igyekszem majd én is létrehozni a gyereket

az éhező építésszel

akit az anyám álmodott nekem

egyelőre a fantáziám hullámverését hallgatom

és amíg ver

a szembejövővel elszeretkezem

Ez is.

Még nagyon közel van.

jön ez az átkozott, kurva Kelet-Európa, Prága, Pozsony, ahonnan mindig gyomorrontással térek vissza az ugyancsak kelet-európai,  jobbra tolódott Magyarországra,  aztán jön a hányás Budapesten, megpihenek október hatodikán, korrigálom a jelentkezést a Berlináléra, de ez teljesen fölösleges. Egy zsák ropival  elindulok Bukarestbe, de csak átszállni megyek - a többiek olyan lányoktól búcsúznak a pályaudvaron, akiket én nem ismerek.

Aztán Isztanbul, mézeshetek. És Barna kikísért és Barna értem jön, csak menet közben felejtett el gondolni rám. A két sms-től övezett egyhónapos utazás az Álmoskönyv szerint nem a szerelem jele. Nem szeret. Azért utolsó nap már csörtettem a zsibvásárban, hogy hozhassak neki valami ajándékot, ami végül jellegtelen, személytelen és nőies lett. Híresen jó ajándékozó vagyok: de most az egyszer nem sikerült rájönnöm, mit kellene adnom, míg Bálintnak minden kirakatban találtam valamit. Olyan sok jellemvonása volt, olyan megejtően nézett ki és olyan sok mindent gondolt, illetve olyan sok mindent gondoltam róla, hogy nem csak nekem, minden állatnak és tárgynak volt valami mondandója a számára, és minden állatnak vagy tárgynak volt olyan vonása, ami emlékeztetett rá, és amit aztán közösen megbeszélhettek egymással. Bármilyen entitás kapcsolatba hozható volt vele, százféle módon - legrosszabb esetben is: a távolság okán.

Az érzések hiánya az Álmoskönyv szerint nem a szerelem jele.

Érdemes volt nyáron átverekedni magamat minden kritikán, mert - bármit is gondolunk róla (velem egyetemben) - az a videó nyert.

Erik ártatlansága, szadomazo parti,  Polonyi, Franci, meg az ötvenkilós szerető. Szeretek más lakásban ébredni!

Ennek a szenvedélyemnek most át is engedhetem magam, mert 18-ától egy hónapig két naponta változtatunk helyet, hosztelről hosztelre. A rokonaimnál kezdem Stockholmban, ez még egy lakás, szegény Jill az asztal alá költözik, hogy én az ágyában alhassak, még találkozom a kis Oskárral, akivel két éve nyáron, aztán az Air Baltic-kal irány Tallin, aztán hajóval Helsinki, aztán vonattal Turku, aztán hajóval megint Stockholm, ez érdekes, mert itt most hirtelen megint szerelmes leszek, de amikor egy sötét éjszaka apró, meztelen férfitest repül felém, akkor nem tudom visszafojtani a nevetésemet. Aztán Berlin, és

Workshop. Tizenhét éves korom óta nem szívtam ennyit. A hetet vízszintesen töltjük, kellemesen langyos csoportdinamikában, napi háromszori, szénhidrátdús étkezéssel. Nem mozgunk.

Augusztus van, érezd a szégyent. Pszichodráma a produceri irodában: kiátkozás  az iskolai produkcióból. Egész évben másokkal kapartattam ki magamnak a gesztenyét, lefelé tiportam, fölfelé nyaltam, most meg el akarom írni más elől a Grimm meséket. "Mi itt most professzionális ügymenetet próbálunk imitálni", amibe nem fér  bele az amatőr arcélem. De nem is ez fáj, hanem, hogy fegyvert fogott rám a fogadott apám.

A hó végén újrainduló partiszezon. Randiszezon. BDG xxx.  Még mindig, minden sarkon. De én mindenféleképpen élni akarok.

A nyár azért gyógyít. Panasz és gin-tonik. Balaton Sound, ami szép is meg undorító is, de főleg szép a folyamatosságával, a meg nem álló zenével - ez tényleg egy külön világ, még ha kapitalista is. Az első, valóban baráti esküvő.

