Pár évvel ezelőtt világpolgárnak hazudta magát, szabad, européer szellemnek, de rövid úton annyi lett az úgyis és az úgyse, hogy most már biztos: hézagtalanul magyar.

Sokat mantrázom magamban, hogy negyven, negyven, negyven, mások van, hogy negyven évesek! Így mindig megörülök a felismerésnek, hogy én még csak harmincegy vagyok. Ami nagyon fiatal. Nemcsak olyat tudok, ami mögöttem van, de olyat is, ami előttem. Nem tudom, mondtam-e, de nagyon várom már az unokák érkezését!

Ez életem legösszetettebb stressze eddig.

Azt álmodtam, hogy nem tudtam rendesen kihúzni a szemem. Aztán minden városi buszra felszálltam, amit értem, de csak össze-vissza cirkáltam. Gondolom, ennek nincs hírértéke.

Öregszik és formát vált az egész család,

de nem veszti el a lényegét.

Öregszik és formát veszít az egész család,

de nem hagyja el a magát.

Formátlan az egész.

Öregszik a család.

Ez a lényeg.

Istenem, ha bármi erkölcsi hasznon származna ebből a fölösleges kitartásból.

D: Mi a panasza?

J: Csak azt szeretném kideríteni, hogy kinek van igaza: ő motyog vagy én üvöltök.

Az emigránsok bajtársiasságával írtam le Frau Przybylski nevét, hibátlanul.

Képtelen vagyok azonosulni az augusztusban születettekkel. Számomra teljesen ismeretlen az évnek ez a szakasza.

Ha megeszed a negyedik barackot is, elválok.

(Kint van a konyhában. Sorsdöntő percek.)

Ennél jobban már nem lehet belehalni.

Még több elfogultság, még több szubjektivitás.

Vagyis a performanszok performansza. Elképzeltem, megírtam és óriási erőfeszítések árán próbáltam megvalósítani. Körülöttünk a lépcsőházban pedig éppen megvalósul, természetesen, gátlástalanul, tekintet nélkül az izolált erőfeszítéseimre.

Mikor lesz már vége a divatnak?

Egy támogató feleség, az kéne nekem.