Már nem érdekel, milyen jó nem történik, a seprű és a lapát háromszázért az enyém lehet. Különösen rendben minden, ami van, a pamutgombolyagot gombolygató macska, ja nem, ez a gyúródeszka, az is jó. Ez egzisztenciális helytállás, ez egzisztenciális örökállapotú szerepvállalás, ez a semmi, ez a jó, a másra nem vágyó elégedettségben. Ösztönösen élem. Minden annyira meg van szorítva, hogy nincs helye a másnak, csak az van, csak az, ami van: magyar nyelvtan, kompakt csomagolt tér- és időtan. Pamutgombolygató macskatan, gyúródeszka-, seprűtan.

Miért nyugtalanítotok?

Egy tündöklő pontból, egy messze körbe sugárzóból lett, hogy semmi megcsodálni való nem maradt már bennem, tavaly már mindent megcsodáltál bennem. Tavaly már mindent megcsodáltam benned. Elfelejtelek odszámolni, tizenkettediknek, elfelejtem magam odaszámolni, tizenegyediknek bárhova. A szorongó nyilvántartás megszűnt: bárki lehet máshol, bármi lehet hatás nélkül máskor. Szívesen odamegyek, szívesen nem megyek, szívesen részt veszek, szívesen nem veszek. Ezek a számok természetesek, szerintetek ezek pozitív egészek. Amit ehhez rendszerint hozzáteszek: a nulla.

életműve, mint egy hatalmas hajóroncs fekszik keresztbe a kultúrán. Ezért bármely írás, ami vele foglalkozik, ha a tisztesség keretein belül marad, nem lehet egyéb, mint (töredék)

here

bruce

catch

Szemedbe fröcskölt hideg víz vagyok, de élénk vagyok, friss lélegzet vagyok. Reggel vagyok, eső, esőre jövő jóidő.

Van három énem, az egyik jól van, a másik jól van, és a harmadik is jól van.

Az első porcelánt még tényleg odavágtam, a második csak kiesett a kezemből. Te idióta sajtvágó, csapfolyó. Rögeszmés, elvi reggeliasztal.  Tiszteletem, tanárúr. "Te nem vagy normális." Te nem vagy normális, igen, de. Igen de, igen de, nincs megszerelve. Már háromszor kellett, miattam? Mit csinálsz, te mit csinálsz? Jól van, te akartad, én nem szedem össze a szilánkokat.

Mikor Éva hat éve kiesett a toronyszobából, felsegítené, ezt egy férfi kérdezi, ezt egy férfitól kérdezem. Igen, én estem, mindnen Éva én vagyok, minden egész eltörött, felsegítené? egész! Csak aludt.

Hídavatás, Tengeri hántás, Tetemrehívás, ballagás.

Reggel hétre kellett mennem. Ez még hagyján, de alig lehetett vaslépcsőről vaslépcsőre lépni. Úgy emelem a lábamat, és a csomagjaimat, a táskámat, a kabátomat, irdatlan súlyokat, a csontjaimat, mázsákat. Minden könnyű nehézséget, minden feneketlen véleményt úgy kellett most feltornásznom, lyukas lépcső - gyerekkori rémálmom. A cél előtt fél emelettel a vaslépcső fordulóban leülök, fönt rengeteget látok mind ugyanarra várni. Hát régebben, amikor még a Gyöngyösi utcába jártam, tovább kellett menni, de biztos volt, hogy beengednek és nem volt ekkora, kenyérért sorbanálló, reményvesztett közönség.

osztálykép

Nincsen fűtés, magamra húzom a takarót. Összetapasztjuk (bárkivel) a talpunkat, vastag sízokniban. Jó így, egy gondolatban.