Még ezzel is nem tudom, hol vagyok, enélkül nem tudom, hol lennék.

Éjszakánként lemegyek a bányába és dolgozom, amíg fel nem ébredek.

Először Nagymama jött, a hasa puhább volt, mint életében, valami egészen kis, egészséges súlyfölösleg is volt rajta, amit soha nem láttam, amíg élt. Lendületes volt, szinte jó kedélyű, a lábát felemelte és úgy kötötte be a cipőfűzőjét. Majd megjelent Nagypapa a lakásajtóban, hátrafésült hajjal - mogorva, már idős, de fess ember, ahogy egész gyerekkoromban hallottam Nagypapa definícióját. A Tanács körútra néző szobában aztán ott ült Mamika is a hintaszékben. Kíváncsi voltam, mire jutnak együtt, ők, akik közül senki sem él, hogyan fogják megmagyarázni egymásnak, hogy mit keresnek itt. Mint egy jó mediátor, azon voltam, hogy megértsék egymást - lehetnek hosszú csendek, rég beszéltek utoljára. És akkor kezdődött ez a családra annyira jellemző, szemérmes szabadkozás, Mamika nem tudta elmondani, hogy mi történt vele, olyan szavakat használt, hogy nem is, csak majdnem és úgyszólván, próbálta kozmetikázni a halált, kicsit az arcát is kitakarta a kézfejével, úgy hintázott a hintaszékben. Könnyed is volt ez a takargatás, rutinos és élhető, pont, mint a megelőző 66 és fél évben. Mutogattam neki az innenső fotelből, hogy ki vele, most már, hogy keresztülment rajta, bevallhatná a halált. De nem esett jól neki a konkrétság, tovább hintázott. Ezért nekem kellett közvetítenem a nagyszülőknek. Én mondtam ki: az történt vele, hogy úgyszólván meghalt, csak nem akarja beismerni. Nem akarja, hogy bárki is rosszat álmodjon miatta.

Nem vagyok olyan elbizakodott, hogy azt gondoljam, ez az én belső erőm, ez inkább a Mirtazapine 0,7 mg, Sertralin Accord 25 mg, rokoni és baráti segítség, szerelem és pénz. Az utóbbi kettő a Ewing-ok ars poeticája is lehetne, szóval szükséges hozzátennem, hogy itt a fennmaradáshoz szükséges, rokoni és baráti segítséggel megvalósult anyagi támogatásra és a behajtott kintlévőségeimre gondolok.

- Azt a kurva, de nehéz ember vagy te! - kiálított fel a lelkész, pedig még csak húsz perce beszélgettünk.

(Igazságtalan Orvosügyi Intézet

Igazságügyi Orvosi Végzet

Szárnayló Orvosi Képzelet

Igazat mondó Végzetes Intézet

Ügyetlen Orvosi Értekezlet

Orgazdasági Ügyességi Készlet

Igazolható Orvosi Igyekezet

Gazdaságtalan Intéző Orvos

Igazgatói Orvosi Képzet

Igazságügyi Orvostan Intézet),

de a vége mégis az, hogy muszáj odamenni és szembenézni.

Fodor-Mittág Etel: Schlafende

Az egyik tulajdonos elvileg valóban gonosz.

[Az egyik tulajdonos elvileg valóban orosz.]

Az állandó kényszerteázással azt sikerült elérni, hogy már egyetlen bögre sem maradt a háztartásban, ami szimpatikus lenne. Eddig is voltak problémák: színekkel, formákkal, méretekkel - vagy csak a fülek hiányoztak praktikusan a formatervezett darabokról, de most már kézbe venni sincs kedvem egyiket se. Talán új háztartásokba kellene mennem, tisztább, újabb teákért. Minden jobb, amit más készít és tisztább, amit más mosogat el.

Ez itt nem a felelősség áthelyezéséről szól - felnőttem, teljes mellszélességgel tudok mosogatni (de vizet forralni is) -, hanem a bizalomról, amit szeretnék magamon kívül másnak is megszavazni. De. Ez a felelősség áthelyezéséről szól. Hátra szeretnék dőlni, és más teáját inni. Gondolom, más is örülne ilyesminek.

A Reflux a németben hímnemű.

Ennyire tartalmas álmom egy évtizede nem volt.