Még mindig félálom. Szinte az összes engem körülvevő ember ellenállásával megküzdve leforgatok valamit, amihez senki sem fűz reményeket, és amiről mindenki csak lebeszélni akar. Csak azért fejezem be, mert megígértem magamnak, hogy befejezem, hiszen be kell fejezni, hogy vége legyen. Ígérem, nem csinálok többet mozgóképet, de ezt még most gyorsan, zacskóval a fejemen.

A bordó autók elárasztották az utcákat: BDG xxx.

Berlin: Panni, Erik, Deutsch. Bar Fünfundzwanzig. Bepótolom, amit tavaly kihagytam, és most tényleg élvezem a szabadságot, Pannival is könnyebb együtt élni, mint Bálinttal.

Életemben először átlépem a keleti határt: elvitetem magam Kolozsvárra a Producerrel, aki Casanova-szindrómában szenved. Én  - ennek ellenére - elfogadom a szobájában felkínált szállást, amiért a családom, a barátaim és a másik Producer is lekap mind a tíz körmömről. Pedig semmi baj nincs ezzel, igazán jó barátok leszünk és még felolvasást is hallgathatok este. Egyéb érdekem nem fűződik ehhez, az egésszel nem akarok mást, mint  az új levegőt beszívni, Romániába menni.

Van egy rettenetes munka megint, az asszisztencia sírba visz, de annyira rossz is vagyok benne, hogy két nap múlva ismét elvesztem az állásom. Páran hiányolják a haszontalan kedvességemet, és egy szövetségest is szerzek, aki novemberben bevallja, hogy szeretett volna megcsókolni Kiscellen. Soha, értsd, soha többet nem vállalok ilyen munkát, ízléstelen. Nem Kiscell miatt, hanem mert senkitől nem hallottam őszinte szót, a statiszták a kőlépcsőn eszik a rizseshúst, a külföldi stábtagok testi működéseit  viszont kiemelt figyelem övezi. A produkciós nők állandóan azon versenyeznek, hogy melyikük az erősebb férfi.

Csodálatos érzés kirúgva lenni. És így el tudok menni két olyan programra is, amit korábban terveztem. És egyikről sem térek haza egyedül; az életenergia valahogy működésbe lendült, különböző - hozzám továbbra sem illő - fiúk kerülnek az ágyamba, egymás után, szép sorba.

Senkiföldje. Gondolta valaki, hogy ez ilyen sokáig tart? Se munkám, se szemfedőm.

Az ingyenmunkának vége, még csak ki se rúgtak, meghalt a produkció, mielőtt megszületett volna. Valaki bedobja, hogy június végén másodmagával csinál majd egy születésnapi bulit a kertben - annyira várom, hogy el se tudom mondani. Június végén lesz majd egy buli. Addig valahogy megoldom. Egyszer találkoztam Bálinttal, sötétkék pulóverben volt, nem piros télikabátban. Kitört az autonómia.

Senki sem tud segíteni rajtam, senkiföldje, senkiföldje, az vagyok, amim nincs. Kapok egy állást, amiért nemcsak nem fizetnek, de pont annyira való nekem, mint az újságkihordás.  Hogy én basztassak másokat?  Legyek a leghangosabb?  Nézzem el másoknak, hogy kreatívak lehetnek, és tollbamondják nekem  az ötleteiket? Rendezőasszisztens - decemberig - ingyen. Különös érzés, hogy ugyanekkor velem kerestetnek rendezőasszisztenst. Igen, én is rendezőasszisztens vagyok. Akkor most kik vagyunk és mit akarunk? Nagyjátékfilmet, ami nem készül el soha. Ez nagyszerű, hogy benne lehetek egy ilyen virágzó produkcióban. A rendezőnek válságban a házassága, munkatársam pedig, akit két napon belül eltávolítanak, megkérdezi, nem visszalépés-e ez  a munka nekem. De. Mindannyian nagyon rosszul vagyunk. Kurva egy élet ez.

Egyébként sikeres volt a márciusi nyelvvizsgám és van egy-két új barátom a senkiföldjén. Mindenhol Bálint piros télikabátját látom. Április van, az emberek pulóverben vagy trikóban járnak, csak ő hord még mindig kabátot.

