Nem tudom elhinni, hogy ezt csináltam. Meg kell erősítenem magam a hitben, hogy jól tettem. Ugye a két kibírhatatlanság közül ez a kibírhatóbb?

 

 

 

 

 

Anyámnak a zene semmi.

 

 

Kísérletet sem teszek az elmagyarázására.

 

 

 

 

dehát ez megrongálódott
nyilván végig volt fotókkal
lehet, hogy a tamás tudja, mit tudom én

de ahhoz képest üres
egyszer voltam,
mindenki tud róla, de üres
5-ig? nem 5-től?
mi reggelre jutottunk oda, 8 körül
buzik?

tegnap előtt este is találkoztam vele, akkor is úgy be volt baszva, hogy nem is értett

de nem hal meg a teknős??
feri
de a fa nem teknős, nincs szeme
de van!
miért? van? ki a másik?
persze!
ettől olyan könnyed ez az egész
a párizsi repülőjegy miatt?
azért az nem egy olyan hosszú táv

de ez oké. ez akkor is így lenne, ha a toeplerrel néznél filmet
ez egyszerűen annyi, hogy tekintettel vagy  a másik ember jelenlétére, nem?
nem? de a barát

de úgy látom, megy neked
hát még nem á


figyelj.
1. én nem szívok.
2. jobban szerettem volna egy hullámhosszra egyengetni magunkat, mint távolítani

most igen, mert már megittad azt a kávét
nem akarlak visszafogni,

neked miért ilyen sürgető? ez nem költői kérdés

1. függő vagyok
2. a távolság lehet az is, hogy én szívnék te meg nem akarod
3. valójában nem sürgető
4. inspirál. olyan érzékeny leszek tőle és szókimondó
5. remélem, hogy elalszom tőle és szavakat nem mondok ki

persze, csak vicceltem

ebben az esetben nyugtató teát is főzhetek, én egyébként is azzal alszom.
kisebb problémáim vannak.

nem. alapvetően jó alvó vagyok, ha nincs krízis. krízise válogatja. nem csak az krízis, ha felgyullad a ház. avagy éghet csendesen is, hetekig, azt nem lehet mind végigvirrasztani, aludni kell a parázs fölött (vagy alatt).
de az alvás nagyon fontos. abból meríthetsz a másnaphoz.
van benne robbanás is elég, de lassúvá válik.
de effektív alvásról beszélsz vagy az elaltatott érzékekről?


érdekes, ez a fiúknak általában bejön
de sokakból rémületet vált ki és tehetetlenséget, és elkezdenek "viselkedni", nagyon érdekes
ahogy egy tolókocsissal is a buszon
valaki meg szar vicceket ereszt meg, kifejezetten sértőket
egyszóval majdnem mindenki zavarba jön tőlem

azért volt nagyon szimpatikus az a lány, mert a legtermészetesebb volt, akivel valaha találkoztam néma pályafutásom során. ki ez??

a zoli tartokzéka, valahogy a korpusz alatt szedték össze ö volt a pr-os, ezért a gecibe is "alkalmaztam"
peer szerint az egyetlen jó dolog a toeplerben a mariann
bennem meg az egyetlen rossz a toepler

arra gondoltam ma, vagy tegnap, hogy mi vagyunk te meg én feri juli a példája lehet annak, hogy a beteljesületlen szerelem még mindig tartósabb mint a beteljesült

ez az egyik amire gondoltam a másik az általános, hogy akkor akarom összeszűrni a levet valakivel (eszményi értelemben)
hogyha már szabad ember vagyok, ÉS akkor is csak egy másik - szintén szabad emberrel.
NAMOST ez a PESSZIMISTA ember szerint gyakorlatilag a cölibátussal egyenlő,
az OPTIMISTA szerint viszont csak elvileg. na.

nade hogy jönnek ide a szabad nők? a többi 4, g. mellett, az? nincs 4 g. mellett, hanem szabad nő alatt most azt értem, hogy

autonóm, egyszerűen
de lehet, hogy amíg én nem vagyok szabad, addig másokon sem látom, hogy mikor azok?
de, de úgy érted, hogy ő nem autonóm?


na jó, de az a toepler lánya.

és hogy kerültetek ki ebből végüL? hogy vagytok?
te lepődtél meg?


szeretnék szólni, hogy itt épp egy vérdráma zajlik, majd ha lesz hangom, elmesélem. ezért kerestelek. nagyon hosszú, nagyon sok.
most kaptam egy olyan sms-t: "mindegy, magaddal jársz, ébredj fagyos gyermekből nővé"

szóval itt tartunk.
ki a szerzője ennek a versnek?
sóhaj
s.a.
költő?
és színész
reméljük jobb színész
jobb
az baj


ebben igazad van
de neki is igaza van

és az a baj, hogy
ez az a. névváltoztatás eredménye.
?
?3 és fél hónap szerelem egy transzszexuálissal, kicsit átformálja az ember tudatát
egy időre mindenképp
hogy hivjak eredetileg
akik átmentek egy ilyen procedúrán, nem szokták elárulni, ő se mondta el
de most férfinek néz ki?
egy nagyon nőies, nagyon szép fiúnak
akkor szivjunk el egy cigit
szívj
gyere velem



de nem értem, akkor mind a 3 szereplő nő a történetben? csak az egyik már fiú?

az egyik nem él, a másik kettő biológiailag nő.
a. férfiként él, én is akként szerettem bele. de minden kurva bonyolult körülötte.
aki meghalt, az biológialiab szintén nő

az minden tekintetben egy telivér, heteroszexuális nő.
a. a transz-, és csak az ő szexualitása kérdéses (legalábbis első körben)


nem erről a részéről akarok beszélni, nem is tudok
nem lett belőle férfi, de nem mutogatja magát
hosszú kapcsolatokban sem, ehhez képest én még egész sokat értem el

de ami most van, az azt hiszem, nem is ezzel függ össze: szeretek valakit, ő is engem, de szét kell válni, mert nem lehet mellette létezni. ez olyan elviselhetetlen, hogy nem tudok élni tőle. egyszerűen nem tudok. meg attól a gondolattól sem, hogy otthagyom a gyászban.

