Ha az iskolában tanítanának transzcendenciát, nem kezdene el minden pedikűrös a negyvenhez közeledve belső utakkal foglalkozni, és rengeteg pénzt kiadni rá vagy keresni vele.

Vonulok át egy szociológusoktól övezett folyosón, egy csapattal, ahonnan mindenki shoppingolni volt. Már éppen megvetném őket ezért, mire magamra nézek és meglepődöm: egészséges fogyasztó vagyok, arcomat kicsípte a hideg, stílusomtól idegen Burberry poncsót viselek, és az én kezemben is papírzacskó, cipős dobozzal. Nem tagadhatom le, hogy én is bevásárolni voltam, és most valami olyannak örülök, amiből a társadalom nagy részének nem jut. Szégyenkezem és tudomásul veszem, hogy így nem nyerhetem el az aznapi vezető szociológus rokonszenvét, abban a kis kémiában meg, ami korábban kialakulóban volt, végképp nem bízhatok. Se társadalmi lelkiismeret, se szerelem. Elhamarkodottan élveztem az életet.

Minél több használati tárgy (gemkapocs, háztartási kisgép) jelenik meg a lakásban, M. annál több lehetetlen szokást fejleszt ki velük kapcsolatban. Minél több segédeszköz, annál több rossz használat. Minél több segítség, annál több probléma. 

Az emberiség savas, de vannak különleges egyedek, akik erőfeszítések árán lúgossá válhatnak.

Papa álmomban rágyújtott egy cigarettára, és a magasba emelte: "Zéró ártalom!" - kiáltotta.

Provokáció!

Azt hiszem, tényleg nem szeret ebben az országban tartózkodni. Ahogy átlépett a határon, a magyar koszttól megfájdult a hasa, aztán kitört rajta valami szénanátha, végül elvágta az orrát, miközben őszibarackot szelt és késsel a szájához emelte a szeletet.

"Nem bosszantásból mondom, de most tényleg jól nézek ki, és ez egy nagyon ritka pillanat! Én kihasználnám." - írom Á.-nak, aki többedik körben akar lebeszélni a koraesti találkozóról, és mindenáron két órával későbbre szeretné tolni, amikorra már biztos elkenem a festéket és puffadni is fogok. Nem tudod, miről maradsz le.

"Felhúz láb, tol medence. Emel láb, fal felé fej." Ez az aerobic oktató vajon ugyanabból a nyelvi hagyományból táplálkozik, mint a "Ne szólj szám, nem fáj fejem"? Rétege mikor keletkezett vajon nyelvnek?

Papa éjjel megint feltámadt. Újra átismételtük a halál dátumát, hozzátéve a feltámadásét. "Igen, stimmel, májusban halt meg, de júliusban támadt fel, megjegyezhetnétek már."

E. mesélte, hogy többszöri figyelmeztetés után kénytelen volt kihívni a rendőrséget az emeletükön dúló házibulihoz, mert nem hagyták aludni a féléves Dánielt. Én pedig tegnap éjjel partvisnyéllel kopogtam át a szomszédba, hogy hallgattassák el a zenét, éjfél van.

Én az üvöltő gyerekhez is átkopognék, mindenkit megkérnék, hogy legyen rám tekintettel, míg én sajnos senkit sem zavarok. Pedig akkor érezném, hogy itt is élet van.

Nagy szerencséje van Márknak a Vörösmarty mozi pusztulásával: az Isteni műszak most már örökre ottragadt a homlokzaton.

"Számomra a kozmosz fekete, mindenekelőtt fekete, mint valami örvényekkel, torlaszokkal, elöntött árterekkel teli, zavaros, fekete áradat, szennyesen hömpölygő fekete víz, s a belebámuló ember" - kezdődik apám kedvenc regénye. Éreztem, hogy már nem fogom őt utolérni az elolvasásával, nem siettem vele.

Nem tudom, minek a best ofja lehet, amit a fal másik oldalán reggel 7-től hallgatnak, de egy könyörtelen akciófilmes soundtrack-kel kezdődik, ezután közvetlenül egy gyémántról énekelnek (ezt háromszor is újrajátszotta), majd egy másik elviselhetetlen dal következik, érzelmekről. Érthetetlen számomra, emberek hogy tolhatják rá a vágyaikat a vétlen társaikra. Utoljára Malek Andrea támadta meg így az érzelemközpontomat, '96-ban.

Ahelyett hogy az utódnemzésen járna az eszem, már megint sikerült beletúrni a múltba, ahonnan gejzírként törtek fel az ősök újabb betegségei. Változatos értelmezési lehetőségek kínálkoznak. De akármekkora élvezetet lelek az elemzésben, mindenki meghal valamiben. Sőt, én is, és bármi lesz az, majd biztos nagyon sorsszerűnek fogom érezni.