"Magának én, kisasszony, a csillagokat is az égről. Egyetlen csókjáért egy hegyet megmozgatok. Kettőért kettőt, és ezt így tovább, lineáris függvény szerint."
példát venni
mert ajándékot osztok, de utánaköpök
eltanultam mástól agresszívnek lenni,
csókolom a mocskos száját
Összevontam őket. Hátha rájuk ragad valami az ő dinamizmusukból és vitalitásukból. Rájuk meg valami az ő... fáradtságukból.
Sajt! Nem kérsz körözöttet? Itt a paradicsom. Elveszem ezt a kenyeret. Kérem szépen a vajat! A paprikába bele lehet vágni? Felbontottam a sonkát. Finom sonka. Ideadod a kést? Só, neked. Itt van a sajt. Ezt kóstold meg. Kérsz ilyet? Vágsz nekem egy szeletet? Ez a legjobb. Mégiscsak megnézem ezt a körözöttet. Te? Jó a sonka. Egy szelet.
Csak féltettem őket a tökéletlenségtől, azért súroltam előttük a parkettát, azért súrolom mögöttük. Azt a kereket nem úgy érjük el, csak formálnak belőlünk tökéletes kört, a ferdeségünkből, a hiányosságunkból, a plusz szövetekből. Így lesz minden a rendben, nem a kezem nyomán, hiába a parketta, az kinek fénylik. Nekem és a kényszerességnek, éltesse most más, éljünk bár halkan vagy hangosan, kívül a körön .
"Ahogy a nő kinyitotta, a régi könyv lapjainak aljában apró fekete koromdarabkák sorakoztak egyenes vonalban. Leporolta őket, de hamar visszakerültek, lapozott, ám ott is figyelmesen várták a korom-sorok. Megmutatta a férjének. – Hát igen, pont ezt akartuk elkerülni – mondta. - Most kezdhetjük elölről."
P.
A foteleket elvitték, az oldalt megtalálták. Virág, Dávid, Peti, meg anyácskám, nem hülye. Nem veszélyes ez? A Várból egyedül gyalogolok le hajnalban, az árnyékom pedig mellettem suhan a házfalon. Olyan békés, langyos a séta, hogy nem is baj, ha egyedül teszem. Félúton majd megvárom a buszt, csak hét perc kimaradás, könnyen átvisz a hídon. Pesten elköltök egy fél joghurtot és bekrémezem az arcom. Örülök, hogy a fejfájás ellen nem vettem be gyógyszert, ma sem ittam, ma sem drogoztam. Nem sikkasztottam, Körminek visszaadtam. Sikerek és sikertelenségek váltják egymást. Az egyetlen, amitől kerekebb lehetett volna a nap, ha megeszem az almát. A zenét már el is felejtettem, alig volt, ritmusérzéke is a sorsnak jobb, mint dorfmeisternek.
Hetekig látogatta a kirakatban a vonalzót, míg végül nem találta ott. Valaki érdemtelen elvitte, aki egész életében csak görbéket rajzolt.
A barátok elhessegetik az ágya végébe ült fekete madarat. Mit nem tesz a szeretet, a madár nevet vagy édesanyám nevet. A madár helyett most édesanyám nevet, a napfényes szobában szőke, szép szobor van, ha beszél, is őszinte, a szoba közepén, egy fotelben ülve, az ablakot ne csukjuk be.
Görkorcsolyával igyekeztem, billegtem egy kis teremben, fehér kövön bickli gurult elém, hogy kapaszkodjak abba, anyám az ablakmélyedésből nyújtotta a kezét, hogy kapaszkodjak abba.
Valakinek ment mellettem egyedül a korcsolyázás, még lehetek, de nem én voltam.
Nagyon szeretnék aludni. Itt állok a semmiben, nincs kontextus, csak félelem, semmi nincs, létbe vetett térelem lehetek, ha létezem. Majd kontextussal, almával, Aspirinnel, meg végtelen sok alvással kipárnázom, hogy könnyebb legyen belefeküdnöm, a másik oldalra fordulnom. Háthogyha az nem üres, az nem végtelen, viszonyításnak vagyok magamhoz viszonyított küzdelem.
Nagymamát, ha kókuszt evett vagy kaszinótojást, mindig megbüntették. Testi túlkapásában derengő, félelmes anyai ág, jó étellel kerekített, kötszerrel meg szeretettel összetartott világ. Folttal befoltozott, újra újragondolt, újrahámozott.
Magányos, kóbor szellem az ötödik kerületben, apám, hogy minden utcán szembe jön, bevásárlás után, villanykörtével büszkén és egy padlizsánnal, aláássa a családi mélylogisztikát. Apám a honoráriumtól boldog, egy padlizsán erejéig, átfut az arcokon, megáll az idő, a jutalmat azért kapta, mert ismeri, ha magát is meg nem is, 56 éve a padlizsánt eszi.
Dinamikusan építek, ahogy rombolok, ha kicsusszan a kezemből a gyorsan szerzett tál, a porcelán ripityára törik, a többi a földön elterül, a drága padlizsán, ne búsulj, honorált, drága apám.
Anyám: És merre van a sugárzónő?
Leövey doktor: A lánya, az a sugárzó nő.
Kösz.
Kovács Judit issza anyám narancslevét.