de különben a végtelenségig csinálhatna velem bármit, mert olyan huzavonát játszik velem, nem direkt, de olyat, hogy abba is csak beleőrülni lehet.
a gyász miatt jogot formál magának arra, hogy ő jelölje ki a távolodás-közeledés lehetőségeit és ritmusát. egy ilyen diktátumnak nem vethetem alá magam, mert elveszek.
már így is visszaélés áldozatának érzem magam, de könnyen mozgatható vagyok, mert szerelmes vagyok. ő is az (én is hiszem), de mellé - ahogy ő is mondta - erős nő kell. de nem olyan erős, amilyen én vagyok, hanem olyan erős, aki életfeladatának tekinti valakinek a megmentését. én ezt képtelen vagyok csinálni, egyszerűen lehetetlen. de elválni éppen annyira annak tűnik,mert életemben először lettem szerelmes úgy, hogy az kölcsönös is volt, és hogy kapcsolat is lett belőle.

nem mindig az első a legjobb mindenből

jól értem? hogy meghalt valaki ebben a sztoriban?
"azt hiszem, nem is ezzel függ össze"



jól.
a kapcsolatunk ezért is halálra van ítélve.
egyrészt természeténél fogva "impotens", hiányzik belőle a termékenységnek még a lehetősége is (mivel nem férfi, de nem is egy egészséges leszbikus nő)
másrészt onnantól, hogy valaki meghalt azért, mert a. közölte vele, hogy hogy döntött, kivel szeretne lenni, az a döntés hogyan lehetne életképes??


gyász és szerelem összeférhetetlen. nem lenne az, ha egy családtagja halt volna meg, de az előző szerelme halt meg. és emiatt. innentől hozzám érni is bűn. és bár engem ő sosem hibáztatott,...

a halott is jelen van
ez a háromszög ugyanúgy fennáll
gyász versus szerelem


de nem ez az egyetlen probléma

hiszen a transzszexualitás is megoldatlanság

tele van minden megoldatlansággal, és én ehhez KURVÁRA, KIBASZOTTUL KEVÉS vagyok.


azt nem értem, hogyha á. heteroszexuális telivér nő, akkor miért lesz öngyilkos, ha egy transszexuális nő/(férfi wannabe) nem őt választja?


hát akkor most szólok, hogy ennek semmi, de semmi köze nincs ehhez. kit érdekel, hogy milyen szexuális? engem sem érdekel! valaki, hihetetlen szexuális kisugárzással és hatással (amelyet azonban soha nem tud beteljesíteni - biológiailag maga a halálra ítélt potencialitás), és engem sem érdekel egy percig sem a transzszexualitás ténye. a ténye. de mindaz, ami ezzel jár, olyan problématömeg, identitásválság, egó, exhibicionizmus-zárkózottság, és kettős játékok tömege önmagával és a másikkal, egy olyan bizonytalanság, ami viszont kétségbeesésbe taszítja a legerősebb nőt is. ez egy pszichohorror. haláleset nélkül is az lehet, de ezt már soha nem fogom megtudni. ebből csak ízelítőt kaptam.


már 2 hónapja együtt voltunk, amikor ez az eset történt, de az a 2 hónap az ismerkedésé volt, és ott is ki volt aknázva a terep, de sok akadályon (tényleg keményeken) túljutottunk, túljutottam, szintet léptem, jutalmul szerelmet kaptam.

aztán egy ilyen sallert, éppen akkor, amikor egy rövid elbizonytalanodás után (ami nekem szintén pokoli volt - 5 nap külön) eldöntötte, hogy igen, velem, igen ő, igen, most.


első körben: én ehhez túl konzervatív vagyok. én arra gondolok, hogy a következő öngyilkos te leszel, és azt én meg fogom akadályozni, akkor is, ha átlépem a hatáskörömet

én is ettől félek. ez ennyire meredek. ki kell lépnem. 2 hete küzdök ezért. de mindig visszajön, mindig.

hol én gyengülök el, hol ő.



egyszer már ő szakított, nem hiányzik belőle a figyelem, nem hiányzik, hogy lássa magát kívülről, de ehhez mindig fel kell ismernie a saját tragédiáját, mindig, és ehhez olyan erő kell, amibe bele se merek gondolni. 2 hete ő szakított, és már a kapcsolat elején is mondta, hogy nagyon félt engem. voltak ilyen kifakadásai. de azt is mondta, hogy ő is ember, csak ezért nem tudja a vágyait visszafogni, és nem belemenni, nem elkezdeni, mert a másiknak majd úgyis rossz lesz... érted ennek az életnek a paradoxonját? érzed a tragikumát?
és a másik oldalon ott vagyok én, aki először éli át azt, hogy ő egy kapcsolat keretein belül is szerethető, és hogy egyszerre, egy időben indulhat meg valakivel, elindulnak egymás irányába, jó ritmusban, jókor, szerelemmel.

és ez a szexualitás sem zavart. és rémisztő, de jobban értettem őt, mint bárkit, akivel eddig dolgom volt.
akkor végülis rájöttél, hogy leszbi/bi vagy?


na, ezt nem. továbbra is a férfiak vonzanak, de a nőies férfiak. és ez mindig így volt. van ilyen.


tapasztalatom szerint az, hogy mi tetszik, vagy mi érdekes, az nem ugyanaz, mint hogy mire áll fel a faszom, és
szexuális téren az utóbbi a döntö már ami a kielégitő együttél
és
t
i
l
leti


de igen, ugyanaz. ami érdekel, az izgat fel.  ő érdekel(t). tökmindegy, hogy micsoda.
ok
nálam ez nem feltétlenül esik egybe, van, hogy érdekel valaki, de nem szexuálisan, nem áll fel rá/  tőle de attól még nem birom levenni rola a szemem/ figyelmem


ugyanakkokr vki aki teljesen érdektelen akár külalakra vagy sorsra is nézve, simán felizgathat úgy, hogy azonnal meg akarom kúrni pl stb


mind1
ez


velem nem így van. de mindegy. mert nem erről beszélünk. ez az érdeklődés megvolt, kölcsönös volt, természetes volt, magától értetődőbb, mint bármi, így nincs is mit vitatkozni rajta.


