"A legelső problémát én a fiataloknál látom. A törvény azt írja elő, hogy 30 évesen menjenek el az első rákszűrésre. Ez gondolom arra az időre vonatkozott, amikor még a mi korosztályunk volt fiatal és létezett valami olyasmi, amit erkölcsnek hívnak! Itt a mai, korunknak megfelelően módosítani kellene a törvényt, hiszen a mai fiataloknál, főleg a női nemnél, sok minden változott. Ma már egy 14 éves leányzó nem biztos, hogy még szűz! Ma már nem a sör a menő, hanem a whisky-kóla és egyebek. Ma, ha 3 lány este bulizni megy, az elfogyasztott alkohol után viszik a pasikat, és itt nem megharagudni kell, kérem, csak idézek! A gondot én ott látom, hogy már a 14 éves korban megkezdett nemi érintkezés a HPV fertőzését is jelentheti. Nagy az ismeretlen kockázat! Ez a kislány, ha 14 éves és megfertőződik, akkor lehet, hogy az első rákszűrést 30 évesen meg se éri! Egy kialakult méhnyakrák hamar végezhet az áldozatával!"

Én is szeretek táncolni. Pontosabban nem szeretek jobban csoportterápiára járni, mint táncolni.

Mégsem én táncolok!

Még ennyi zöld arcú, kóválygó szellemet, mint ebben a vegán étkezdében! Az évnek ebben a szakában a vegetariánusok és a húsevők is egyaránt rosszul néznek ki.

Vannak ismerőseim, akik már tíz éve is negyven évesnek tűntek, pedig esetleg még akkor is kevesebbek voltak, mint amennyi én most vagyok, csak olyan negyvenes életet látszottak élni, ami valójában harmincas volt, csak tőlem, aki huszonévesen a tizenévesek (másfelől hetvenesek) életét éltem, fényévekre.

Azzal foglalkozni, ami már problémát okoz és nem potenciális problémákkal foglalkozni. Ennek a legszebb példája, amikor az Almodovar-filmben a HIV-fertőzött Penelope Cruznak egészséges gyereke születik.

Beszélgettünk egy kicsit a kortárs művészetről és úgy éreztem magam, mint amikor egy másik alkalommal próbáltam megmagyarázni, hogy az időjárási front nem hit kérdése (ahogy az sem, hogy magaslaton bedugul a fül), hanem tudományos tény és fejfájást okozhat. A kortárs művészet sem hit kérdése, csak a rossz művészetről kell menet közben hinni is valamit, a jó művészet (művészet) pedig működik, ha befogadják. De van, akinek minden sejtje tiltakozik ellene, a művészet számára nem része az életnek. Meg kell emberelnie magát, jobbá (szófogadóbbá) és hamisabbá kell válnia hozzá, akár az egészséges életmódhoz, vagy az adóbevallás megértéséhez. És még így is csak az értetlenség, a diszkomfort marad. A kortárs művészet pedig nemcsak nem érthető, de még csak nem is értékes. A romokat, a kopást és a már megszerzett értéket könnyebb katalogizálni, ellenben, ami most keletkezik, az olyan, mint a kínai áru.

Szerencsére bármikor meg lehet térni. Lehet, hogy egy sztrók is elég. 

Nem tudom eldönteni, hogy ez játék-e, vagy a legsötétebb, legaljasabb erkölcstelenség.

10 tévhit az egészséges életmódról

10. A kávé édesítők jobbat tesznek, mint a cukor. Cikkajánló a cikk alján: Milyen édesítőket használj a kávédhoz?

Nem! Nem lehet ennyire bonyolult világban élni!

A demokrácia csődje az extrém mértékben atomizálódó képviselet. Minden eszmének, rész-eszmének, rész-eszmével való szembenállásnak és az azzal való szembenállásnak is külön neve és Facebook-csoportja van. (Érthető, de kétségbeejtő!) Például a gyereket nem akarók csoportja is közelít az izmussá váláshoz, hogy magát megfogalmazza, legitimálhassa és egy súlycsoportba tudja helyezni a családosok képviseletével. Hamarosan létrejön a gyereket filozófiai okokból nem akarókkal szembenállók csoportja (ami nem lesz azonos a családpártiakkal), akik rövidesen össze fognak csapni a nem radikális állatvédőkkel.

Lehet, hogy ez a végletes pluralizmus mégiscsak a túl sok szabadidő káros következménye? (Vajon ez az ártatlan kérdésfelvetés milyen izmus jegyében és mit képvisel? Milyen politikai hovatartozásról árulkodik? És milyen következtetést lehet levonni belőle a családhoz és állatokhoz való viszonyomra nézve?)

Andrea azt mondja, a mi generációnk nagy feladatot kapott: a szülők nem vállalták a fejlődést. Pontosabban máshonnan fejlődtek máshova, karmikus szempontból önfeledtebben éltek, és most itt maradt nekünk a fejlődés kollektív és individuális feladata, magunkra vagyunk hagyva, láthatóan mindenki keményen dolgozik és sokszor próul jár, egyedül találja magát, főleg, ha nem kezdte el időben a fejlődést, de akkor is, ha időben elkezdte, de ez a sorsa. A szülők generációja örökre gyerek maradt.

Nem tudom, mennyivel jobb egy látszólag önismeretben elmélyedő, valójában nárcisztikus és kínlódó nemzedék, mint egy olyan, amelyik boldog ártatlanságban lázadhatott. Mint sokszor máskor is, most is a lelki szegénység, a szerencse és a kegyelem pártján állok.

(Vajon melyik nemzedék nem érezte, hogy neki kell megoldania a szülők konfliktusát? Mondjuk az 1572-ben születettek? Az F-generáció?) Mégis kinek ne kellene más helyett?