Sose lehet jól válaszolni neki, sose lehet jól eljárni vele

Ha felveszed, megalázod, ha lent hagyod, minősíthetetlenül otromba vagy

Visszasírta azokat az időket, amikor mókusoknak osztott mogyorót, szép rendben.

A konyha felől hallom, hogy apám megint zálogosít.

A szüleim álmomban(?) feneketlen fazekakból lapátolják magukba a morzsalékos véreshurkát.

Laurence Stern legalább tett egy kísérletet az elmondhatatlan elmondására: az elmondhatatlanság ugyanis legyőzhető az elmondással. Tizenöt évesen olvasgattam Tristram Shandyt - elolvasni persze nem lehetett. Például az ettől az időponttól való távolság teljességgel elmondhatatlan, ha nem próbálom Tristram Shandyként legyőzni. A könyv hosszú távon olvashatatlan, akárcsak Az eltűnt idő nyomában.

"Hogyan lesz az élet munka, és tapéta, nem olvasnivaló?"

A. és Á. között tényleg van hasonlóság: az anyagi világhoz való viszonyulásuk szélsőségessége. A. kis világban élt, alufóliába csomagolva hozott át hozzám teafiltereket, egyenként, és dühös volt rám, hogy én egy olyan világban élek, ahol egy filtert nem kell kétszer lefőzni.

Á. megrendeli és otthagyja, semmi sem elég jó neki, mindent ott lehet felejteni. Nincsen pótolhatatlan, ennélfogva nincs semmi, ami a pillanatnyi szeszélyen kívül mást szolgálna. Rendeljük meg, hozzák házhoz, nekünk pedig ne tetsszen. Beszéljünk idegen nyelveken, tetsszen mindig az, ami itt nincs. A világ lenézése mint a fejlődés záloga.

Az anyaghoz való viszony erkölcsi kérdéssé vált. Lényegében csak olyannal tudnék együtt élni / osztozni egy vallásban, akinek ugyanannyit ér egy teafilter, mint nekem.