Miért végződik minden egy matracon? Mentsétek meg a fiúkat a közös munkától!
Női operatőrt, női világíosítót, női asszisztenst, női animátort! Női gyártást! Női producert! Tanárnőt! Színésznőt!
Női ápolót, pszichológusnőt! Kitartást. Rendszeres munkaidőt!
megeszem, hogy ne akarjam többet megenni szétszedem, ne lépjek hátra a szétesésétől belegyalogolok, hogy tudjam, mi van ott. megbetegítem, hogy ne féltsem a betegségtől, soha nem kell többet óvatosnak lenni. vadul próbálom az időt, legyen mindig jelen
Fiam, fiam, miért vagy ilyen gyáva? Hogy fogsz így megtanulni harmonikázni? Nincsen benned semmi kitartás.
Peregnek a szájából a tízfilléresek. Könnyű, amit mondasz, szedd össze. Vagy hagyd, leghajolok én érte.
Ez már nem érdekel (távolabb: az), itt tíz év alatt összeszedett sértések visszhangzanak. Ahogy minden visszalépésben minden visszatér. Visszahangzik, ami egyszer ideér. Volt itt sérteni hang és fény. Belső hallásomtól kísérve csalódom, de mindenek felett rosszul látok el. Az optikai tengelyben most is bizonytalan vagyok, itt homályos én, ott elnagyolt rémalakok. A sértés azonban kontrasztos, igen határozott.
Ez a tétel (örök visszatérés) visszhangzott hajnal után a fülemben, lehajtottam a párnára a fejem: és olyan kristálytisztán hallottam a művet, hogyha énekelek, hibátlanul visszaadom a kottaképet.
Éjszaka, egy idegen sátorban, beszorítva az olvasatlan irodalom és az érdektelen ismeretlen közé
Földbe vájt üvegkoporsó a sátram, benne ismeretlen borítók, megtervezett könyvek, sátor ablakában világító lélek. Idegen a föld belseje nekem, bár hetven évet éltem. Benn a házban meleg, sárga fény és egy lány, Killa, aszexuális, passzív támadás. Akkor jön, amikor az élet legjobban hiányzik, és épp érzéke van az időnek hozzám.
A 99 százalékos kakaótartalmú csokoládé már majdnem önmaga, kis híján önértékkel bír. Nem érdemes megenni, ez nem minket szolgál, magáért beszél. Tán csak lehet benne gyönyörködni? Mint az égbe emelt tekintetben, ami tehát égbe néz?
Lehúzom vaníliás laptopomról a halványsárga borítót, és ott van egy sima felület, egy billentyűzet, de nincsen rajta semmi jel. Egy sima, szép, vaníliás semmiség, makulátlan lap, elektronikus édesség.
De ahogy elsöpri egyik esemény a másikat, holnapra lehet, hogy hamva sem marad semmi lelkesedésnek, és Peti kedvessége is szertefoszlik - maradok tolerálhatatlan vadalma, kivágott fán.
minden, ami érdekel, volt-alakban úszik el
a ritmust még gyakorolni kell
összehangolni a valós idővel
az egyperceiddel
