Pankánál a szép unokatestvérekkel

Piri bejön a szobába jósolni. A lányokkal körbeüljük és isszuk a szavait, de öt kártyát sajnos a stúdióban hagyott. Kiderül, hogy Fruzsina a Holdat anyanyelven beszéli, Luca is érti és Sári is érti. Csak én hallgatok süketen, nem tudom, mi voltam előző életemben. Nem félnek a haláltól, én meg rettegem. Szép kék a szemed. Köszönöm, Piri, ezt még elhiszem. Szilveszter napján gyertek vagy születésnapon. És ne legyetek sokan, mert a kártya kinevet. Ne nevessetek, mert kinevet benneteket. Amikor szellemet idéztünk - így Fruzsina -, túl közel jött a nagymama. Azóta nem csinálom, tudom, hogy ezzel nem szabad játszani! Leesik a Zarathustra a polcról, és én tudom. Igen - szólal meg Luca -, már túl sok lélek van a házban. Akire ráesett a karnis, Krisztina, ő tudja: kinyílik a Zarathustra. Miért vagy ilyen szótlan, Júlia?  Én nem tudok mit mondani. Ö, most van itt a vízöntő kora. Nekem sincs szókincsem - mondja Sári, az ötödik gyökérnemzetségben született, atlantiszi ember. - Ez az első életem.

Klöfi inkább pultnak dőlve kezdi a vaddisznót enni, csak ne kelljen a forgatókönyv fejű lány mellé visszaülni. Panka a művészbaszót részletezi, aki valójában baszóművész, volt neki. Tinka bólogat hozzá, valakivel való szerelme gyümölcse, Orsolya a sarokban szürkéll, a többiek a másik szobában szikráznak. Fruzsina: Tizenhárom éves koromtól vágytam Indiába. Indiában odataláltam az elmesélt helyre, pedig sosem jártam ott, ebben a harminc évemben. Egy szerelmes fiú követett Jampurba, de nem akartam a felesége lenni. Nekem Sz. a román szeretőm. Sári: Miklós Marcell a mindenem. Luca: Nekem semmi sem, és ami is, csak félig. Derékba törik meg keresztbe esik. Juliska: Nekem sem. De Miklós Marcell? - az igen!