igen. és nála volt még egy csavar: az extrém próbatételek. (ehhez képest is kudarc az, ha hatot megcsináltál, és a 7.-et nem vagy képes, sőt, a saját döntésed, hogy nem fogod megcsinálni). és ezekben a próbatételekben az volt a szintén paradox, a szintén ambivalens (mint a. kapcsolatban mindenben, a nemétől elkezdve), hogy ha kiálltam a próbát, megrendültem, és mindegyik után egyre jobban megijedtem, eltávolodtam, de ő mégis a kiállt próbák után közeledett felém, mert abból látta, hogy elég erős vagyok, elég alkalmas... tehát a saját alkalmasságom folyamatos bizonyítása után kell szembesülnöm az alkalmatlanságommal (legalábbis az ő szemszögéből - lehet, hogy az alkalmasság valódi bizonyítéka maga az autonómia, ami viszont magában a kapcsolatból való kilépésben manifesztálódik - íme, egy újabb paradoxon. odabent nincs boldogság.)