Egek. Nyugdíjba megy a pszichológusom.

 

 

 

 

 

 

 

 

Pedofil pályám minden eddiginél hamvasabb állomása. Gergő ugyan már betöltötte a tizennnyolcat, de csak most fog érettségizni. Segítsek?

 

 

 

Akkoriban lehetett kapni azt a dugaszt, amit bele lehetett tenni a konnektorba, és akkor a gyerekek nem nyúltak bele.

De kiszedhették belőle, nem?

Nem, elég erősen bele van téve olyankor.

Nekünk ilyen nem volt, igaz?

Nem.

Csak azért, mert úgy rémlik, én 12 éves korom környékén tudtam meg, hogy nem szabad a konnektorba nyúlni. És akkor sem ti mondtátok. 

 

 

Hát hogy kéne csinálni? Csak nem lehet őket körbevezetni! Hogy mit nem szabad!

Hanem?! Persze. Ez a te eszményed. Áram rázta, bölcs gyermekek.

 

A sanzonverseny után színészeket látni papírpénzekkel, fel-alá mászkálnak a büfében. Felváltják a pénzeket, ki gyümölcslére, ki spenótra költ. A levegőben névvel ellátott jutalomborítékok szállnak, tizenkét százalékos narancslé szag terjeng.

A beszédhibás zongorakísérőnő közel hajol az asztalsarokhoz, fényes, fekete haja a vállán pihen, és kidülledt szemekkel artikulál: "kikérem magamnak". Modorosságokat minősít. "Kikérem magamnak." Az egyetlen, aki délután merészen iszik, kidülledt szemekkel artikulálva, fél kezében fröccsel gyalogol a színházi világba.

 

 

A naptáramban tavaszi disznók szaladnak, zöld fűben, a napok közt szabadon.

 

 

 

 

"Amennyiben az énekverseny háborús, polgári vagy politikai zavargások, járvány, áradás, tűz, állami gyász, vagy sztrájk miatt elmarad, a fesztivál nem vállal semmilyen felelősséget, ezért mindennemű anyagi kompenzációtól mentes. Javasoljuk, hogy a versenyzők kössenek biztosítást az utazásuk idejére. És imádkozzanak sokat. Nagyon veszélyes világban élünk."

 

 

 

 

 

Mikor anyám ringatott, dúdolt esténként: "Nincs szebb, mint a rejtőzködő áttételesség" (elmorzsoltam egy-két szót, de nem értettem még).

 

 

 

 

 

Mr. Hyde azt mondta nekem, hagyjam a kabátom. Mr. Hyde még a telefonomat is másra bízta és mellém édesgetett egy idegent.

Idestova egy hónapja egy ágyba sodort hármunkat.

Lassan másfél hónapja, hogy asszisztált a telefonom és a legújabb nárciszom elvesztéséhez.

Mr. Hyde miatt cserepes a szám.

Mr. Hyde miatt lassan ki sem mozdulhatok.

Ököllel vágott a gyomromba, és tanácsokat adott az éjszakára.

A lépcsőn érzékeny lányok sírnak - kik azok, Mr. Hyde?

Ma ráébredtünk: nem is a disznóknak gyűjtjük a kenyeret, hanem Istennek. Húsz éve még itt lakott a házban Iván, akinek voltak disznói - valahol, nem a királyi bérpalotában -, és Nagymama jóban volt vele, egy szürke nejlonzsákba gyűjtötte neki a száraz kenyeret. Egy öt fős családban sok száraz kenyér gyűlik össze, de amióta hárman vagyunk, pontosan ugyanannyi kenyér szárad ránk. Kenyeret nem dobunk ki, ez neurotikus háztartásunk utolsó keresztény törekvése (fölösleges gépek tövében, rengeteg rohadt narancs között). "Megy a disznóknak." Aztán valaki összeönti helyettünk a szemetet a szent szeméttel - és szertelen fogyasztói magatartásunk feloldozást nyer.