_{talpalatnyi műterem}

"Bőséges és igazán keserű tapasztalatai már régen megtanították arra, hogy minden közeledés, amely eleinte oly kellemes változatosságot hoz az életbe, s csak kedves, könnyű kalandnak ígérkezik, a tisztességes emberek - különösen a nehézkes, határozatlan moszkvaiak - számára rendkívül bonyolult üggyé növekszik, s a végén súlyos teherré válik. De valahányszor újabb érdekes nővel került össze, ezek a tapasztalatok valahogy kicsúsztak az emlékezetéből, élni akart, és minden olyan egyszerűnek és szórakoztatónak látszott."

"Műsorokhoz keresünk (hajlékony) kígyónőket. Törpe nőket és férfiakat.
Molett nőket, akik spárgázni tudnak. Nagyon izmos nőket."

Elfelejtettem mondani, hogy imádja őt mindenki, akinek a neve nincs beírva a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta.

Ha az emlékeimhez fordulok, poliészterben forgatom kicsi gyerektestemet, amit selyemnek hiszek. A keletnémet blúzok és aranyövek ölelésében megtalálom a boldogságom,  Nagymama mellett - óarany ágyterítő - vissza nem térő nyugalmam. Bővirágos köpenyben megyek ajtót nyitni, nem lehet más, mint Derby keksz mézzel.

Amikor felbontjuk a piros bőrpuffott, a belsejéből filcszoknyák kerülnek elő. Ekkor a nemes anyagokat egyszerűekre váltom. Sohasem hiányzott belőlem a tisztelet, én olyan anyagokat szeretek. Dallas? Nagymama kétségbe vonja, hogy gyereknek való.

És szép, erős kezével a csúnya lány dereka alatt megpendíti a csúnya lány szép  fehér bugyiját, atlaszselymet. És az én szüleim ágya szélén ülnek, és az én kenyerem eszik. És a csúnya lány  természetességgel létezik - ki csodálkozik azon, ha ő kapja a nem széthasadt életet. Észre sem veszi, jól áll neki az atlaszselyem bugyi, nekem mindig nézelődnöm, mások ágya szélén ülnöm kell, de én is vágyódom egy szebb, egy boldogabb, egy eljövendő fehérnemű után.

életem a zene és a tánc 

ötödik kerületi töredék

bírságnop jövék