csak éppen megdőlt a világrend. nem tudok már úgy közlekedni az emberek között, mint eddig. kétségbeejtő tapasztalatokat szereztem, sokat , félelmeteset, és ezt a sokkot nem tudom a meglévő eszközeimmel feldolgozni. nem találok szavakat, nem találok eszközöket, és attól félek, hogy embereket sem, akikkel ez megértethető. nem a barátokra gondolok
(bár ez ott sem egyértelmű mindig), hanem az ismerkedésre, mint egy eddig mindig bevált, segítő eszközre


ami eddig mindig, mindenre a megoldás volt: új emberek - úgy érzem, mostantól még kevésbé lettem érthető, még több dolgot cipelek magammal én is, még kevésbé tudom átadni, és hogy én is kerülni fogom azokat, akiknek kevés a tapasztalatuk, mert mellettük megőrülök ettől a többlettehertől.
ettől nagyon félek.
ilyen tapasztalata nincsen senkinek.
(keveseknek lehet)


ez olyan mint amikor a hátam fájt meditálás közben, és azt hittem belehalok bazmeg hogyhogy nem ordít itt mindenki, errre kinyitom a szemem, hogy kész, most hazamegyek(ez a megölöm magamnak a megfelelője ebben a kontextusnam) és látom, hogy mindenki nyugodtan ül bazmeg mint a buddha szobrok, mint aki mind meg van bazmeg világosodva miközben nekem a belemet kiégeti a fájdalom, kurva anyjukat, meg se moccannak, és az arcukon az üdvözült mosoly, és képzeld, lehet hogy három sorral előttem valaki tényleg megrendült, mer én egyébként csak a türelmemet vesztettem el valójában


és azért faszság kerülni a tapasztalatlanabb embereket, mert aki így önző a sorsával, az el fog akadni sztem, ahhoz, hogy tanulj (tényleg) tanitani is kell, nincs olyan, hogy csak kapok, és többem lesz ha nem adok közben


persze ez nem biztos h összefügg azzal amit te mondasz, csak ez jutott ezsembe



szó sincs róla h megtagadnám mástól ezt a tapasztalatot, arról van szó h nekem magasabban kell keresnem, hogy megnyugvást találjak, de lehet az is h a csinszka-effektus fog érvényesülni: tudod, a költők életük utolsó szakaszára mindig lemondanak a nagy ihlető dívákról, és találnak egy őzikét - ilyen módon a tapasztalatlanság is szerethető (ld. g.)



de tudnod kell, hogy nekem eddig éppen EZ volt a vesztem, a húszéves fiúkák, és elegem is van ebből a  hülyéskedésből.
de a vérdrámából is.

ja, csak ezt nem lehet előbb megtenni, addig nem tudsz lemondani a dívákról, amíg nem kaptad meg őket
addig nem kapod meg őket amíg nem nősz fel (ld amit a szabad emberről beszéltünk az elején)
tehát én hiába határoztam el, hogy a m. lesz a a csinszkám, valójában erre nem vagyok készen egyáltalán és erre persze utólag jössz rá


húszéves fiúkák muhaha
legviccesebb volt amikor g. mamája a nálam fiatalabb fiúját hozta magával, hogy engem befenyítsen
kb. röhögnöm kellett, és családfővé kellett változni egy nagyon perverz szituációban
ráadásul anyu is g. :o


na mind1 ez, mert itt most inkább csökken az erőszakos bűncselekmények száma szerencsére, semmint nő
szóval legalább vérdráma (egyelőre legalábbis ) nincs


van itt egy másik kérdés is - ami az őrület szélére sodort, tényleg, félek, sírok, be van szűkülve a tudatom, 2 hete be vagyok fordulva, rámomlott a világ, nem látok ki alóla , teljesen elvesztettem a fonalat -, hogy ugyanis anyám ellenzi

amíg volt a., addig is folyamatosan láttam rajta a tartózkodást, amikor nem volt, hálás volt, és semmit, de semmit nem értett meg a szenvedésből, amit ez nekem okozott, és hülyeségeket beszélt

és nekem ez is tét most: az, hogy tőle el tudjak szakadni, hogy ne azt higgyem égi-földi igazságnak, amit ő sugalmaz (persze ez ilyen explicit módon sosem nyilvánult meg: nem "mondott" általában semmit)
csakhogy ugyanakkor nem is kell lemenni kamaszba: az nem lehet, hogy azért maradok benne egy rettenmetes kapcsolatban, mert "anyu nem engedi". csakhogy ez nem pusztán a rettenetről szól.


ja, csak ez ebben a gender- kontextusban túl könnyen válik igaz közüggyé, miközben privát hazugságok sorozatára épül

hol vannak itt hazugságok?

annyira nem ismerem részletesen a történetet (nem tudom h akarom-e)
hogy ezt pontosan meg tudjam mondani, de azok a drámaháromszögek, amik öngyilkosságban, tárgyalóteremben, kórházban, börtönben stb. végződnek, folytatódnak, alapvető hazugságokra épülnek általában,
az autonómia (szabadság) ellen elkövetett hazugságokon
vagyis:

kölcsönös függőségek rendszerén alapul ami nem ugyanaz, hogy "mind egyek vagyunk" vagy "mind össze vagyunk kötve"
hanem egy destruktív spirál, ami csak belülről őrzi ideologikus ragyogását, kivülrúől nézve mindig egyértelműen para



IGAZ, IGAZ, IGAZ.

Ezt fogom elővenni, ezt fogom olvasni a most következő rettenetes hetekben. Ez így igaz! Magamat sem tudom mással nyugtatni.


