Nem tudom elfogadni a téteket. Egy kellemetlen előadás szereplője vagyok. Semmit sem tudok komolyan venni, de mégis az életemért küzdök. Mindig azt hiszem, hogy a tét egy átverés, ez nem lehet valóság. Mindig azt reméltem, hogy a nagy megmérettetéseket lefújják, elmaradnak, hogy mindent meg lehet úszni. Sosem akartam jól szerepelni. Csak túllenni.

Ez nem jelenti azt, hogy nem végzek jó munkát. Azt sem jelenti, hogy ne érdekelnének bizonyos dolgok nagyon. Azt sem jelenti, hogy nincsen akaratom.

Csak azt, hogy a megmérettetés pillanatában széthullik atomjaira. Valami fontosabb veszi át a helyét: hogy milyen jó, hogy élünk még, hogy nem kapok bünetetést, hogy egyelőre van élelmiszerválaszték. Hogy a keretek megtartanak. Minek hozzátenni sajátot, és minek ragaszkodni hozzá, ha az egyén olyan periférikus?

Akiket jól neveltek, azoknak evidens. Tegyenek meg mindent a semmiért! Ez így tisztességes.

A semminek nem szabadna, hogy ekkora tétje legyen. Valószínűleg el kell fogadni, hogy az valami.