Ami a nyilvános énemet illeti, létrehoztunk egy csoportot, ezt még Bálint ágyából levelezem le (nemnyilvános én). Aztán üresen kongó esték és sötét vendéglátóhelyek, leöntött faasztalok, tágra nyílt szemek. Mélyen lakozik a félelem. Legyen vége a bénító rémületnek, és fenyegetést ne kelljen átélni soha többet az életben. Lehelet bennszakad, lehet, hogy nem kellek - van egy ilyen homályos és egyre tisztább érzésem.
Mi a jövő?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.