Akkor még egy pár adalék az én privát drámámhoz:

én rendszerint kerültem ilyen háromszögbe, de még a tudattalan vonzódást sem tudom tettenérni az ilyen helyzetekhez, mert ez annyira nem volt tudható, és annyira a másik közeledett felém, hogy egyzserűen sehogy nem tudok rendszert felfedezni abban, ahogy ezek az esetek megtaláltak engem, mindenesetre rendszeresen az lett a végük (egyik szintén fájdalmas, de nem ilyen durva történésekkel), egyszóval a régi nő, a régi erő mindig legyőzött, mindig visszavette a helyét, hogy aztán egy új - nálam újabb - legyen az, aki végleg megszabadítja a régitől a férfit. én a 2 nő közé szorultam (ezt akár négyszögnek is hívhatnánk, ha nem lenne túlzás)
és ez a mostani történet meg úgy nézett ki, hogy pont nem igy lesz?


úgy.mert hivatalosan márciusban volt egy nagyon nehéz szakításuk, nekik. erről tudtam, de ezt nem ítléltem úgy augusztusban, hogy akadály, ha egyszer a. is közeledik (nem én kezdeményeztem). aztán derült ki, hogy júniusban még volt valami, de a márciust, azt lehetett tudni. persze ez nem két perc, ezt én is tudom.


tehát nem volt ilyen értelemben kódolva a nehézség, nem volt úgy, hogy nekem meg kell küzdenem ezzel a nővel.
és hogy a korábbi nevezetesebb esetet is említsem, ott a következő történt:
már 3 éve barátok voltunk x-szel, amikor egyszercsak elkezdett felém máshogy közeledni, amit először meg sem értettem. szinte észre se vettem. mivel barátok voltunk, valami tudomásom volt arról, hogy volt egy barátnője. aztán amikor már összemelegedtünk, és a fordulatot, hogy barátságból szerelem?, tudomásul vettük, elhívott beszélgetni, mondta h most lett vége egy 10(!) éves kapcsolatának. csak szerette volna, ha tudom. azt hittem, lefordulok a székről. 10 év? hogy jövök én ehhez? hogy tudok labdába rúgni ezután? és annyira meg is ijedtem, hogy lehet h ez már önbeteljesítő jóslatként is működött, és szétszedte nagyon-nagyon hamar ezt az alakuló kapcsolatot.

és utána egy hónappal x. összejött y-nal, akivel 4 évig járt. de utánam ismerte meg.
egyszóval az is látszik belőle, hogy hosszú kapcsolatra alkalmas emberről beszélünk.
én voltam a híd.

és volt még két ilyen, egy álomszerű és egy komolytalan. azt nem nevezném meghatározónak, de el kell ismernem, hogy volt mégegy. volt egy fantom nő. tudtam róla, és azt kellett hallgatnom:
"ketté hasad a tudatom! hát ezt nem lehet! ne csináljátok ezt velem!" - szegény fiú. aztán most már ő is másfél éve jár valakivel, elment vele az országból, stb...


az már mindegy, hogy utána a többiekkel mi történik, mert ahogy írod olyan mintha 1 hosszú kapcsolat az maga a szent grál lenne,
és sajnos néha az tényleg :)


néha? én soha nem keveredek ki mások Nagy Kapcsolatainak a hálójából

lol

pl nagy kapcsolatnak közbe azt hittem a m.-t mindenképp nevezhetem, és így utólag (nem is sokkal utána) már bátran mondhatom, hogy piti kis ügy volt basszameg :)))

és azzal együtt kurva jó volt, mert végig csináltam hitem szerint, persze akkor még nem tudtam amikor kérdezted, hogy "hogy keveredtél ki"
hogy ennek mi a kontextusa,

de azt akartam válaszolni, (amit aztán elhallgattam)
hogy úgy keveredtem ki, hogy végig csináltam hitem szerint, tehát mindig azt csináltam amit hittem hogy jó, még akkor is, amikor már mindenki azt mondta, hogy hülye vagyok, és igazuk volt

látod: ez az, amitől megőrülök. ami 2 hete fogságban tart, amitől sírva kelek, sírva fekszem, amitől napközben is ömlik a könnyem, szorongok - hogy nem tudom, hogy hol a hitem, és nem tudom megkülönböztetni a hitemet a külvilág hitétől. nem tudom, hogy az-e az autonómia, ha elengedem magam, és alávetem ezeknek az őrületes érzelmeknek (hiszen ne felejtsd! eddig azért nem voltam képes kapcsolatra, mert ez a képességem nem volt meg),
vagy akkor vagyok autonóm (válok azzá), ha olyan kibaszott kurva bátor vagyok, hogy lemondok a potencialitásról, mert belátom hogy ez a kapcsolat nem ígérhet mást, csak egy ígértet.

pont ez az, hogy ezek ilyen fázisok, sok belátás van benne, de sok visszacsúszás, viszont van egy egyértelműen kitapintható vége egyszer
ami nem azt jelenti, hogy visszanyered az értékeidet (hiteidet) amit most érzel, hogy csúsznak ki, hanem azt, hogy azok egyértelműen kiégnek
és akkor van egy álomszerű időszak, ami még bizonytalan, de már nem szomorú és hogy azután mi van, azt még nem tudom, de sejtem, hogy kialakul egy új struktúra ???

vicces, hogy egyeesik az életünkben ez a nagy leszámolás korszak
de főleg az beszédes, hogy ki mi után számol el: 2 év vagy 4 hónap - és a tapasztalatok kontextusa is más a te életedben, és más az enyémben - de az a furcsa: amilyen extenzív lehet annál, aki élt már hosszú kapcsolatban, olyan intenzív, sokféle és elborzasztó nálam.

te úgy veszed, hogy neked nincs hosszu kapcsolatod?
nem úgy veszem: nincs. ez volt a leghosszabb. alig több, mint 3 hónap. nevetséges. és én mégis a lét szélére sodorva érzem magam.
na jó, de pl. már mi is elég régóta ismerjük egymást :)

20 éves barátságaim is vannak. kitűnő kapcsolattartó és -ápoló vagyok. könnyedén, gyorsan ismerkedem. ugyanakkor a leghosszabb szerelmi viszonyom 3 hónap. 27 éves vagyok.

