Ha olyan dolgok hatnak a szellemi frissességünkre, mint a szénhidrát, vagy a szoros ruha, akkor ha leveszem a harisnyanadrágom és zeller lesz a vacsora, vajon le tudom adni a munkám még ma?

Korábban, amikor el akartak tántorítani a szakmától, azt hittem, csak sikeresnek lenni lesz lehéz - gondoltam, nem ragaszkodom a sikerhez -, nem azt, hogy életben maradni; erről viszont már nem mondanék le.

A sok későn szülő színésznő reménykedésre ad okot.

- Megjött a cipőd.

- Jaj ne. 

- Hétvégén már használhatod is.

- Fúj.

- Mehetünk végre a hegyekbe.

- Ez vizuális környezetszennyezés.

- Erdők, mezők, friss patak.

- A természet el fog fordulni tőlem.

- Felpróbálod?

- Ne zavarj, dolgozom.

- De járni kéne benne még a hegyek előtt.

- Majd éjjel a vécében.

Éppen próbáltam nem feltűnést kelteni a korommal, és közel 40 évesen besunnyogni a 30 éven aluli barátom családi körébe, erre nem születésnapom van ma? Reméljük, nem derül ki a vacsoránál.

Nem pofátlanság ragadozómintás plédbe bugyolálni a megmentett őzet?

Emlékeztet a kedvenc menümre, amit a szadisztikus hajlamú franciák találtak ki Rennes-ben: nyúl répapürével.

Retró rémálmok

[reklámok mármint]

Nincsenek.

Meghalt az anyukám és megtanultam biciklizni. Az előbbi elhamarkodott volt, az utóbbi megkésett. Nem tudom, már mikor lesz rend.

Egy pillanatra azt hittem, Babits Mihály áll a magenta diszkófényekben, töretlenül, bölcsen, egyenes derékkal, de Freddy Mercury volt az.

A gyerekkornak voltak előnyei, ha csodálatos nem volt is, például, hogy akkor még mindenki élt. Nem az a tragikus, hogy már nem él mindenki, vagy épp senki, vagy alig - és mások élnek helyettük, máshol -, hanem az egocentrikus időszámítás elvesztése. A mindenki meghaladása. Most is mindenki él. A mindenkori mindenki legalábbis most is él. Másodpercenként újabb veszteségek és nyereségek keletkeznek, a sajátjainkat nem lehet abszolutizálni. A világ kitágulása a gyerekperspektíva halála, és nehéz benne emberi léptéket találni. A megszállott valóságtagadók és a kevésbé szélsőséges konzervatívok is tiltakoznak ellene és minden erejükkel a szűk világ megtartásán fáradoznak, ahol a mindenki lineáris, megszámolható és megszemélyesíthető. 

Az Instagram profilomon, visszagörgetve az évet, találtam egy kutyás képet is: a fű harsogó zöld, a kutya dinamikus, a gazda piros nadrágban van. Mégsem minden az elmúlásról szól!

Már a Stradivariust is szívinfarktusnak olvasom.

Sosem gondoltam volna, hogy egy boncolási jegyzőkönyv ilyen tökéletesen valósítja meg az elfogulatlan leírás követelményét: a pontos elemzés alapfeltétele ugyanis a szemmel látható részletek hiánytalan felsorolása, függetlenül azok jelentésétől. Így pl. olyan esztétikai tárgyú, de nem esztétikai célú megfigyelések is találhatók benne, mint hogy a néhai S. K. K. lábkörme vörösre volt festve, vagy hogy a szőkére festett haja kissé lenőtt és a töveknél ősz volt. Ugyanakkor nincs benne, hogy mivel foglalkozott életében, de benne van a vesék állapota. Nincs benne, hogy mi volt a kedvenc könyve, de benne van, hogy szabadok voltak a légutai. Nincs benne, hogy jó volt a humora, de benne van, négyzetcentiméterre, hogy hol milyen színű volt a bőre. Nincs benne, hogy hány cukorral itta a kávét, de benne van, hogy kissé sovány volt. Nincsenek benne az elvei és erkölcsei, de egyértelműen kiderül, hogy csatornák, erek és belek tekintetében egy szabad ember volt. 

Furcsa, ködös érzései lehetnek a külvilággal és általában, a valósággal kapcsolatban. És flexibilis, örömelv alapján felépülő világképe. Mondjuk amilyen nekem lehetett 8 éves koromban, amikor azt gondoltam, a tűszúrásnál minden jobb, és inkább vállaltam volna egy betegség átvészelését, mint az oltással járó stresszt, számtalan álmatlan éjszakát és az osztálytársakról átterjedő, mindenkit megfertőző pánikot.