Eperpálinkával meg a lila szandállal, színes rágógumival töltött délután, az útépítőkkel ölelkeztem, a barikádokat lerombolták nekem. Trolit vezettem, pedig nem akartam, és az árok szélére ültem. Csőbe másztam, de előtte átfektettünk a lábunkon egy lapátot, valami idegen ölében is ültem, aki elmúlt már hetven. Pálinkafoltok, Dohány utca, kutya legyek, ha ebből a fotósorozatból lesz valami, ezt neked kéne csinálnod, Kicsi, nem nekem.
És ahogy innen a komódra nézek, húsz éve telepakolt, berendezett, látom, hogy a férfiak a nőket, hiába, hogy húsz éve odarendezett, hogy belepte a polgári könyvtár, benőtte a moha.
És amikor kimentem sodrófával az ajtó elé, azt láttam, hogy nem, nem omlott össze a világ. Az ősképek is mélyen eltemetve a lelkekben pihennek, bizonyos szavakat nem ismerek. A fények nem izgatnak fel: munkára nappalt tudok és alvásra éjszakát. Ilyen könnyen adja magát a gangon a világ.
És amikor kimentem sodrófával az ajtó elé, azt láttam, hogy nemcsak hogy elszaladnak az állatok, de utánuk se megyek. Csak a kötényembe kacagok, és örülök, hogy lehet a konyhában tovább, tovább tovább dagasztani a tésztát.
És amikor kimentem sodrófával az ajtó elé, hamar letettem a kezemből a sodrófát. Hogy áll az nekem, hogy áll az ajtó, hogy áll az állás.
Amikor kimentem, kiálltam az ajtó elé, kicsit vártam, hogy hátha összeomlik a világ.
Amikor kimentem sodrófával az ajtó elé, vártam, vártam az állatokat, hogy mikor jönnek ide, hogy leguggoljak a földre, hogy föléjük hajoljak, a közelükben legyek és végre megsimogassam őket.
Na, aztán majd elmegyünk szépen kirándulni. Programokat csinálunk, lapozunk egy embernagyságú albumot, heverészünk. Vagy egymás mellett megyünk vagy nézünk valamit (egymást nézhetjük). De most ez a kurvázás, nem annyira nagyon jó, mer izé meg már unom is.
Ízlés, ízlés! Neked aztán volt gyerekszobád!
Nem párolog ez a pálinka elég gyorsan, még este is eperillatú a leheletem. Meglátjátok, holnap is vidám fénycsíkot húz a fejem, még holnap is megírhatom, még holnap is befejezhetem.
Na, hát ez a munkaviszony kezd gusztustalan lenni. Mondanám, hogy nem vagyok a kurvád, de hát az vagyok, csak nem érdekel. Innentől te is a kurvám vagy ám, gyere ide. (Kicsit talán kevésbé persze.) Már nem szeretek dolgozni. Már állandóan másra gondolok. Mellémegyek, gondolni se tudok. Ha valamit majd végre gondolok, egyedül, úgy akarok, kihagylak belőle, semmit nem mondok, legfeljebb, hogy Muszáj mindezt anyádék szobájában?
A Fazekas óriás-előadójában láttam csillárokon szép lányokat csimpaszkodni. Fehér selyemszalagon himbálóztak, teljesen alávetették magukat a darabnak. Itt is H-moll misét énekelnek - csodálkozom. Én is éppen ezt hallgatom! Pont ezt ismerem Bachtól. A kórus együttműködő és alávetett, a matek órán is énekel, jelmezbe öltözik, kötelet mászik. Komplex óra, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium is megirigyelhetné.
Lent az aulában alá kellett írnom, hogy késtem. Előttem heten. A nevem mellett a nyolcas nem volt befejezve: nyolcadik késő, de csak hétig jár büntetés, legitimitásom ismét megkérdőjelezve. Aláírásommal vallanom kell, de fontos-e a vallomásom? Egy fél nyolcas. Kötelező az órát végignéznem, vagy én könyörögtem, hogy végignézhessem? Ez a nyolcas hiányzó fele. Tudatom van, nem oldoz fel senki; nem tudom: a nyolc elég érdekes? Hogy van-e vagy nem - csak én nemtudom. Ha nem ölök vagy nem lopok - határozottan és igazán csak magam számára vagyok.
Ma kiskerti primőrökkel foglalatoskodom. Minden máson, amihez hozzányúlok, ott marad az ujjlenyomatom.
Hogy ami előbb dinamikus volt, az majd statikus lesz - ez a halott logikája! Legyen, hogy először statikus, aztán dinamikus, és végül meg is jelenik a valóságban. Ez a teremtő képzelet tudattalan logikája!
Hetente kétszer nyílik a zöld kertkapu, és én még mindig nem gondolom, hogy képes leszek összekötni az életemet bárkivel. Olyan szép ez a kis kert, zöld, mint a kertkapu és nem nyikorog, lent fű, fehér virág, fönt madár. Az óvódából ismerem a természetet, a füvet meg bizonyos terméseket, a kertnek az illatát, a gyerekrajz színű fát, a fehér virágot és a madarat. Hetente kétszer itt vagyok, befelé megyek, kifelé jövök, itt voltam, magamat hoztam, kivittem, nem változtam.
Azt képzelem: sárga létra/piros hinta (kép). Azt gondolom: sárga létra/piros labda (hang). Azt képzelem: sárga létra/piros labda (kép).
Ez itt egy kép, kép született és egy könnyed beszédgyakorlat a mellékterméke.
Aztán: térgyakorlat és a térhatározók használatának elsajátítása.
Előre mered, és az előtte álló fa mögül nézi a háttérben álló sárga létrát, a létra tövében egy piros labdát.
Azt álmodtam, hogy azzal, aki a legtöbbet tudja rólam, török bútorok között lavírozunk. Bordó bársonybevonat a levegő körülöttünk, elmosódott, meleg tapéta- és bútorrengeteg. Azt, hogy mennyire életlen minden, csak zokogni lehet. Zokogni, mielőtt mélyen bordó bársonyba süppedek.