én nem emlékszem rá, hogy felajánlottam volna neked a barátságomat valaha is, inkább arra emléxem, hogy sosem akartam a barátod lenni :o  de persze értem mire gondolsz, mármint könnyű úgy tartani a kapcsolatot valakivel, ha nem horkol melletted egyből végig


aha, és most jönnek a nyáladzó hímek


muhaha
az a hihetetlen, hogy durván hasonló nyomja a vállam, nem fogom most elmondani, meg mivel nem halt meg senki ezért semmi különös, buzik is alig vannak benne, viszont tele van felnőtt férfiakkal, úgyhogy inkább kihagyom, de legközelebb
szóval az érintett meg, hogy (és itt nem a szexuális része) amit leírtál arról, hogy minden eltűnik amiben hittél, meg, hogy nincs fogódzó, nem működik egyik koraábbi struktúra (társas-saját) az van bennem totál kb m.-tól számítva három hétre rától, vagy nem is tudom mióta, de képtelen vagyok megosztani bárkivel is, olyan,
mintha mindenki csak egy részletkérdéshez tudná az összetákolt félmegoldását felemlegetni, vagy mégjobb, ha határozottan elítél ezért vagy azért akár engem akár egy másik szereplőt, de tényleg megosztani senkivel nem tudom, nagyon durva szóval ezt a részét totál értettem


de most ami számodra megoszthatatlan, az még a m.-val van összefüggésben?
nem csak, az egy új fejlemény
de van benne ismétlődő motívum
(tehát, hogy úgy érzem, hogy ugyanez a sztori megy 10 éve változó szereplőkkel
sőt az is, hogy most végre máshogy fog alakulni
és aztán, hogy totál ugyanúgy alakul, csak mégúgyabbul és ebbe belerokkanok kb pont úgy mint 10 éve

én is ugyanezt érzem, és nem látom azt a pontot (persze, majd biztos utólag), ahol a helyzet hasonlóságát vagy  a különbözőségét fel lehetett volna ismerni, vagyis hogy akkor lépem-e át a saját árnyékomat, ha - az én esetemben - tovább küzdök a másik nővel, vagy akkor, ha felismerem, hogy a küzdelem hiábavaló, már eldőlt, adva van a vége, és megmentem magam, és még időben kiszállok, amíg nem sérülök annyit.

gyanus h az utobbi


mondjuk én láttam néha illetve inkább egy balsejtelem volt, és aztán mégis csináltam tovább, szóval


de a kérdésem: mi az a tovább?? ugyanis nem tudom, hogy azzal csinálom-e tovább, ha tovább szenvedek a kapcsolat keretein belül, vagy azzal, ha tovább hagyom, hogy legyőzzenek a "másik nő"-k?
semmiképp sem lehet a kapcsolaton belülről felszabadulni, majd a másikat is felszabadítani és úgy élni tovább boldogan happyli ever after. de pl. ezt hiába tudtam, egy pillanatra sem hittem el, még akkor sem amikor a m. konkrétan biztonsági őröket hívott rám, akik eszméletlenre vertek
mer még akkor is azt hittem, hogy majd felépülök (agyilag is) és majd ezt még így rendbehozom, minden jó lesz
de akkor beugrott, hogy ha legutóbb csak az egyik kezem repült le, most mind a 4 végtagom, akkor legközelebb mi lesz ha ez így megy tovább??? és akkor jöttem össze a g.-val nyugodt lelkiismerettel


igen. igaz, te 2 évig próbálgattad, amit én 3 hónapig. de - ebben az esetben - lehet, hogy ez az időszámítás ekvivalens.

simán, sőt, az jutott eszembe, hogy a "fenntartató fejlődés" ideológiáját a kapcsolatokra értelmezve is lehet használni,
vagyis hiába fejlődünk 3 hónap 2 év vagy 5 nap alatt fel az egekig, ha a végén hullák maradnak a sztori után és nem születő gyerekek


tehát más a titka annak a "fejlődésnek" ami fenntartható, és ebbe fog a bolygó is belemukkanni, legalábbis azt mondják
tehát van értelme keresni a titkot, mert nemhogy "van rá igény" de úgy tűnik máshogy nem tudjuk elkerülni a katasztrófát

ehhez képest a gyakorlatban most úgy próbálom korrigálni a "18 éves lány" problémakört, hogy mellette tartok egy negyven éves nőt is,
akivel ugyan a kurás nem sima, viszont úgy lehet vele beszélgetni, mintha a nővérem lenne, plusz okos is mint az állat. és szépen elsunnyogom az egészet, DE látszik, hogy kb mire van igényem, és hogy ez hol összeegyeztethetetlen mondjuk pl. 1 személyben
vagy 1 szexualitásban ha akarod
stb.


nekem további nehézséget okoz, hogy ezt az egészet nemcsak a fél szívem kivájásaként, de szimpla kudarcként is meg kell élnem: nem vagyok alkalmas, nemcsak a. mellé nem, a magam árnyékának az átlépésére sem, amennyiben az a "másik nő" kiiktatását jelentené végre. és hogy a. okosabb volt nálam: amit az elején mondott (igaz, ez az ő visszatérő tapasztalata, aminek az újbóli beteljesülésétől meg ő nem menekülhet): hogy nem szabad, hogy rossz lesz, hogy félt engem magától.
és romok maradnak az egész után: neki nem szabad szeretnie, mert kurva nagy büntetést kap érte (ez az ő oldala), nekem nem szabad szeretnem, mert kurva nagy büntetést kapok érte.

ezt ismerem, néha engem is elkap ez a szentimentális roham, hogy figyelmeztetem egy áldozatomat, hogy jaj menj tőlem mert baj lesz
persze kurva nagy altatás, mert a másik egyből azt gondolja "dehogy lesz baj" ami pont az amit szeretnék, hiszen altatni akarom, hiszen tudom hogy baj lesz, mert a bajt AKAROM

