Életemben először átlépem a keleti határt: elvitetem magam Kolozsvárra a Producerrel, aki Casanova-szindrómában szenved. Én  - ennek ellenére - elfogadom a szobájában felkínált szállást, amiért a családom, a barátaim és a másik Producer is lekap mind a tíz körmömről. Pedig semmi baj nincs ezzel, igazán jó barátok leszünk és még felolvasást is hallgathatok este. Egyéb érdekem nem fűződik ehhez, az egésszel nem akarok mást, mint  az új levegőt beszívni, Romániába menni.

Van egy rettenetes munka megint, az asszisztencia sírba visz, de annyira rossz is vagyok benne, hogy két nap múlva ismét elvesztem az állásom. Páran hiányolják a haszontalan kedvességemet, és egy szövetségest is szerzek, aki novemberben bevallja, hogy szeretett volna megcsókolni Kiscellen. Soha, értsd, soha többet nem vállalok ilyen munkát, ízléstelen. Nem Kiscell miatt, hanem mert senkitől nem hallottam őszinte szót, a statiszták a kőlépcsőn eszik a rizseshúst, a külföldi stábtagok testi működéseit  viszont kiemelt figyelem övezi. A produkciós nők állandóan azon versenyeznek, hogy melyikük az erősebb férfi.

Csodálatos érzés kirúgva lenni. És így el tudok menni két olyan programra is, amit korábban terveztem. És egyikről sem térek haza egyedül; az életenergia valahogy működésbe lendült, különböző - hozzám továbbra sem illő - fiúk kerülnek az ágyamba, egymás után, szép sorba.