Azt álmodtam, hogy egy nagyobb társaság gyűlt össze, vendégek, akik rám vártak, köztük F. P. Amikor visszaérkeztem, és eleve számonkért a várakozó társaság a távollétem miatt, F. P. mindenki előtt azt mondta, hogy "Te meg mély árkot vájtál belém". Ami jobb napokon azt is jelenthetné, hogy "Hatással voltál rám", de sajnos azt üzente vele elég határozottan, hogy "Te mindenkit tönkreteszel". Még csak a szívemhez sem kaptam a megszégyenítés hatására, hiszen tudtam a lelkem mélyén, hogy az árok, amit másokba vájok, nemcsak mély, de ártalmas, fölösleges és ijesztő, és szükség volt rá, hogy ez közönség előtt is elhangozzon, hogy megértsem, mekkora volt a tét eddig is, és életem hátralevő részében esetleg fegyelmezzem magam, és ne vájjak sehova semmit, vagy ha nagyon muszáj, csináljam a négy fal között.