Itt mintha lenne egy fehér folt. Prága (az utazást egyébként a születésnapomra kaptam, hosszas követelőzés után) a teljesség élményével kecsegtet, aztán visszajövünk, és Bálint hirtelen leválik. Nem érti, hogy ezt a vírust miért otthon szeretném kikúrálni, és tajtékozva visz le a hegyről az éjszaka közepén a  BDG xxx rendszámú kocsival, hogy utána még fél évig hallucináljam ezt a betűsort mindenhova, és az összes ronda, bordó autót megbabonázva nézzem az utcákon. Éppen olyan hisztérikus, mint az apám, csak ő hálistennek nem tud vezetni. Megbüntet, amiért ember vagyok, megbetegedtem, és a segítségére szorulok.

Életem legméltánytalanabb napjai. Nem vagyok magamnál. Egy kicsit már bánja az irgalmatlanságot, de a szándékain nem változtat. Azt hiszem, ő nem is ember.  Pár külön töltött nap után attól tart, a nap első sugaraival az első fiúk is előbújnak körülöttem. Nem téved nagyot, olyan izgalmas  hangulat kerekedik, lehet csókolózni a vécében meg megint meghívnak egy hármasba.De ha egy percre alábbhagynak az izgalmak, meghalok a senkiföldjén.

Félálomban töltöm a tavaszt. 44 kiló vagyok és mindenhol Bálint piros télikabátját látom.

Ami a nyilvános énemet illeti, létrehoztunk egy csoportot, ezt még Bálint ágyából levelezem le (nemnyilvános én). Aztán üresen kongó esték és sötét vendéglátóhelyek, leöntött faasztalok, tágra nyílt szemek. Mélyen lakozik a félelem. Legyen vége a bénító rémületnek, és fenyegetést ne kelljen átélni soha többet az életben. Lehelet bennszakad, lehet, hogy nem kellek - van egy ilyen homályos és egyre tisztább érzésem.

Mi a jövő?

Nincs a 2010-es évnek olyan napja, amit ne a Bálinttal volt kapcsolat rögeszméjétől irányítva ítélnék meg - talán csak a szado-mazo parti.

Alig emlékszem. Visszataláltam a szeretett fészekbe, a budai villába. Aztán bajok lettek a személyiségünkkel, nem emlékszünk semmi másra. Alapítottunk egy Labort. Ez elfoglalttá tett, végre, hála az Istennek.

Minden újra rendben volt, de egyszer csak jött, nagy sötét erőkkel, és rám akarta erőltetni a férfias problémamegoldó-dühét, egy pótcselekvő, maszkulin aktivitást, és éktelen haragra gerjedt, ha egy megoldási javaslatot nem fogadtam el. Anya vagyok, el kell tőlem szakadni, lehetőleg máma még.

Volt királyi bérdiszkó, ami után még februárban is kapartam a körözöttet a konyhafalról. Ó anyám, annyi idős lettem, mint az anyám, amikor születtem. Anya, anyád, anyám.

És különös, hogy amíg szépen visszakúsztak az életembe a gyomorproblémák, én is előidéztem párat másokban. És ahelyett, hogy megírnék egy másik forgatókönyvet, ami nem ugyanaz, vagy létrehoznék egy rizsfelfújtat / használható műsortervet / munkanélküliség megszüntetésére irányuló, működő stratégiát, a személyiségemet mások gyomorproblémáiból építem vissza. Mélyen elítélek immáron mindent, amiből felépülök. A szüleim génkészletétől a személyes vágyakig.

"Valami azt súgja, felesleges, értelmetlen lenne veled találkozni, de nagyon tetszik a hang, szóval eljössz meghallgatni a szirénákat jövő héten? Igazi csalódás lehetne."

Miért lenne értelmetlen és milyen hang súgja ezt, talán az is valami sziréna? Igen, eltaláltad, akkor találkozunk-e pénteken, hát persze. A pénteknek ezennel vége, sehol még egy sziréna se, paranoia se. Monologizáló férfiak  írják a világtörténelmet, mindegy, mindegy. Akkor legalább tovább. Gyorsan! Mindjárt huszonkilenc leszek!