Barátaim sikerrel lavíroztak a rengeteg szekrény és asztal között, racionális érvek segítségével kerülték ki egymást. Én mindeközben apró tárgyakkal foglalatoskodtam, és a bútorok labirintusát nem beszéltem. Na, mondtam: ha egyszer elkészülök ezzel az apró tárggyal, ezt az érzetet térben is megszerkesztem. Addig meg kell ismerni a forgás lényegét, hogy mi indítja ilyen természetesen. De amíg az apró tárggyal foglalkozom, nem hozhatja a tudomásomra semmi sem. Visszahajoltam a részlet fölé, és nem néztem többet fel, nagyítottam tovább a bútorok között, harmonikus megnemértésben.

Próbálkoztam ajtócsapkodással, keresztényi szeretettel, örökléssel, de mind hatástalannak bizonyult papa tartós és terjeszkedő neurózisával szemben.

A frappáns címektől kiver a víz: minek ez a sok parafrázis? A legjobb az olyan, mint Lányok, Fiúk, Szerelem. Ne gondolkozzatok annyit, vagy ne úgy.

van egy sajtsegélyvonal, amit, ha elégedetlenek vagyunk a sajttal vagy ha van valami baj, nyugodtan felhívhatunk. én most még várok egy kicsit.

ne nyikorgassátok az ajtót, ha nem lehet bezárni, már a könnyem folyik a sok tanulságtól

ha a halálomig keresem: "tiszta vízű tó", "tiszta forrás", itt csak szennyvíztisztító. könnyes készülékeket és teljesen élhetetlen formákat, színeket sírni támad kedvem, ha arra gondolok, hogy a tiszta vizet nem teremthetem meg. nyakig mocskos munka, és mindenütt a hangtalan esetlegesség kegyetlen, ragadó szutyka. megint tudás, újra halál, forrás. ez a körforgás rendszeres szorongás, oldódás és bomlás

tiszta képet nem ismerek

az asztalon nem használt parancsikonok vannak, ma végre háromszor is nyakba borultam, két kis suttyó és egy selyemfiú, aki maga sem tudja

én azonban tudatos vagyok ("mozgásod esztétikus, de nem etikus")

na, de mégis utolért a szilárdtestmechanikus

felvetették, hogy beszéljek a fiatal lányok fantáziáiról. nagyszerű! - viháncolt anyukám. a fiúk ablakba ültettek és a számba adták, így aztán sok újat nem mondtam, de felvetettem egy-két intellektuális természetű problémát. ugyanakkor észrevettem, hogy a dobogásokat és repedéseket már elfelejtettem, és mindenki mást dobol helyettem. ilyen szigorúan oszt, ad és visszavesz (és amikor újra ad, megint visszavesz). eddig képekkel mantráztam benn a sötét házban, de ha két lábbal kell modellálni a helyzetet, egymástól tisztes távolságba teszem őket.

mint elefánt az elefántboltban, J. a J.-szobában, meleg tej  csorog a falon, és az csöpög az ujjai közül, 

ahogy mindig mozdulni szokott, úgy mozdul

állapota olyan állapot

a vajszavakat bírja el, a vajgondolatokat, a leglágyabb képzőket és határozókat, az elkent képeket, a helyükön bomló mozdulásokat

önmagukat éltető önmagukat

sem jelentő tartalmakat

Miután Kisjézust végiggurítottam a falun, felébredt bennem az anyai ösztön. K. J. a babakocsijából kacsintott összeszorított foggal erölködő anyjára, elbír-e, és fényképezett egy halszemet a glóriámról, és elfogadta a piskótaroládot. Később is kapott: a vonaton dióskiflit, más alkalommal zsemlét, kekszet. Ez egy okos, érzékeny gyerek, csendesen eszik és halkan gurul, ez meg fog érkezni a rendeltetési helyére.

Nelli azért kapta meg a bolond fotográfus szépséges segédjét, mert szerette volna.

Egy üveg bor átfedés és Nelli - az élet azoké a nőké, akik megművelik. Ennyi telik: részt veszek, de kihull a kezemből, a testbeszéd még nekem szól, aztán elönti a vér. Márványból nézem a házasságot, végignézem, koccintsatok. Itt volt egy koccintás-hang, itt van egy halott. Az nyer, aki bírja az alkoholt, egy erős pillanatot.

Tizenöt kellemes és kellemetlen meglepetés naponta.

Van, hogy az idiotizmus okleveles oktatója kerekezik szembe velem, fested-e a hajad, kékre fested a szemed, van, hogy lüktet az ujjam, mert elérhető vagyok. Én a magam részéről mindig elérhető vagyok, amikor itt vagyok, a legközelebb vagyok. Addig pedig ragadok, amíg csalódást okozok. Van, hogy leteper - ez is munkaviszony - alig ismert alkalmatlanságom. Körbekörbe járja a várost, hordja a szemetet, lábujjára csavarodik egy mocskos cérnaszál.

A talpam - megfogta a cipő, ez kivételesen nem betegség. Az ujjam be van pólyálva, az arcomon X alakú ragtapasz, mint Tomnak. A lábamon elkapart sebek és vágás a sarkamon. Kóvályog a fejem a sok élménytől: a franciáktól, az olaszoktól és a magyaroktól. A magyaroktól a legjobban: olyan sokfélék, midegyik más: mást és mást tudnak, az alkatuk is különböző. Van kedves és aggályos, nyűgös és éber, készséges és nehézkes közöttük. De mindig meglepnek, egyszerűen nem tudok kiigazodni rajtuk.