacsomó a sötét ugrópályán. Ha már bölcsebbek nem lettünk tőle, legalább ha szeretnénk a gyapjas ugróiskolát, ahogy vezet az utunk, bárányon és bárányon át.
...ez a hideg erőszak, megállok a talpaimon, meglepő készséges, csak ne veszítsem el. Viselkedéses játékokkal egyensúlyozunk, lesütöm a szemem, gondolatban erre is ráteszem a kezem. A többsávos szakma szeretete összereszket az életemmel, minden napra újabb és újabb, újabb újabbat hoz a napelemmel. Kétséges kritika az én sötét szemem, beszéljetek nyíltan, egészségesen. Hét körből süvölt a hisztéria, megállt az órám, erre most ráteszem a kezem, időzavar, várakozás, feszültség, feszültségszerelem, várakozás az életem, erre most ráteszem a kezem. Nyugodj meg, csak vicceltem - és most elengedem.
Régen a bérletszelvényeket is eltettem, nem volt még sok emlékem. Igazolványképet nem tartottam, mindenki megvolt még az életemben.
Addig-addig ültem az ágy szélén, amíg elaludtam, és mit tesz Isten: egy kőfácánnal a kezemben ébredtem! Istenem! Egy kőfácán! kiáltottam. Mindigis erre vágytam!
Elképedek az alkalmatlanságomon, a lábaimat a testem alá mosom, lefelé hajlok és kétfelé görnyedek, hogy úgy védjem magam. A döntetlen hatalma új állagot ad, szétfolyok a karjaiban, kevés vagyok, nem elég. Nem akarok az életed dilemmája lenni - folyékony, bár szép - az életed döntése lenni jobban szeretnék. Finoman kopogtatok a családi házba, a ház kopogtat belém, beengedem a macskát is, gyertek. Bár aggályaim vannak, mondom: főzök is, aztán megkérdezem: nem lenne-e nektek mégis jobb nélkülem? De nem.
Nehéz megőriznem, hogy én vagyok, nem onnan vagyok, nem ebben a relációban. Hanem máshonnan, hogy saját házam van.
Lassan minden az Idegroham macskák miatt körül forog, belevonva az egész intermédia, -textualitás, -diszciplina és -city. Felborzolták az idegeimet, mint a csúnya macskának az írásban, de mégis meglehetősen jól érzem magam. Ha énekelem ezt a számot, még mindig halandzsázom, hiába szereztem meg az angol középfokú nyelvvizsgát. Női novellák tömkelegét olvasom, ezek a nők épp olyan perverzek, mint én, semmi újat nem mondanak, lehet, hogy inkább mégis Petőfit kellene olvasni, hiszen őt is nagyon szeretem.
Amíg te az őserdőt jártad, én színházban voltam, és nem bántam meg. Nem volt talán jó, de nem bántam meg. Hallottam az ilyen szertartásokról, a Feldmár Andrástól, a tudattágításról, ezt még Brazíliában látja megvalósíthatónak. Nem magáról a szertartásról, hanem a teáról beszélt inkább - nekem csak részlegesen vannak ilyen élményeim, abból az amatőr és veszélyes, félvállalkozó fajtából, amit az ember Budapesten megtehet, ha a Monarchiában szocializálódott. Hiába is erőltetem, inkább a megyebál, mint a korong. Ha vannak rá szavaid, meséld el.
Most már megszívlelem a tanácsotokat.
Most is, mint mindig, jó utat.
A választásod, a választásod leszek megint: harmadik szeretett. A szoba közepén lángol, hát gondold meg, ne döntsed el. Ez csak olyan természetes, minden, ami nincs ellene, mellette. Felsmirglizte az arcom a tisztesség szeretete. adjál nekem, én is adok
Juli vagyok, mit adhatok?
síppal dobbal lepedővel ezer foggal száz körömmel menjél már vagy maradjál
ha egészet nem adtál