és nem azért, mert ha szeretek, abból para lesz, mert bárcsak képes lennék mindig szeretni, de az biztos, hogy ha nem sikerül, abból baj van, és túl könnyű a nem-szeretetet a szerelem nevében űzni
erre pl. iparágak épülnek
amiből részben mi is élünk

úgyhogy ezt nem lesz könnyű kibogozni autonómia (szabadság) nélkül



igen. és nála volt még egy csavar: az extrém próbatételek. (ehhez képest is kudarc az, ha hatot megcsináltál, és a 7.-et nem vagy képes, sőt, a saját döntésed, hogy nem fogod megcsinálni). és ezekben a próbatételekben az volt a szintén paradox, a szintén ambivalens (mint a. kapcsolatban mindenben, a nemétől elkezdve), hogy ha kiálltam a próbát, megrendültem, és mindegyik után egyre jobban megijedtem, eltávolodtam, de ő mégis a kiállt próbák után közeledett felém, mert abból látta, hogy elég erős vagyok, elég alkalmas... tehát a saját alkalmasságom folyamatos bizonyítása után kell szembesülnöm az alkalmatlanságommal (legalábbis az ő szemszögéből - lehet, hogy az alkalmasság valódi bizonyítéka maga az autonómia, ami viszont magában a kapcsolatból való kilépésben manifesztálódik - íme, egy újabb paradoxon. odabent nincs boldogság.)


én emléxem, hogy nekem is mondtál ilyet, hogy te alkalmatlan vagy hosszú kapcsolatra, ez még az a. előtt volt, és akkor ebbe még nem halt bele senki.

te magad mondtad el neki, hogy mivel tarthat sakkban

ez a duma, hogy "hozzám erős valaki kell" ez nagyon szar szerintem, ez egy zsarolás, vagyis ha nem fogadod el a zsarnokoskodásomat, akkor nem vagy elég erős,
persze, eleve az a parád, hogy gyenge vagy, tehát ezen biztos el fox csúszni...

túl egyszerű ez szerintem


azért azt tudnod kell h én nem osztottam meg vele a gyengeségemtől való félelmemet, és a hosszú kapcsolatra való alkalmatlanságomat sem hangoztattam.
és az ő félelme h hozzá erős kell, az egy nagyonis megalapozott, tapasztalatokon alapuló félelem, amit látok a családjábna is, ott is maga köré csoportosítja az erőket, uralkodik a családon a problémája. tehát ez nemcsak a mindenkori szerelmeknek szól - egy kész üzem épült a családban köré.


ez persze még egy ok, hogy belássam: nem akarok üzemben dolgozni. de a félelmei jogosak voltak, és valódi félelmek: hiszen tudja, hogy a nők nem szeretnének üzemben dolgozni, és amibe beleszerettek, az nem az, amit ő később majd nyújtani tud. és ez menetrendszerűen mindig így is történik. vele. is. ő is rója a köreit. amik keservesebbek az enyéimnél is. mert sokminden van még azokba kódolva. sok eldöntetlenség.



gyereket akar, ezért nem műttette meg magát. de ez azt jelenti, hogy nőként akar gyereket. de férfiként él. férfiként szeret nőket. és gyereket akar nekik csinálni. de nem tud. és szeretkezni sem tud. vagyis tud, nagyon jól lehet vele együtt lenni, de effektíve NEM. ettől egy életen át szenvedni fog, mert nem lépett. és 29 éves. és nem is fog. megrekedt két lét között. a melleit levágatta. az egy egyszerű műtét. a nevét megváltoztatta (az egy bonyoulult procedúra). de itt maradt. a kettő között.

én úgy érzem, ezzl a némasággal is átéreztem valamit az ő terhéből, a másságából, a megérthetetlenségéből, és mások zavarából, ami őt örökké övezi. de vonzalom is övezi. mert nem egy szörnyszülött, csak annak érzi magát. de gyönyörű. a némaságot is vonzalom és borzadály övezi. azt hiszem, értem, mit él meg nap mint nap.

két lét között megrekedni úgy, hogy igazából egyik sem tudsz lenni, az pont szopó
az pont az elárulása az egész transz-mozgalomnak, amiben az érdekes az lenne, ha a nemeket meghaladva bármi tudnál lenni és
lehetnél

"bármi lehetnél" - de az egész problémakör a potencialitásról szól. bármi lehetnél, de nem leszel semmi sem. kiéletlen, torz útra futott energiák. az "Egy" a nyerő. nem a "Bármelyik".



csak mire majd kiderül, hogy a nemek nem "csupán társadalmi konstrukciók", addigra ennek a csapatnak már késő lesz
jellemző, hogy svédországban is abba a szinésznőbe szerettem bele, akinek a szülei miután felnevelték, egyenként rájöttek, hogy egyikük sem heteroszexuális
hát mit mondjak, a csaj nem kicsit volt megzavarodva :)


például az élvezet, vagy az orgazmus az nem társadalmi konstrukció, bár ha igaz az, hogy mondjuk a nők fele színleli, akkor mégis az

a mi kettősünk a.-val nem volt társadalmi konstrukció, és működött is, így kívül a dolgokon, érzéki szinten, elementáris szinten. és ilyenben még nem volt részem. eddig, tudod, olyan jó egyértelműen nem működő kapcsolataim voltak. jó szarok. de ez szerelem (volt), és én úgy érzem, erőszakot teszek rajta. de nem játszhat vissza bele. sokszor visszajátszott, mostmár magammal nem tudnék elszámolni, ha megint visszamennék.


