Ez nem volt egy túl higiénikus este.

Ezerszer elképzeltem, de nem tudom megjósolni, mennyire lesz koszos, gyűrött, használt vagy színes a lepedő, lesz-e lepedő, meglepő lesz vagy kiszámítható, rossz lesz vagy jó, kicsit lesz rossz vagy nagyon jó, lesz-e váratlan tényező, csalódás, vagy ugyanolyan jó, mint ahogy elképzeltem; csak teljesen más, vagy egy kicsit rosszabb, vagy ugyanolyan jó, csak egyszerűen valóságszerűbb, és ettől visszafordíthatatlanul más. Mert első lesz, az biztos, mert előtte nincs elsőbb, csak a képzelet, az mínusz egy, ez meg egy, és az egy mindig átható, övé az ország, a hatalom. Tehát oda kell menni, és megtörténtté tenni.

Azt mondta valaki, finom a bőröm. Miért, más nőknek érdes a bőrük?

Nem annak finom a bőre, akiéhez hozzáérnek?

De még mielőtt Schwab Richárdot láttuk feladni a küzdelmet, leülni, és a legmélyebben emberi módon megnyilatkozni, a népszerű fiatal színházrendező megfogta a kezem, felemelt magához és elárasztott a szeretetével. Akkor megéreztem, mit hívnak csábításnak, még ha baráti is. Mondta, hogy mindenkibe bele tud szeretni egy pillanatra, és én boldog voltam, hogy részesülhettem ebben mellette, aminél semmi sem volt magátólértetődőbb, rengeteg szeretetet adott, és megtartott benne. Öt percig. Aztán elváltunk, dolgunk volt.

Azt álmodtam, hogy Schwab Richárd összeomlott. Előadást tartott, és rosszul lett. Arcát a tenyerébe temette, le kellett ülnie, és könyökét az asztalon megtámasztania. Ahogy eltűnt a tenyerében, hirtelen megláttam az emberi arcát. Több széksoron átnézve, nem közvetlenül, csak a sorok között. Egyébként is van neki, csak túl szép és túl jó, még a kilencvenvalahány éves apja is él, és azt gondolja, hogy az egészséges táplálkozás, és nem az élet-lottó miatt. (Lehet.) Érdekes mentális jele volt ez a rendszerösszeomlásnak, mert tartottam, tartottam magam, hetekig, hónapokig, meg sem nyaldostak a vírusok, csak a lelkem tört szilánkosra, de ma reggelre végre betegen ébredtem. (Remélem, a Papa még él!)

Reggel látom az éjszakai ámokfutás romjait: levéve a mérleg a helyéről, hajnali 4-kor mindenképpen meg kellett mérnem a súlyomat, de az eredmény mindent alulmúlt.

Azoknak most mind fognyaki tömés kell, akik a Tévémacitól tanultak fogat mosni.

A katalógust középen felcsapva egy vágtató, meztelen, szőrös férfi ugrott elő, és szexuális kalandra invitált nagy és természetes energiája. A világ ereje szólt hozzám ebből a háromdimenziós magazinból, egy ELLE, ami életnagyságú és amiben vágtatnak! Sajnos ebből megéreztem nemcsak a hívást, de azt is, hogy ezt a terméket most nem kapom meg, előbb oda kell érni. El kell kapni ezt a férfit, aki hiába pattant most elő, nincs kéznél, nem jár, nem az enyém. Senkinek nem jár, de mégis központi helyet foglal el a világban és a nők magazinjában. A tudatunkban és a gyökércsakránkban. Mindenki egy ilyen vágtatásban reménykedik, kivéve talán, aki pasztell szalvétákat tud rendezgetni és a lemondás harmóniáját anyanyelvévé tenni.