Kamaszokkal állunk körül egy kartondobozt, ami társasjátékokat és cukrokat tartalmaz. A cukrok persze becsapósak: az egyikről, egy rózsaszín süvegecskéről például kiderül, hogy nem cukor, hanem bábu az egyik játékhoz. Ami érthető, és visszamenőleg mindennél logikusabb, hiszen nem cukros, hanem társasjátékos dobozból vettük ki.

Egy antropológiailag tagadhatatlanul kelet-európai nő svédnek adja ki magát álmomban, és a lépcsőházban rendőrségileg a szemembe világít egy piros zseblámpával. Nők Lapját követel rajtam. Mondom, hogy adok neki, csak hagyja abba ezt az idegesítő világítást, mire eszeveszett dühvel rám rivall: "De 2010-es legyen ám, mert most 2010 van!"

Őrület, bazmeg. Ezek mindent jobban tudnak.

Minden mozdulata függetlenség, minden szempillarebbenésem függés. Mikor lettem nő? Borzasztóan szégyellem magam.

Inkább balra kerüli meg a fát, ha én jobbra kerülöm. Áthaladva  a Mikszáth téren lesi Karolinát, meg a szociális életet, hátha ott ülnek a másik fa mögött, igaz, fél kilenc van reggel, így ez nem lehet. Ha a következő cserjés ládikánál is a bal oldalt választja, nem szeret. Most a jobb oldalt választja. Rögtön a következőnél viszont elvisz balra: kíváncsi, meddig megyek vele - kinek van nagyobb hatalma.

A reggeleknek hol haszonélvezője, hol kárvallottja vagyok. Te független vagy, gratulálok.

Milyen jó, hogy van egy titkos naplóm, és neki mindent elmondhatok.

Problémáim lettek a kapitalizmussal. És ez már tényleg nem a menstruáció miatt van.

Minden nő, aki szembe jön az utcán, kurva - vagy a vér változtatta meg ennyire az érzékelésemet.

Szerdán telihold, eltelt a 28 nap is, sejtettem, hogy most kezdődik. Nagyon megörültem, hogy a megfelelő pillanatban ért, nincs meglepetés, csak a természet kiszámítható ajándéka. Sehol egy folt.

Két percre rá elvágtam a lábam borotvával, megállíthatatlanul folyt a vér a lábamon, ahogy letöröltem, újra indult a csík, perceken belül az összes elérhető textil és műanyagfelület vérben úszott. A törülközőből csavarni lehetett, a nadrágról és a fehér trikómról még órák múlva is vért sikáltam. Mostam, mint Ágnes asszony, mostam zuhany alatt, nyilvános mosdókagylóban, aztán fogtam egy véres hajszárítót, és bezárkóztam vele egy helyiségbe, amely végre ártalmatlanná tett.

Az ideggyenge szerző nem hat meg, engem úgy neveltek.

Ez pont olyan, mint a Sziget, amikor egy hétre mentünk - tíz éve mentem utoljára egy hétre - logisztikailag és közérzetileg is: egy zsákban fürdőruha, kis sort, trikó, estélyi, sál és télikabát, liter víz, szendvics, zsebpénz, vonatjegy, egy pár katalógus és a névjegykártyám, hátha valaki tud magyarul.

Vidámparkban jártam, ahol volt brit kísértetkastély vagy legalábbis szórakoztató alagút ("U.K." - ennyi volt kiírva). A katapult belőtt a piros és sárga, geometrikus alagútba, és a csúszás és nekicsapódások során egy pillanatra sem vesztettem a lendületemből. Hihetetlen, hogy egy idegen csatornában repülök, ekkora erőkkel. Hova megyek?

Irritábilis bél szindróma, lúdtalp, gerincferdülés, lábgomba, ekcéma, allergia, nyirokmirigy megnagyobbodás, szívbillentyű rendellenesség, ínysorvadás, szemtengelyferdülés - ma bevallottam mindent.