ja, én szerencsésen megúsztam ezt, mikor az első térítőbuzival találkoztam, akkor addigra már csomó "fiú szerelmem" volt, amiben egyértelműen nem az érzéki volt a kölcsönös haszon mégis működött,
és aztán még hallottam 1000 sztorit, hogy hogyan történt mindenkivel ugyanez az illető körül és mivel ... nem


juli, lehet, hogy nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ez vagy az szerelem volt, mert ez olyan sokféle
mindenesetre most post-krízis, azt mondom, hogy szerelem minimum nincs, maximum kíváncsian várom, hogy milyen új formát vesz fel, mert a régi formáiról már nem fogom elhinni hogy ez az
ami előrelépés (tehát nem kudarc!!) csak azért fájdalmas, mert lemegy a kígyó bőre és amíg kinő az új bőr addig érzékenyebb vagy valami ilyesmi

most inkább ezt érzem igaz szerelemnek (jön a nyáladzás), amikor úgy tartós egy kapcsolat, hogy a felek nem kerülnek soha elég közel egymáshoz ahhoz, hogy tönkretegyék egymást (és a kapcsolatot)
persze ezt a szex tényleg megnehezíti
szerencsére :)


továbbra is: nem tudom,mi az autonómia. ez volt, az lett volna vagy ez lesz?



meg kell küzdenem ezzel a nővel.

volt egy olyan rész most nem találom, hogy anyád és valahol ezekkel függ össze az autonómia tehát

azt tudom, hogy mik a tételek
de nem tudom, mi az irány
látnivalóan itt az anyámmal szembeni irány (ami eddig is mindig előrébb vitt, mert soha, soha nem tetszett neki az, ami engem előrébb vitt), az: pl. hogy a Főiskolára jelentkeztem (féltett a kudarctól - felvettek), hogy pszichológushoz jártam (félt beismerni, hogy lélek is van , nem csak szellem), hogy elkezdtem blogot írni (félt attól, hogy nema megfelelő helyen beszélek, pedig semmi köze hozzá). és most félt attól, hogy vágyak örvényébe keveredem - megtörtént.
csakhogy ez a félelme az én félelmem is, nem tudom, mennyi ebből az övé, mennyi ebből a maradék józan eszem, mennyi az én félelmem. és hogy ez  a félelem nem az-e, ami eddig is gátolt. lehet, hogy ez a félelem az, ami gátolt, de lehet, hogy ez a félelelem éppen az, amit le kell győzni.

EZ A KÉRDÉS.

úgy nem fog megoldódni, ha a fizikai közelség megmarad, mert csak akkor derül ki hogy te mit akarsz, ha magadra maradsz ezzel a kérdéssel egy darabig, nem?
a fizikai közelségen nem tudok változtatni.
hogy a picsába ne

nincs pénzem
egy éve könyörgök munkáért mindenhol, nincs
most már feladtam: áprilisban megyek berlinbe egy fél évre (persze ahhoz is kell pénz), és azt gondoltam: júniusig vagyok még diák: addig most már nem feszülök meg, mert úgysem történik semmi.
ja, ez a berlin ez jó ötlet, nem értem akkor miből
ösztöndíj, de nyilván nem elég, de sztem ott könnyebben kapok munkát, mint itt, mit tudom én
de itt nem kapok.
meg ez az elköltözés-témakör teljesen irracionális. itt van egy 200 nm lakás, két emberre, nincs pénz és furcsa luxus is lenne, egy másikat bérelni, azért, hogy a függetlenségemet próbálgassam
ugyanakkor éthető feltétel
true
ezt persze vágom ezt amit most leirtal, de mégis, pl. ez a naomi állitolag 12 évesen költözött el otthonrol mondjuk az még nem kérdeztem meg hogy csinálta, de lehet h gazdagok


egyrészt volt motiváció bőségesen, másrészt lehet h gazdagok, harmadrészt a naomi más, mint én vagyok
teljesen máshogy él
és biztos neki van igaza.
mert kiegyensúlyozottabb. tavaly szilveszterkor találkoztunk először, akkor ömlött a vér a karomból, amit épp akkor hasítottam fel szilánkokkal, és volt bennem egy kis kokain is, amikor bemutatkoztam: szia, juli vagyok, a papád első feleségének a lánya.
és meg kellett érnem, hogy a 16 éves naomi mondja nekem, hogy az idő mindent begyógyít, nekem, aki 26 vagyok, és ott állok, vértől csöpögő karral a trafó pincéjében.
jó kis jelenet,
gonosz kis csaj ez a naomi egyébként, ebben hasonlítotok
azért hiába ha fiatalabb vagy hülyébb vág hozzám közhelyeket, ha nagyon el vagyok keseredve azér hálás vagyok érte nekik :)))
ja

gondolom, indulni készültél
elszivnék egy cigit, aztán indulok
de most már egy ideje csak csetelünk észre sem vettem, hogy egy bekezdés óta teljesen felhúztalak, az mondjuk nem jó befejezésnek


valahogy azt kéne, hogy ne próbáljam a "következő" helyzetben az előzőt korrigálni mindig
és akkor lehet, hogy sikerülne a "jelenlegit" megélni olyannak amilyen, nem amilyennek én szeretném, vagy az anyukám/apukám stb
és a legtöbb filozófia azért megakad ott, hogy éld meg olyannak amilyennek te szeretnéd, ne olyannak amilyennek a többiek
de sosem olyan amilyennek szeretnéd, még a jó részek sem bassza meg gondolj bele
NEM tudod kontrollálni sem azt hogy kibe, mikor miért fiú lány mennyi ideig hány gyerek, ki viszi el a lakás felét
semmit nem tudsz ebből irányítani legalábbis még nem hallottam rola h sikerült volna


én igen: ennyi, és csak ennyi előnye azért van a naiv tradíciónak: akik a baar-madasba, a deák téri vagy afasori evangélikus gimnáziumba illetve a ciszterciek szent imre gimnáziumába jártak, és 22 évesen egészséges gyermeknek adtak életet a férjük oldalán, nos, nekik viszonylag kiszámíthatóbb lesz az életük. persze meglepetések őket is érhetik, de nem minden sarkon talán.
hát lehet, hogy az kamu, de a szabadságot (autonómiát) én is csak vallásból tudom levezetni
nem kamu.


az nem biztos, hogy cél, hogy egészséges gyerekeket hozzunk a világra 22 évesen, de az biztos, hogy boldogan azért szeretnénk élni, tehát lehet, hogy kiegyensúlyozottan nem sikerül egyből, de amikor egyértelműen rosszul vagyok valamitől, azt szerintem ezek után gyorsabban fogom abbahagyni, gyorsabban fogom átlátni hol a gyökere, és belehúzni sem lesz olyan egyszerű
találkozzunk nap közben is, mondjuk úgy, hogy én nem szívok. ezt elküldöd nekem?


elküldöm, és találkozzunk

 

továbbra is: nem tudom,mi az autonómia. ez volt, az lett volna vagy ez lesz?

