Ahogy múltak az évek, és Bruno egyre nagyobb undorral merült el gyermekkora emlékeiben, sorsa magva kibomlott, és minden a gyógyíthatatlan és hideg evidencia fényében ragyogott. Ezen az 1970-es decemberi estén, Caroline Yessayannak nyilvánvalóan hatalmában állt volna, hogy eltörölje Bruno gyermekkorának megaláztatásait és szomorúságát.
Egy ember életét leírhatjuk terjedelmesen vagy egészen röviden, a kedvünk szerint. A legrövidebb, tragikus, szinte metafizikus tömörségű életrajzot az a két dátum fogja közre, amely a sírköveken a születés és az elhalálozás időpontját mutatja.
Még aznap este talált magáról egy kis fényképet, amely a charnyi általános iskolában készült róla, és sírva fakadt. A kisfiú a padjában ült, és nyitott könyvet tartott a kezében. Mosolyogva nézett a fényképezőgép lencséjébe, ragyogóan boldog és bátor tekintettel, és az volt a legérthetetlenebb az egészben, hogy ez a kisfiú ő maga volt. Ez a kisfiú megcsinálta a feladatait, és bizakodó komolyságal tanulta meg a leckéjét. Kilépett a világba, felfedezte a világot, és a világ nem keltett félelmet benne. Kész volt arra, hogy elfoglalja a helyét az emberek társadalmában. Ez mind benne volt a kisfiú tekintetében. Állógalléros inget viselt.
Nem gondolom, hogy bárki is kipécézett volna magának, de ha közösen rendelünk, biztos, hogy az én ebédem az, amit
- elfelejtettek
- később hoztak ki
- rosszul értettek
- odaégett
- mégsem annyiba kerül
- van benne egy anyacsavar.
Ez egy típus, erre születni kell.
Itt én lettem az, aki pontos, de lassú. Sajnos a pontosat úgy kell érteni, hogy jókor érkezik.
Az előző helyemen én voltam a lusta, de lelkiismeretes.
Pedig már épp megpályáztam volna a szorgalmas, de tehetségtelen pozíciót. Az önismeretem is kudarcot vallott!
A gimnáziumi latin órákon választékos magyar beszéddel és szintén pontos érkezéssel igyekeztem ellensúlyozni a hiányosságaimat, ennek, és a tanárnő kulturális elfogultságának köszönhetően három éven keresztül sikerült a közepes érdemjegyet elérnem alulról.