Egy egyperces, tempós kutyás montázs segítségével, pár dinamikus rajzfilm-snittbe sűrítve mutatta be a Walt Disney egy tévéképernyőn, hogy hogyan bánik el az emberrel az élet: a rajzfilm-kutyát pár snittben hányta-vetette az élet, aztán kilőtt az űrbe, a képernyő pedig kiégett. A montázs szélsebes volt, az élet elképesztő gyorsan elrepül. Az oktatófilm a sejtjeimbe markolt, nem jutottam szóhoz. Hogy sikerült ilyen riasztó tömörséggel összefoglalni, hogy az élet ennyi? Akkor is, ha a kutya mosolyog, és akkor is, ha szomorú. Ha öntelt, ha szerény. Ha szellemileg gazdag, vagy sekélyes. Egy pillanatot kapott a kutya, hogy karaktere legyen, mindössze egyetlen snittet. Egyetlen öltete volt, egyet lelkesedett, és vége lett. Kik rendelték meg ezt a durva rajzfilmet? 

Reggel 6 van. Minden kutya áldozat. Újra és újra érkezik a figyelmeztetés: ez a pár évtized, ami jut, egy cső, és minden cső végén ugyanaz van. A csövet be lehet rendezni, de azért az csak cső marad. Mindegy, hogy horizontális - ahogy a saját csövemet látom belülről -, vagy vertikális, mint a rakéta pályája, amin a kutya távozott az űrbe. Felébredve persze szűnik a szorítása, feloldódom az élet tágasságában, a tér, a levegő, a mozgás illuzórikussá teszi az iménti oktatófilmet. Pedig a cső nem illúzió, a cső a valóság. Most mégis kimehetek nyugodtan a fürdőszobába, anélkül, hogy a következő perccel, vagy a halállal kelljen foglalkoznom - a tér elvonja a figyelmet az időről.

A felismerés még álmomban megtalált, hogy ez a kezdetleges technikával készült rajzfilm nem idézet volt, vagy variáció, hanem az én fejemben keletkezett. Elképesztő, mire képes az elme, ha Walt DIsney kezébe adtam a transzcendenciát!

Úristen! Nincsenek titkaim!

Az öreg dj-nél nincs szomorúbb mellékterméke a nyilvánosságnak, de még ennél is nagyobb részvéttel olvasok az öreg, mellőzött, számláit fizetni nem képes dj-kről. Foglalkoztatnak a bukás-történetek. A felemelkedés-történetek is érdekesek, de a bukás mindig esszenciálisabb. A halál elkerülhetetlensége miatt a bukás az egyetlen őszinte perspektíva. A halál kiszolgáltatottá tesz, még az öngyilkosság a legkisebb szégyen, az kézben van tartva, annak van aurája, végezheti úgy egy sztár. Minden más - öregedés, baleset, betegség - szinte egy egész életművet képes lenullázni. Nem művészileg, csak emberileg. Istenileg mármint. Túl emberi. A költőknek a 19. században könnyebb volt, a média és a social media sem kényszerítette őket arra, hogy ne haljanak meg.

Én és a barátaim elég sokáig hódoltunk a dadaizmusnak, például amikor tizenöt évesen nekiálltunk kirándulni a saját lakásunk mélyére, a szobámban aztán letelepedtünk egy tisztáson, kiterítettük a pokrócot, elővettük a kosárból az elemózsiát és tábortüzet gyújtottunk. (1997.)

És hogy volt ezzel a felébredéssel? Hirtelen jött, mint egy rossz álomból, amikor csatakosan, viharverten, velőtrázó kiáltás kíséretében, pánikban felriadnak a filmekben? Nem, fiziológiailag nem volt ennyire rettenetes, de a páni félelem ott volt. Mitől? Volt az álomban szó a munka elvesztéséről? Nem, ennyire nem volt konkrét, de biztos az is benne van. 

Egyébként a korom miatt szokott leverni a víz. Felriadok arra, hogy hány éves vagyok. Már tíz éve.

L. szerint a mozgásom különbözik a többiekétől. Mire gondolsz? Lassabb? Nem mondanám, mert néha meg nagyon fürge vagy. Inkább olyan, mintha egy nehéz köpenyt viselnél, és az alól mozognál. Ha megszólítalak és te hátranézel, akkor is ott van rajtad a nehéz köpeny, és nem úgy fordulsz meg, mint a többiek, hanem... így. Értem. Akkor ez az a köpeny, ami feszélyezi a többieket, sok idegent is rosszindulatú vagy gyanakvó megjegyzésekre ösztökél. Holott a köpeny az én bajom. Nem kéne, hogy másokat zavarjon.