édesdrága text, bocsánat a barbárságért

a hirtelenségért

jóvá tesszük, ami tehető

Mi, futuristák, úgy érezzük, hogy a férfi számára a szerelem gyönyöre egy magasból mélyre hatoló, óriási kotrógép, míg a nő számára horizontális legyező.

Mi, futuristák, úgy érezzük, hogy sablont kell váltanunk, de nem erre.

mi van a barna szoknya alatt

(testszínű nejlonharisnya. lúdtalpbetét a cipőben, kollekció a kirakatban. bérlet a tokban.)

már hatévesen láttam  a személyiségem előképét pontosan, a tudatomban teljes, kidolgozott volt a jövőm lenyomata. eszerint már akkor megnyugtatóan anakronisztikus barna cipőben lépdeltem a váci utcán, és csak deréktól lefelé látszottam. 

tudom már, miért suhintott meg a halál fuvallata! hogy miért olyan romlott a hangulat! hát nem a bútorok! a régi könyvek! a századvégi dekadencia! hanem:

(    -    )

végességveszedelem

rendszerelmélet gyilkolja a költőket, hogy megtanulhassam

(eleje-vége), állítólag közben csinált valami említésre méltót

szegény

Eperszínben derengő valószínűség, hogy nem lesz tál eper a szemetesben. Hogy nem lesz figyelem bennetek. Nincs, ami ezen változtatna: józanságom színtelen alapja a valószínűség, rajongásom tárgya az eper.

Felértem a harmadikra, örömmel töltött el, hogy a harmadikon lakom, ennél jobb nem is lehetne, azt hiszem. Azért jó, mert ilyenkor vigyázni kell az ilyesmivel. Az emelet - mint a szín, a név - olyan fontos, hogy jó legyen. Minden fontos, hogy jó legyen. Érzékeny emelet ez, és ha senki nem figyel, jobb az óvatossághoz tanúkat keresni. Az egyedülléthez tanúkat keresni. De ha űrt rendeltek ide, nem tölthetem meg, bomló gyümölcs a kísérlet, üres tapasztalat. Van a meditáció rosszul - ketrecnek - felfogott ketrece, abban kell szunnyadnom. Az élet figyelmeztetése, hogy ne éljem nagyon, akkor miért akarom, megszokásból, tudom; minden vágyam: szimmetria a harmadikon.

Úristen! Mi volt ez??? Úristen! Normális vagyok??? TÉNYLEG HELYET CSERÉLT A KÉT KÉP?!? TÉNYLEG???

"Vajon megérkezett-e már a májam?" "Milyen máj?"

"Különváltunk, a rendező meg én. Olyan vagyok, akár az oxigén."

Egy szerény fergeteg, aztán végtagok között nyöszörgő viszonyunk volt, most csak a komód, amit moha lepett be és az évtizedes polgári könyvtár, állhatatossága mögött úgyis a férfiak a nőket. Üres lett a szorítás, el is engedett, a bútort lehet hallgatni, az - nem úgy, mint a tested - szavakkal beszél.

az álombeli gyerekkiállítás vegyes technikával

nem akar sokat, sőt esetleges (nem pontos, ahogy a pincében semmi se)

A gyerekek az alagsorban olyan kiállítást rendeztek, ott se voltak, nem is gyerekek. Pár nagyméretű, közönsges festmény, a tanárnő legutóbb a kék színt ismertette meg. Aztán valami zöld sárgán vibráló leterítve a földre, bámuljuk az osztálytársakkal, mit lehet behelyettesíteni a zöldnek a helyére. Sárga-zöld aprókockákat, a legapróbb mintákat. Azok felelhetnek meg ennek a tartalmas vibrálásnak, azok lehetnek csak a zöld alatt.

Aztán egy üvegkeret mögött, széles paszpartuban - érzem a hátamban - a sötét pincében kerekes orrszarvú moccan.