Ezután szemérmesen távoztam, újabb üzletbe mentem, tiszta lappal.

"Jó napot kívánok, fiatal vagyok és telefont szeretnék vásárolni. Olcsót, mert..."

Amíg várakoztam, bejött egy bottal hadonászó hadifogoly és azt üvöltötte, hogy valami nem stimmel, ő Kalocsát akarja hívni, de Kalocsát nem kapcsolják. És rohadjon meg, aki kitalálta a telefont, mert Kalocsa nem kapcsolható. És jobb, ha tudjuk, hogy Sztálin vizet ivott, amikor mindenki  más azt hitte, hogy alkoholt, mert rettegett, hogy valaki meg akarja mérgezni, és csak a saját üvegben bízott. Mert volt nála mindig egy laposüveg, vagy henger alakú, mert konyaknak kellett álcáznia a vizet, amit a zakózsebéből szürcsölt. Ilyen duplafenekű paranoiát sem látott még a világ!

Eközben Lady Gaga énekel a plazmán és mozog hozzá - rendületlenül, némán, tökéletesen. De Kalocsát nem lehet hívni.

Mellettem horkantgat egy férfi a puffon - még nem döntötte el, hogy ideges legyen vagy inkább társakat keressen összenézni a kalocsai Sztálin mögött.

Egy fiatal anya babakocsival nekimegy egy kikötözött vizslának. Az ajtónálló lánynak - aki egy kolléga segítségével csak most dolgozta fel Sztálint - nincs türelme a második üvegajtót is kinyitni előtte, ezért a fiatal anya beszorul a két ajtó közé és tovább viaskodik a vizslával.

Itt veszem meg a készülékemet, a kétségbeesett arcú határőrnőnél, akit mindig nekem kell megvigasztalnom.