 

 

csak azért fájdalmas, mert lemegy a kígyó bőre és amíg kinő az új bőr addig érzékenyebb

 

 

én emléxem, hogy nekem is mondtál ilyet, hogy te alkalmatlan vagy hosszú kapcsolatra, ez még az a. előtt volt, és akkor ebbe még nem halt bele senki.

te magad mondtad el neki, hogy mivel tarthat sakkban

ez a duma, hogy "hozzám erős valaki kell" ez nagyon szar szerintem, ez egy zsarolás, vagyis ha nem fogadod el a zsarnokoskodásomat, akkor nem vagy elég erős,
persze, eleve az a parád, hogy gyenge vagy, tehát ezen biztos el fox csúszni...

túl egyszerű ez szerintem


azért azt tudnod kell h én nem osztottam meg vele a gyengeségemtől való félelmemet, és a hosszú kapcsolatra való alkalmatlanságomat sem hangoztattam.
és az ő félelme h hozzá erős kell, az egy nagyonis megalapozott, tapasztalatokon alapuló félelem, amit látok a családjábna is, ott is maga köré csoportosítja az erőket, uralkodik a családon a problémája. tehát ez nemcsak a mindenkori szerelmeknek szól - egy kész üzem épült a családban köré.


ez persze még egy ok, hogy belássam: nem akarok üzemben dolgozni. de a félelmei jogosak voltak, és valódi félelmek: hiszen tudja, hogy a nők nem szeretnének üzemben dolgozni, és amibe beleszerettek, az nem az, amit ő később majd nyújtani tud. és ez menetrendszerűen mindig így is történik. vele. is. ő is rója a köreit. amik keservesebbek az enyéimnél is. mert sokminden van még azokba kódolva. sok eldöntetlenség.

igen. és nála volt még egy csavar: az extrém próbatételek. (ehhez képest is kudarc az, ha hatot megcsináltál, és a 7.-et nem vagy képes, sőt, a saját döntésed, hogy nem fogod megcsinálni). és ezekben a próbatételekben az volt a szintén paradox, a szintén ambivalens (mint a. kapcsolatban mindenben, a nemétől elkezdve), hogy ha kiálltam a próbát, megrendültem, és mindegyik után egyre jobban megijedtem, eltávolodtam, de ő mégis a kiállt próbák után közeledett felém, mert abból látta, hogy elég erős vagyok, elég alkalmas... tehát a saját alkalmasságom folyamatos bizonyítása után kell szembesülnöm az alkalmatlanságommal (legalábbis az ő szemszögéből - lehet, hogy az alkalmasság valódi bizonyítéka maga az autonómia, ami viszont magában a kapcsolatból való kilépésben manifesztálódik - íme, egy újabb paradoxon. odabent nincs boldogság.)

 

 

igen. és nála volt még egy csavar: az extrém próbatételek. (ehhez képest is kudarc az, ha hatot megcsináltál, és a 7.-et nem vagy képes, sőt, a saját döntésed, hogy nem fogod megcsinálni). és ezekben a próbatételekben az volt a szintén paradox, a szintén ambivalens (mint a. kapcsolatban mindenben, a nemétől elkezdve), hogy ha kiálltam a próbát, megrendültem, és mindegyik után egyre jobban megijedtem, eltávolodtam, de ő mégis a kiállt próbák után közeledett felém, mert abból látta, hogy elég erős vagyok, elég alkalmas... tehát a saját alkalmasságom folyamatos bizonyítása után kell szembesülnöm az alkalmatlanságommal (legalábbis az ő szemszögéből - lehet, hogy az alkalmasság valódi bizonyítéka maga az autonómia, ami viszont magában a kapcsolatból való kilépésben manifesztálódik - íme, egy újabb paradoxon. odabent nincs boldogság.)

 

 

A láz meghozza a nyugalmat, az elkerülhetetlen mélységet.

 

 

 

 

Hogy történt ez? Mit keresek egy vérdrámában?

Ez már nem az a vérdráma, vér nélküli, de fekete és csak az enyém.

 

Kedden kétszer mentem el ugyanarra a helyre, és néztem az embereket, hogy hogy élnek.

 

 

És én hogy.

 

Hogy történt ez? Mit keresek egy vérdrámában?

Ez már nem az a vérdráma, vér nélküli, de fekete és csak az enyém.

 

Kedden kétszer mentem el ugyanarra a helyre, és néztem az embereket, hogy hogy élnek.

 

 

 

Hát, ha nincs világ, lehet, hogy teremteni kell egyet.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretném tudni, mi visz rá embereket arra, hogy a némulásra ilyen önző riadalommal reagáljanak. Van, akinek az édesanyja akkor még kezdődő, majd halálos kimenetelű autoimmun betegségét juttatja eszébe, van, akinek a felesége azóta soha meg nem szűnt hangszálbénulását: "Az esküvőnk napján jött elő utoljára, és többet el  sem múlt." (Nem kell erőltetni a házasságot.) Az úr a Szerencsejáték Alap vezérigazgatója.

 

 

 

 

"Azok a drámai háromszögek, amik öngyilkossággal, tárgyalóteremben, kórházban, börtönben stb. végződnek, folytatódnak, alapvető hazugságokra épülnek, az autonómia (szabadság) ellen elkövetett hazugságokra. Vagyis kölcsönös függőségek rendszerén alapulnak: a bonctermi illúzió, hogy "összetartozunk", valójában egy destruktív spirál, ami csak belülről őrzi ideologikus ragyogását, kívülről"..., kívülről egyértelmű, egyértelmű, azt mondják."

 

(Feri,

és a végén azt a kicsit én mondtam,

az elején azt a nagyot pedig az Isten,

meg a Petőfi Sándor)