2020\10\21

Megkérdezte, hogy hanyadikán hagyjon el, jó lesz-e az október 21. Mint a Nemzeti Konzultáció: végül is ott is meg vagyunk kérdezve. Készségesen jóváhagytam, a nagyvonalúságomat Magyarországról hoztam.

2020\10\20

Csökkent képességek, késői tanulás

Nem tudok kávét inni. Biztos, mert túl későn kezdtem el. Csak idén januárban. Van, amit egy kor fölött már nem lehet ugyanolyan jól elsajátítani, mint egy bizonyos, korábbi, kritikus szakaszban. Amikor vagy megtörténik a bevésődés, vagy ha nem, az egy életen át behozhatatlan elmaradáshoz vezethet - az adott képesség később tökéletesen már meg nem tanulható. A csésze szélén gördülnek le a barna cseppek, teljesen körbe van folyva, mintha valaki reménytelenül próbálta volna eltalálni vele a száját, de a motoros képességei ezt nem tették lehetővé.

 

2020\10\17

Ékszerletétel

Szedem le magamról az ékszereket, egyiket a másik után, akasztom le a nyakamból: a gyöngysort a törzsi ékszerek után. Sietősen kiveszem az alternatív tanárnő-fülbevalókat, amitől megduzzadtak és pihéssé váltak a fülcimpáim, amik korábban soha nem voltak kilyukasztva. A mellkasom és a füleim is egyre könnyebbé válnak, az ékszerek idegenek voltak. Egyik sem illik hozzám, nem véletlenül nem hordok ékszereket. De most letettem a terhet.

álmok a nyíló és záródó világból

2020\10\16

Az igazságról

Abba a szektába sem engednek be, amelyiket én alapítottam. Túl régi vagyok, az alapítás körüli tevékenységem a homályba vész. Az emberek egy része nem is élt akkor, akik meg éltek, nem figyeltek. Amikor még minden világos volt, nem volt ott senki.

2020\10\04

24 év

Most, hogy utánaolvastam a francia elnök magánéletének, és rábukkantam Brigitte Macronra, kicsit megnyugodtam.

2020\10\03

Ki az a józan, német férfi, aki minden német szöveg mögött megszólal?

És ki az a német isten, aki a német erdőkben jelen van, és a német levegőt tisztítja?

 

2020\09\30

Hogy tudnék-e valami erotikus filmet javasolni (pornó is lehet). Most hirtelen nem jut eszembe, mindjárt, várjál. De -  kezdek feszengeni - kinek is lesz? Már nem vagyok elég? A nagypapának! Ez elég lapos válasz, de készségesen próbálok rajta nevetni. Hamarosan viszont kiderül, hogy tényleg a nagypapának lesz a pornó, aki az Altenheimban várja unatkozva, hogy az unokája jöjjön az ötletekkel. A Facebookon is létrehozott magának egy profilt, bár a család egy ideig nem volt biztos benne, hogy az valóban ő volt, de minden jel arra mutat, hiszen teljesen cselekvőképes és a libidója is rendben van.

2020\09\22

Ich nehme alles in meinem Leben sehr enst. Aber ich glaube, um etwas ernst zu nehmen, muss man auch Spass dabei haben. Ohne Spass ist das Herz nicht dabei. Wie kann man etwas ernst nehmen, wenn das Herz nicht dabei ist? - tette fel a költői kérdést a német robot.

2020\08\29

A kognitív disszonancia redukció szempontjából előnyös lenne, mégsem szeretném, hogy csak azért tönkremenjen az ország, hogy én megállapíthassam, hogy jó döntés volt eljönni.

süti beállítások módosítása