A. megmutatja az új piros cipőjét, a bárban a kőről nyaljuk fel a makarónit. Ehhez Becz Dóri is partner, de én sem érzem, hogy elmúltam kóser. Még valamit eszem. A. megmutatja a másik piros cipőjét, szép. Aztán elvisz egy előadásra, ahol a diákok héliumot lélegeznek be, különböző formájú palackokból. Egy óra van, az előadó a szopásról beszél. Amikor valaki nyíltan reagál, úgy tesz, mintha meglepődne, cinkosan kacsint. Várom, hogy hozzám is elérjen a héliumos mikrofon, de egyszerűen fogalmam sincs, mit fogok mondani. Ódalog ott egy Áron nevű fiú, olyan rongyos, rövid a nadrágszára, mégis divatban van, segít a lányoknak használni a mikrofont. Ide nem jön, el is megyek látogatóba, középkorú nőként - nászajándékkal, hogy ne sértődjenek meg. Mindig van valami, amit ki szeretnék köpni, a végén például összerágott marhahús a számban. Kerülőutakon, A.-tól megválva jutok el egy idős nő kacskaringós házába, de csak nézem, milyen ócska a kerítés, beljebb megyek mégis. És a hátsó kertbe érve ugyanez palota terasza, vaskos kőkorlátok, széles lépcsők a fej fölött összehajló oszlopok. Két kisasztal - ide lehetne jönni kávézni! Szólok a többieknek. Bekukkantok a szobába, ahol nyitott ajtónál az idős hölgy alszik, messze az ágyában. Mégsem jövünk, laknak, én is elmegyek most. De még leteszem az ajtóban a nászajándékot: rózsaszín csipkés és fehér tábori ágyat. A.-val liftezünk utána, izgul, hogy elkésünk, Ica néni nem jól van. Ica néni a nagymamám, és a másik nagypapám fotelében ül. Nem jól vagyok - mondja, pedig majd kicsattan. Én sem - így A. -, biztos ezért. "Az Ica néni iránti féltés diadala", A. mellett a saját anyja, ez is csak A.-t igazolja. Ekkora empátiát tulajdonítani saját gyermekünknek - ilyen hibát ne kövessünk el, mert hülye lesz a gyerek. A. beledobja a befőttes üveg tetejét a karalábéfőzelékbe.
Persze az egész akkor kezdődött, amikor Virággal és Árpival tanítás után a lakótelepi lépcsőházban maradtunk, feküdtünk és készségesen csokoládét ettünk, még az is volt, amit alig álmodtam: naranccsal töltött keserű.
